Viktória-vízesés: a világ legextrémebb végtelenített medencéje

2017 dec. 15- 17.

Ha csak egy szóval írhatnám le a Viktória-vízesést, akkor a csudálatos Mary Poppins nyomán azt mondanám, hogy szuperfrenofrenetikomaxikapitális! A Zimbabwe és Zambia határán levő Unesco Világörökség listás zuhatag 1708  méteres szélességével és 108 méteres mélységével a világ  legnagyobb egybefüggő vízfüggönye. A vízesések godzillája hatalmas robajjal dübörög alá, a közelében a napi zuhanyzást is simán elintézhetjük, különösen a bő vízhozamú időszakban. Bármely évszakban felséges látvány, a zimbabwei és a zambiai oldalról is.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Zim vagy Zam?

Ezzel rögtön azt a gyakori kérdést is megválaszolom, hogy melyik feléről érdemes inkább megnézni a Viktória-vízesést? Zim, vagy Zam? A helyes válasz a mindkettő. A Zim oldalról jobban látható a zuhatag panorámája. Több szögből szemlélve átlátható gigantikus mérete, és lehet hüledezni a Zam oldal peremén, a híres Devil's Pool-ban fürdőző emberek látványán. A Zam oldalon közeliben élvezhetjük őfelségét, a perem séták mellett a Boiling Pot-nak nevezett örvénylő szívcsakrába is aláereszkedhetünk. Drukkolhatunk az adrenalin dzsánki bungi ugróknak, és a valóban forrongó üstnek tűnő Zambézi folyón libikókázó bábuként raftingolóknak. A Viktória-vízesés ugyan az extrémsportok  drága mekkája, de engem nem vonz sem a bungi ugrás sem a rafting.  Helyette inkább választottam egy sehol máshol nem utánozható élményt: beúsztam a vízesés peremére, a csak száraz évszakban látogatható Devil's Poolhoz. A világ legextrémebb végtelenített medencéjéhez  kell némi lélekjelenlét, de egyáltalán nem extrémsport. Nekem ez volt a Viktória-vízesés csúcspontja.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Mennydörgő Füst

David Livingstone, Viktória királynő hű szolgája 1855-ben pillantotta meg a zuhatagot a ma már a felfedező után elnevezett Livingstone szigetről. Livingstone Viktória királnyő tiszteletére keresztelte el a vízesést, de az őslakos Tonga név, a Mosi-oa-Tunya is használatos. Jelentése: "The Smoke That Thunders", vagyis a Mennydörgő Füst, ami a vízesés messziről látványosan "füstölő" vízpermet felhőjét látva találó elnevezés.

A legtöbben a Chobe Nemzeti Parkból a Kazangula komppal átkelve a zambiai oldalon kezdik a vízirevüt. Mi Zimbabwéban szemeztünk először Viktóriával. Csapatunk itt kettévált, hárman a zambiai Livingstone-ból repültünk haza, négyen visszavitték a sokat látott autót Dél-Afrikába, és Johannesburgból mentek haza. A terv szerint egy estét mindenki a zambiai Livingstone-ban aludt volna, de végül a többiek úgy döntöttek, hogy a Livingstone - Johannesburg 1250 km két határátlépéssel két nap alatt túl necces vállalás. Tapasztaltuk a botswanai utak kátyútengerét, vadállat sűrűségét,  időben le kell adni a kocsit, és el kell érni a repülőt. Ők így sajnálatunkra csak a zimbabwei oldalról nézték meg a vízesést, és visszafordultak Botswanaba. A kazangulai szállásról indultak másnap Jo'burg felé.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Hármashatár átkelés

Zambiába már nem engedik át a más országban bérelt kocsikat, vagy ha igen az olyan költséggel jár, amit szinte senki nem vállal. A kazangulai lepattant vendégház egyébként kedves tulajdonosa intézett nekünk egész napos Viktória-vízesés taxizást jutányos áron. Fejenként 350 randért (kb 7000 Ft) vitt át minket egy taxis először Zimbabwébe, majd ott hármunkat átvett egy zambiai kolléga, elvitt a zambiai vízesés oldalra, egy harmadik taxis onnan a szállásunkra fuvarozott, a többieket meg a kazangulai taxis visszavitte Kazangulába. Ha ez így bonyolultnak hangzik jól látjátok, az egész folyamat nagyon ThisIsAfrica volt. Mire Livingstone-ba értünk már a harmadik taxiban ültünk, de fennakadás nem volt. A sofőrök megbeszélték, kifizették egymást, a vendégházban befizetett szolgáltatást végülis maradéktalanul megkaptuk. A gyalogos határátkelések is zökkenőmentesek voltak, a taxisok segítettek hova kell menni, csak a vízumokat (egyszeri belépés Zimbabwe 30 USD, Zambia 50 USD ) kellett perkálni. Livingstone-i szállásunk az Asante Apartman volt, ami sok eddigi kő szállásunkhoz képest egy palota volt. Az egyetlen kifogás az lehet ellene, hogy a város szélén, a semmi közepén van, ahol még egy vizet sem tudtunk venni. Mindenért taxizni kellett, vagy előre gondolkodni.

Vízesés szezonok

Mi az alacsony vízhozamú, és azon belül is a legkevésbé látogatott időszakban mentünk, de a Viktória- vízesésnél valaminek mindig szezonja van.  A rafting és más vízi extrémsportok szezonja  az alacsony vízhozamú, júliustól decemberig tartó időszak. Ekkor lehet bemerészkedni a vízesés szélén elhelyezkedő, ilyenkor előbújó Livingstone szigetre, és ilyenkor úszhatunk a világ legextrémebb medencéjében is, a zuhatag peremén levő Devil's pool-ban. A legtelítettebb időszak az ott télnek számító július-augusztus, mikor a közeli Chobe Nemzeti Parkban is a legjobb a vadles.

A januártól júniusig tartó bő vízhozamú időszakban a leglátványosabb a Viktória-vízesés. Ekkor ugyan raftingolni nem lehet, de ilyenkor érdemes leginkább helikopterről is szemügyrevenni Viktóriát. Egész felhőben füstöl messziről, a szivárványok burjánzásától szinte káprázik a szem. A Viktória vízeésnél tetszés szerint lehet porlasztani a pénzt. A kazangulai taxisunk útközben a kezünkbe nyomott egy több oldalas 'activity' árlistát. A vízesésnél az addigi kétheti szafari programjaink árának többszörösét lehet elverni két nap alatt. Az egész út legdrágább helyszíne volt, pedig se nem raftingoltam, se nem ugráltam a vízesés felett. A magas áraknak köszönhetően minden flottul és nagyüzemben megy. Különböző foglaló irodákban lehet befizetni a programokra, van kártyás fizetés, tiszta Nyugat-Európa feeling.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Vízesés 'activity'

A vízumok mellett a zimbabwei napi vízesés belépő 30USD, a zambiai 20 USD, amiért a vízesést övező zárt nemzeti parkokban lehet sétálgatni. Csak ezzel is jól el lehet tölteni két tartalmas napot. Ha van rá lehetőség érdemes kipróbálni pár vízeséses 'activity'-t, de elég szélesre kell nyitni a pénztárcát. A legolcsóbb vízesés program a naplemente hajózás a Zambézin. Ez 60 USD-től kezdődik, és ugyan a vízesést onnan nem látjuk, jó kis romantikus vízivilág program. Az Okavangó deltában 400 USD, és idő hiányában kihagytuk, itt 150 dolcsiért Zsuzsival beneveztünk a helikopteres vízesés nézésre. A mindösszes 12 percen át tartó zuhatag madártávlatból életreszóló élmény. Még kis vízhozamnál is messziről látszott a Mennydörgő Füst, mesés látvány. Annyira balekok azért nem voltunk, hogy másik 50 dolcsiért megvegyük a rólunk készült helikopterbe kászálódós videót is.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Az Ördög Medencéje

Bár szép volt fentről látni, így utólag mégis azt mondom, ha választani kell, a 12 perc repülés helyett sokkal nagyobb élmény a Devil's Pool. Alacsony vízálláskor a zambiai oldalról lehet vezetővel beúszni a vízesés peremére, és higgyétek el nekem, a világ legextrémebb infinity pool-jából farkasszemet nézni Viktóriával mindent visz. Szuperfrenofrenetikusmaxikapitális! A videón elég veszélyesnek tűnik, de egyáltalán nem az.  Nem, még senki nem zúgott le.  A nem szívbajos, ámde biztoskezű videós nem én voltam hanem az egyik helyi kísérő. Ha az alacsony vízállású időszakban jöttök a Viktória vízeséshez ezt ne hagyjátok ki!

A mintegy 1,5 órás programra előre kell helyet foglalni valamelyik irodánál (100 USD). A végén egy gyors, és finom villás reggeli is benne van, és az élmény része a kiindulási helyszín is. A Livingstone szigetre a Royal Livingstone Hotelből visznek át. A Mennydörgő Füstöt nézve ücsörögni egy pohár borral a gyönyörű luxusszálló teraszán nem utolsó élmény, úgyhogy az se maradjon a szálláson a társaságból, aki nem akar ördögmedencézni. A szálloda hatalmas parkjában zsiráfok és más nem veszélyes vadállatok is szabadon kószálnak. Márcsak ezért is érdemes akár 1-2 órával a túra előtt érkezni. A 700 dolcsis szobaárakat tekintve a Devil's Pool nélkül biztosan nem láttam volna ezt a helyet.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Forró Üst

Az utolsó napon a Devil's Pool után visszamentem még a vízeséshez is és lesétáltam a Zambézi partjára a híres Boiling Pothoz. Órákig napoztam, és néztem a raftingolókat a dübörgő víz partján. A parkban az önjelölt guide-ok mellett óriási majmok jönnek-mennek a sétautak mellett. Volt, amelyik az utat is elállta, épp ott esett jól a kurkászás. Emiatt sokan félnek tőlük, de nem jellemző hogy támadnak. Jól jött az erdélyi pásztorkutyás tapasztalat. Ha nincs nálunk kaja kellő lélekjelenléttel és határozottsággal simán el lehet egyedül is haladni egy-egy majomcsapat mellett. Bár a park tele van helyiekkel is, többeket én bíztattam, hogy jöjjenek velem, ne féljenek a majmoktól, csak határozottan kell elmenni mellettük.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Naplemente a Zambézin

A Viktória-vízesés jegypénztárában akadtam össze egy helyi erővel, aki azonnal leszervezett nekem egy naplemente hajózást. A többi hajót látva az egyik legjobb társaságot fogtam ki. A Lion King of Victoria Falls bárkájához kisbusszal felvettek a vízesés bejáratánál, majd a végén hazavittek. A 70 USD díjban a korlátlan italfogyasztás és egy könnyű vacsora mellet fantasztikus zene is volt. A Lion King az egyetlen hajó ahol élő marimba zenekar zenéjére csoroghatunk, a folyót ellepő többi hajó is igyekezett a környékünkön maradni, hogy ők is hallják. Egyedül is szuper volt, pároknak extrémsport után/helyett extrémromantikus program! A Zambézi állatvilága, vízliovak, krokodilok, madártenger, és a végére egy nagyon romantikus naplemente méltó búcsú volt Afrikától.

Állatos mozizás az Etosha Nemzeti Parkban

2017. dec. 7- 10.

Leírhatatlan élmény a saját élőhelyén szabadon látni elefántot, oroszlánt, zsiráfot. Ennélfogva ebben a posztban még a szokásosnál is több kép van, és ezeket sem volt egyszerű szelektálni.  Ilyen egy igazi állatkert, aminek láttán a namíb földutak összes 'kockásraültemaseggemet' élményét elfelejti az ember. Utunk a száraz édenben a legjobban várt szakasszal folytatódott. A homokdűnézés mellett a klasszikus, fényképezőgéppel vadakra lővő afriakai szafari  az Etosha Nemzeti Parkban minden namíb út kötelező eleme.  Ahogy Pampalini, a nagy vadász, mi is inkább csak messziről összebarátkozni szerettünk volna Afrika big five-ként emlegetett nagyvadjaival: leopárd, oroszlán, kafferbivaly, orrszarvú és afrikai elefánt. A kafferbivaly kivételével mindegyik él az Etoshában. És jelentem, a leopárd kivételével mind megvolt! Na nem a haverság, hanem hogy vadon, a saját élőhelyükön lássam őket létezni: tohonyán elnyúlni az árnyékban, morogni, játszani, netalántán prédára vadászni.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A namíbiai Etosha a világ egyik legjobb vadleső helye. 1907 óta nyújt védelmet az afrikai vadvilágnak az orvvadászok ellen. A mintegy 22ezer km²-nyi bekerített rezervátumban 113 emlősfaj, köztük a veszélyeztetett feketefejű impala, gepárd, és a kihalás szélén álló fekete rinocérosz is él. Mindemellett 350 madárfaj, 110 hüllőféle, és az enyhén szólva nem nedves közeg ellenére még 16 békafaj is lakja.

Kiszáradt tómederből lagúna

Az alapvetően száraz környezetben az élet központja a park közepén elterülő kiszáradt, sós tómeder, az Etosha Pan. Afrika legnagyobb sós lapálya az űrből is látható: 150 km hosszú és néhol 50 km széles. A júniustól októberig tartó száraz évszakban egy nagy fehér, szikkadt síkságként délibábozik velünk, egy rendes eső évszak után viszont a cserepes tófenék sekély lagúnává alakul. Az év nagy részében szikkadtan fehérlik, így a vadak koncentráltan a parkban levő természetes és mesterségesen létesített itatókhoz gyűlnek inni, ami a vadászat felvevőgéppel tevékenységnek nagyon kedvez. Sok más nemzeti parkkal ellentétben ugyanis itt nem kell fel-alá cirkálni, hogy néhány állatot láthassunk, legalábbis a száraz évszakban. Akkor elég csak az itatók mellé parkolni is, jöhet a behűtött sör, és kezdődik a mozi, bár popcorn nincs. A legfrekventáltabb éjszakai és hajnali sávban egymásnak adják a játékszínt a fenséges vadak.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A park területén hat zárt NWR (Namibian Wildlife Resorts, a namíb turisztikai és környezetvédelmi minisztérium szervezete) kempingben lehet táborozni, és jónéhány luxus lodge is akad. A parkba befelé tartva le is tértünk egy ilyenhez. Az Okutala Etosha Lodge sérült, a vadonba már nem visszaengedhető állatokat is gondoz. Koponyánként 2-3000 namíb dollárért ( N$ ) az igazán fejedelmi szállás mellé saját állatparkot kap a vendég, reggeli közben akár egy zsiráf néz be a tányérba, de van házi mókusuk, mongúzuk és itt láttunk bébi struccokat is. Mi bevallottan a több nagyságrenddel olcsóbb ( 170 N$/fő + 280 N$ kempinghely max 8 főig, egyéb árak tekintetében lásd a Praktikus infó posztot ITT ) Okaukuejo kempingbe készültünk, az Okutalában csak a látványra hiénáztunk rá, de nagyon kedvesen fogadtak és megvendégeltek egy kávéval is. Itt is, ahogy minden NWR kemping mellett egy-egy kőfallal, akadállyal elválasztott itató van. Teljesen színházzá emelve a vadlest, a közönség teraszokról, lelátókról nézheti az állatkert live-ot az éjszakára több helyütt reflektorokkal bevilágított itatók mellett.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Száraz vagy esős évszakban jöjjünk?

Mi szezonon kívül érkeztünk, épp elkezdődött a novembertől júniusig tartó az esős évszak. Ennek előnye, hogy szinte alig lézengtek a kempingekben, és a cukiságfaktort emeli, hogy a vadak sokszor kicsinyeikkel jöttek. Hátránya, hogy ilyenkor sokkal munkásabb a vadles, mivel a mindennapos esők miatt mindenfelé vannak pocsolyák, így az állatok nem kényszerülnek rá, hogy az itatóknál gyűljenek. Vagyis esős évszakban többet kell szafarizni fel-alá. Az állatok nem tömött sorokban érkeznek az itatókhoz, hanem össze-vissza kóricálnak, de garantáltan van mire kapkodni a fejünket. (Egész Namíbiára elmondható volt, mindenhol nagyon kevés turistát láttunk. Hogy Afrika mennyire nem olyan, mint Dél-Kelet Ázsia, ahova tömegek indulnak el egy szál hátizsákkal, az jól látszott az afrikai témájú Instagram hashtagek nagyon alacsony számából is. )

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Saját szafari és vezetett 'game drive'

Az Etoshának időt kell adni, nem szabad egy nap alatt végignyargalni rajta. Mi is három teljes napon át szafariztunk a parkban, mindennap egy másik kempingben tábort ütve. Az eddigiekhez képest nagyon laza napok voltak, csupán az egymástól kb 70 km-re levő kempingekbe kellett átszafarizni a földutakon, ami így sem volt túl gyors, hiszen folyton volt valami állati jó ámulnivaló, amiért megálltunk, elkalandoztunk. Első szálláshelyünk az Okaukuejo kemping volt, majd a Halali és a park végén a Namutoni következett. Mindegyik kempingben van egyszerű bolt, büfé, és étterem a szokásos vad steak és sültkrumpli felhozatallal, na és medence, ami tökéletes ellenszere a nap közepi hőhalálnak.

• 
• 
• 

A könnyített, kipakolt kocsival mi is tettünk pár napközbeni túrát, de érdemes befizetni az NWR saját dzsipes, 3 órás vezetett 'game drive'-jaira is. Garancia semmilyen állatlátásra nincs, de a helyi guide-ok minden érzékszerve az Etosha vadjaira van kiélezve, olyan helyeken is észerveszik őket ahol nekünk semmi nem tűnne fel. Az esős évszakban a hajnali vadlesen van a legnagyobb esély az állatparádéra (610 N$). Az éjszakaira saját tapasztalat alapján esős évszakban semmi értelme nincs befizetni, mi 3 órán át zötykölődtünk és fáztunk a sötétben, ami 730 N$-ért teljesen kidobott pénz volt.

Láttunk ugyan egy fehér rinocéroszt a kicsinyével a távolban, én inkább sajnáltam ahogy ráreflektorozott a guide, pedig főleg vörös fényt használt. Volt egy hiéna és jópár bagoly meg kígyó akadt még horogra, de ez semmi volt a kora reggeli és délelőtti állatkarneválunkhoz képest. Ráadásul az éjjeli szafarink indulásakor a Halali kemping itatója mellett épp csapatostól fürdő és ejtőző elefántok látványát kellett otthagynunk. Az éjszakai szafarinak a száraz évszakban lehet értelme, mikor elég odaparkolni egy itató mellé és csak türelmesen várni kell. Éjszaka privát autóval ugyanis tilos a kijárás, az állatok nyugalma érdekében a kempingek este fél8 körültől kora reggelig bezárnak. A pontos nyitási-zárási időt minden kemping bejáratnál feltüntetik.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Mi kell egy jó vadleshez?

A saját autós Etosha szafarizáshoz a fő kellék az autón kívül a türelem. Sokszor egy-egy itatónál senki nincs mikor odaérünk, de van, hogy 15 perc csendes várakozás után felbukkan egy-két állati fotóalany. Kell még egy jó Etosha térkép és leírás a földutakkal, javasolt útvonalakkal, ezek megsúgják hol milyen vad felbukkanása a leggyakoribb. A legolcsóbban ezeket még a park előtt lehet beszerezni, én Outjo-ban a Sparban vettem. Több kiadvány mini állathatározónak is jó, a legfontosabb park rezidensek fotóját, leírását is tartalmazza. Kell még víz, hasznos egy kis kávé/tea termoszban, és jó ötlet a távcső, főleg ha nem cipelünk teleobjektíves kamerát. Időzítsük a szafarit kora reggelre és délelőttre, és útközben érdemes a többi kocsit nézni. Ahol valaki megáll, ott általában van valami néznivaló, mi is így vezettük az oroszlánjaink nyomára az utánunk jövő autót.

Az Okaukuejo kemping megvilágított itatójánál éjjel egyig ücsörögtünk páran kitartóan, volt is eredménye, egy sakál, számtalan antilop, és madár mellett az estére a koronát egy fehér orrszarvú tette fel. Szerencsére elég komótosan mozgott, így kísérletezhettem a vízben tükröződős fotókkal. Az Okaukuejo hajnali 6-os szafariján akadt horogra a legtöbb és legszebb vad: a springbok és más antilopok mellett, gnú, sagittarius madár, afrikai halászsas, sakál, hiéna, denevérfülű róka, zsiráfból egy egész csorda, egy lustizó oroszlán család, és gnúkkal parolázó zebra csapat.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Ablak a zsiráfokra

A lapossága ellenére az Etosha tájképe nagyon sokarcú a változó növényzetnek köszönhetően. A fehér sós lapály néhol görcsösen megdermedt kiszáradt fatörzsekkel telik meg, máshol meg mocsárrá, vagy bokros bozótossá változik, közben a természet rendje szerint elhullott vagy prédává vált állatok csontvázait is fellelhetjük. Egy ilyen szavannás szakaszon csüngtünk a kocsiból vagy 20 percet egy 17 egyedet számláló ablakzsiráf látványon. Mint hatalmas daruk emelkedtek ki a zsiráfnyakak a törpe, szikkadt talajon is megélő facsokrok közül. A guideunk vette észre az egyik fa alatt lustálkodó oroszlán lányokat is, pedig csak 5 méterre voltak tőlünk!

A kocsikból kiszállni természetsen tilos. Bár a vadállatok valószínűleg jobban félnek tőlünk mint mi tőlük, és terjengenek mindenféle anekdoták, ki, hogy, mit ejtett ki és szállt ki érte a kocsiból, miközben mögötte volt egy oroszlán, azért egyrészt jobb ezeket nem kipróbálni élőben, másrészt a vadak viszonylagos nyugalma érdekében illik betartani ezt a szabályt. Sajnos már Afrikában is csak ilyen rezervátumokban láthatjuk őket.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Vad leltár

A három nap alatt még velük bővült a vadleltár: feketefejű impala, dik-dik antilop, hiéna, keselyű, sakál, pelikán, marabu, sisakos gyöngytyúk, kudu antilop, Burchell's zebra, Hartmann's zebra (más a színük, mintázatuk! ), afrikai elefánt, mongúz és még rengeteg madár, például afrikai szarvascsőrű madár, óriástúzok, grey lourie, frankolin. A megszokott, mindennapi kedvenceink közül a springbokok itt végre a sok leírásban említett pattogó szökellésüket is bemutatták, a struccok szaladtak mint a kengyelfutó gyalogkakukk, a gyönyörű, magányos oryxok pedig szokás szerint méltóságteljesen álldogáltak tovább közeledtünkre.

A legemlékezetesebb vad kukkolásunk a Halali kempigben volt, ahol a szokásosan elképesztő színekben játszó naplemente alatt egy nagy csapat elefánt - köztük sok kicsi - fürdését moziztuk. Talán ez, a legelésző zsiráf csorda, és a heverésző oroszlánok volt az Etoshában töltött három nap koronája. Megér minden nehézséget, zötykölődést, kempingezést. Az ormányosok családi életét órákig tudtuk volna nézni. Olyan volt ott ülni mintha karácsony lett volna, mindenki teljes csendben, áhítattal bámulta a békebeli látványt. Valószínű az elefánik hozzászoktak már a közönséghez mert úgy tűnt egyáltalán nem zavarja őket a tőlük vagy összesen 20 méterre ücsörgő néma embercsapat. Szerencsére kevesen és halkan voltunk, állítólag a száraz évszakban tartó főszezonban akár többszáz ember jön-megy és csap állandó duruzsoló alapzajt a kempingek vadleső itatóinál.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A Namutoni kempingben van egy gyarmati időkből származó német erőd, de ott a legbénább az állatleső itató. A mesterséges, kvázi tankcsapdákkal és magas kerítéssel elválasztott itató inkább tűnt mocsárnak. Egy zebrán kívül nem láttunk benne semmit, noha kora reggel azzal ébreszett minket Gyuri, fő zoológusunk, hogy szaladjunk mert állítólag oroszlánt láttak az itatónál. Jópár ember kolbászolt a kerítés mellett az oroszlán látványára szomjazva, de már elkéstünk, csak a távolból hallottunk határozottan oroszlánének tűnő üvöltést.

Utolsó nap reggelén láttuk a damara dik-diket is, Namíbia legkisebb antilopját. A fejéhez képest óriási szemekkel megáldott cukifalat kiköpött Bambi, lehet, hogy ő volt a modell? Egy egész földutat neveztek el róla, a Namutoniból elérhető Dik-Dik Drive-on ugyanis a név kötelez alapon minden bokorban megbújt pár dik-dik, ők ugyanis párban járnak.

Vízágy a száraz édenben

És a végére mutatom a nem fenékig tejfel részét is. Az esős évszak hátránya mi más lenne mint a sok eső. Három napig áztunk minden éjjel. Az ázást úgy kell érteni, hogy dézsából öntik, s mivel egyszer a föld pár centis lejtése miatt egy gödörbe sikerült sátrat vernünk, hát vízágyon aludtam.... A sátram szuperül teljesített, a víz ugyan alá folyt, de be egy csepp sem. Útitársaim nem voltak mind ilyen szerencsések, volt, aki arra ébredt, hogy a szeme előtt úszik a papucsa....

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Skorpió sátortárs

Így visszaemlékezve már megszépülő epizód volt az is, mikor egyik reggel a sátorbontáskor egy méretes sátorlakó skorpiót sikerült majdnem elpakolni. Annyira azért nem voltunk amatőrök, az állatka a belső sátortérbe nem jutott be, a két sátorfal közé fészkelte be magát. Így sem volt kellemes a mi lett volna ha ez a cucc bent aludt volna velünk érzés..... Zoológusunk rögtön megnyugtatott minket, hogy bár ez a szép nagy példány rémisztő, de csak egy erősebb darázscsípésig terjed a veszélyessége. Azért abban megegyeztünk, hogy jobb szeretnénk nélküle aludni. Bizonyítást nyert a sok figyelmeztetés, hogy Afrikában rengeteg a veszélyes ízeltlábú és a mérges kígyó, s bár a közvetlen találkozások, halálos balesetek nagyon-nagyon ritkák, azért jobb a békesség alapon a sátorajtókat mindig behúzva kell tartani, akkor is ha csak pár méterre távolodunk el. Az ilyen ennivalóan édesnek csak kevesek által titulált teremtmények kedvelik a  gödröket, sötét lyukakat, úgyhogy ha muszáj választani akkor inkább talán a lábszag a sátorban mint skorpió a cipőben.

Folyt. köv.: Botswana - Okavango Delta - Chobe nemzeti Park

• 
• 
• 

Száraz éden: Walvis Bay - Otjiwarongo szakasz

2017 dec. 3 - 7.

A Naukluft hegység kopár nihiljéből Namíbia tengerparti homoksivataga felé vettük az irányt, hogy a homok és a tenger találkozásának valószínűtlen helyeit megnézzük. A rostock ritzi reggeli sátorbontáskor egy cuki rágcsáló is besegített, mint mindentudó zoológus csapattagunk rögtön vágta is, egy gundihoz volt szerencsénk.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Quiver fák

Előző nap az út mentén állítólag jelzett Baktérítőn észrevétlenül zötyögtünk át, pedig sok tereptárgy nem volt, ami elvonhatta volna a figyelmünket. Szerencsére a busmanok, a bozótemberek által szentkét tisztelt quiver, azaz tegez fákat kiszúrtuk, és közelről is rendesen bevizsgáltuk. Tegez készítéséhez használták a fa ágait, innen a quiver elnevezés. Jellegzetes, felfordított alakjáról is ismert, a levelek ágasbogas formájának köszönhetően a quiver fa úgy néz ki mintha a lombkoronája a gyökere lenne. Ha valaki egy egész erdőre kíváncsi ebből a különleges fából az Keetmanshooptól 14 km-re, a Koës felé menő út mellett keresse.

Madárles

Meg sem kottyant a laza 200 km Walvis Bayig, aminek kétharmada göröngy, a városka előtt már aszfalt. Még traffipaxoztak is a földúton, amit csoportunk részéről harsány kacaj fogadott. Walvis Bayben visszatért hozzánk Ági és Gábor, akik a folyamatos havaria helyzet miatt a Fish River Kanyonnál besokalltak, és pár napig külön utakon jártak. Még jó, hogy már az egyik extra pótkereket ellőttük, így volt hova ülniük. Egy rendes presszókávé után a partmenti sólepárlók és lagúna ornitológus mennyországában tettünk egy kört. Kőkemény sóúton lehet bemenni egész a sivatagi tengerpartig és sasolni a madárvilágot. A pelikánok mellett flamingókat kaptunk el, de náluk jóval rózsaszínebb volt némelyik sólepárló medencében a víz színe. Artisztikus fotó helyszín, különösen a háttérben rezgő homok- és víztenger délibábjával.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Sivatagi roadmovie helyszín

A Walvis Bay és Swakopmund közti 40 km aszfaltút az egyik oldalon a tengerrel a másikon óriás homokdűnékkel tökéletes sivatagi roadmovie helyszín. A homokszemcséket vízszínetesen csapó homokvihar különösen az apokaliptikus/zombi filmeknek áll jól. Borzongató volt, ahogy a szél átfújta a homokot az úton és a díszpálmák ágai harcoltak az elemekkel.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Swakopmund, a mini Deutschland

Már Lüderitz is kissé hallucinogén képződmény volt a német házakkal és feliratokkal, de a namíbiai mini Deutschland, Swakopmund városa mindent überelt. Ha nem a saját szememmel látom akkor nem hiszem el. A német gyarmatosítás pazar példája ma olyan mintha egy aranyos német kisvárost kereszteznénk egy álmos amerikaival. Pálmafák, széles utak, tüchtig házak, német feliratok, biergarten, konditorei, karácsonyi hangulat, csak épp az utca egyik végén a tenger háborog, a másikon meg egy gigászi homokdűne türemkedik be. Tiszta sci-fi. Hihetetlen, de ez is Afrika. Itt egy szuper szálláson aludtunk (Eazy Sleep), és a tulaj is nagyon segítőkész volt.

Délután egy kiadós sétát tettünk Zsuzsával a tengerparton, ahol láthatóan nem a szegénysorsú feketék házai sorakoztak. A koloniális építészeti remekeket pár óra alatt be lehet cserkészni, a kedvencem az 1894-ben épített Woermann, vagy más néven Damara torony volt. A tengeri forgalom megfigyelésére használt 'irányító tornyot' később körben földszintes kereskedelmi- és irodaépületekkel egészítettek ki. Panoráma rajongóként megérte a 20 NS (400 Ft) belépőt, fantasztikus volt az aranyló napban drón magasságból nézni a papírmasénak tűnő városkát a mögötte tornyosuló dűnékkel. A kulcsot az irodában kell elkérni, és tetszés szerinti ideig lehet fent nézelődni.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Említést érdemel még a gyönyörű világítótorony, és a szintén az 1900-as évek elejéről származó vas szerkezetes Jetty, amit már csak tengeri korzózásra használnak. A móló végén egy puccos üvegfalú étterembe is bekukucskáltunk a látképért. Itt szereztük be az első apró szuveníreket is utcai árusoktól: fa saláta kanalakat és pálmafamag kulcstartót, belevésve a gyerekek neveivel. Az egyébként szépen kidolgozott afrikai faszobrok nem a műfajom. Ott jó ötletnek tűnik otthon meg csak porfogó, plusz cipelni kell, így hamar leszoktam ezekeről.

Swakopmundban rengeteg homokozós sportot lehet űzni, sandboarding, jeep offroadozás, quadozás a dűnék között. Otthon ki nem állhatom az erdőkben quadozókat, de a sivatagban ugyan kit zavar, ott szívesen kipróbáltam volna, de sajnos nem volt rá időnk.

Az előző napok konzerv- és porleves dózisai után nagyon jól esett este egy rendes étteremben habzsidőzsizni. Az utolsó dolog volt, amire Afrikában számítottam, hogy osztrigát eszem. Méghozzá életem eddigi legfinomabb osztrigáját. Ráadásul 120 namíbiai dollárért ( kb 2400 Ft). A kifogástalan Kücki's Pubba kell menni érte.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Cape Cross - Fóka kolónia

Swakopmundtól 130 km-re a parton kötelező megálló Cape Cross. A portugál felfedező, Diogo Cão szállt itt partra 1486-ban, van egy emlékmű is róla, de a fő látnivaló inkább az itt hemzsegő fóka kolónia. Ottjártunkkor, a november-decemberi párzási szezonban a fókák száma eléri a 210ezret. A partot messziről feketére festette a mozgó fókaszőnyeg. Nagyüzemben született az új generáció, kemény kezdet, a bébik harmada elpusztul az első héten. Frissen született kis fekete csecsemő fókák tömkelege próbált szopni, és sírt a mamája után a parton. Még a placenta is sok fókamama mellett ott volt. Elképesztő hangzavarban, mekegve hívták egymást a mamák és a bébifókák.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Míg a mama halászni megy, a kis fekete bébit egy nagy fekete kupacba, azaz fókaoviba viszi. Ha a mama meghal vadászat közben, a fókabébinek is annyi, és még a körben leselkedő sakálok és hiánák is veszélyt jelentenek rájuk. A fókák nem túl kedvesek egymással, mint a videón látható. Konfliktus akad az emberrel is, a halászok vadásszák őket. A namíb kormány igyekszik vadgazdálkodni, azaz korlátozni a fóka populációt, így talán elmondható, hogy a fókaszőrből készült apró ajándéktárgyak vásárlásával nem a kihalásukhoz járulunk hozzá. Az út jórésze itt is megkövesedett sóból volt. Szebb sótéglákkal, különleges sóalakzatokkal telepakolt kis asztalok szegélyezték az utat, becsületkasszás rendszerben lehetett őket megvenni.

Füstbement Csontvázpart

A terv szerint a fókáktól Torra Bayig 200 km-t autózva bevettük volna a hideglelős nevű, Angolába is átnyúló Csontváz part úton járható szakaszát. Közben hajóroncsok, borzongás, és Namíbia legmagasabb hegyei, a Brandberg (2573 m) és a Spitzkoppe (1728 m) látványa. A Csontváz part elnevezés John Henry Marsh azonos című könyvéből emelkedett mára hivatalos rangra. Az 1942-ben itt partra futott Dunedin Star hűtőhajó mentéséről szóló sztori tette ismertté a part legendásan nagyon barátságtalan környezeti körülményeit. A hideg Benguela áramlattól sűrű óceáni köd lebeg a vízen és a parton az év nagy részében, a látási viszonyokat zéróra redukálva. A homokos, sziklás part sok hajót ejtett csapdába.

Állandó szél van, ami a sivatagból fúj a tenger felé, óriási hullámok, és évente maximum 10 mm eső esik. A  a partra sodródni az elsüllyedéssel volt egyenértékű. A Dunedin Start még számos más hajó követte, melyek csontvázait lassan, de biztosan emészti el a sós víz, a szél, és a sivatag. Nagyon vártam az út ezen szakaszát, de swakopmundi szállásadónk tanácsára a túlterhelt kisbusszal nem mertük bevállalni a Csontváz partot. Oda ugyanis kevesen merészkednek be, és egyikünknek sem volt kedve napokat dideregni a homokviharban míg valaki arrajár ha lerobbanunk.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Szelíd damarák

A Csontváz part helyett Namíbia belseje, Khorixas felé vettük az irányt Damaralandon keresztül. A 290 km göröngyön érdekes tökszerűségeket láttunk. Az oryxokat, száguldozó struccokat és a springbok antilopokat már annyira megszoktuk, hogy fel sem kiáltottunk mikor megláttunk egyet. Az út mentén a területet lakó Damara törzs tartott kirakodóvásárt. Ők már nyugati ruhákba öltöztek, onnan tudtuk, hogy damarák, hogy megkérdeztük őket. A sókristályok mellett érdekes de értéktelen kavicsokat, és féldrágaköveket, összeeszkábált ajándékbigyókat árultak.

Afrikában nem csak szafarizni érdemes

Jó ötlet megállni ezeken a kis standokon, és valami apróságot vásárolni tőlük. Az egyik damara nő megmutatta a vityillójukat, és igen, szó szerint azt kell elképzelni, egy számunkra élhetetlen, nyomorúságos kunyhót áram, víz nélkül! De ő nem volt szomorú, végig mosolygott, és nem az alázatos leereszkedő, hanem a kedves mosolyt szórta nekünk. Jó kereskedő volt, épp telefonra gyűjtüött, és facebook-ja is volt, oda kérte a képeket, és büszkén énekelt is nekünk. Elmesélte, hogy a gyerekeknek épp szünet van a suliban, egyébként stoppal járnak be. Jó volt kicsit csevegni a helyiekkel.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Namíbiában és Botswánában fantasztikusan kedves emberekkel találkoztunk. Egy alkalom kivételével sehol nem nyomultak, nem néztek kétlábon járó pénzeszsáknak sem. Viszont mindenki nagyon érdeklődött a mi különös, sosemis hallott országunk felől. Zsuzsi, az egyik útitarsam mindig betájolta őket térképen is. Egészen elképesztő, hogy még a törzsi életformában élők közül is többen, folyékony angolsággal beszélnek. A gyerekek imádnak fotókat nézegetni magukról, egy nagy halom kekszet is elosztogattunk, de a víznek is nagyon örültek, mert messziről kell hozniuk.

Predátor himbák

A damarák után nem sokkal egy himba törzsi különítmény bigyókás standjainál álltunk meg. Ez viszont igazi kultúrsokk volt. Nem a látványos megjelenésük miatt, hanem azért, mert ők a mi szokásainkhoz képest nagyon erőszakosak voltak. Még oda sem értünk már mindenki kezét telepakolták gyöngy karkötőkkel, tapogattak, kéregettek, és nemcsak velünk, de egymással is folyamatosan kiabáltak, hogy melyikük karkötőjét vegyük, vagy ne vegyük meg. Vagy legalábbis nekünk így tűnt. Egy darabig próbáltunk az egyetlen tolmácsuk segítségével szót érteni velük, de nem nagyon ment, így menekülőre fogtuk. Nos, lehet, hogy mégis nekik jobb a sales stratégiájuk mert ijedtünkben több karkötőt vásároltunk a predátor himbáktól mint a szelíd damaráktól. Az mindenesetre látszott, hogy ők már erősen a turistakopasztásra rendezkedtek be.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Nagy volt a kontraszt köztük és a két nappal később meglátogatott másik himba falu lakói között, ahol az útmenti vad himbák gátlástalan nyomulásával szöges ellentétben, kicsit félszegen, de nagyon kedvesen vittek körbe minket az inkább tábornak, mint falunak nevezhető házaikban.

Khorixas

Végre egyszer világos nappal érkeztünk meg valahova, és sátrat sem kellett pakolni, mert az iGowati Lodge-ban 460 namíb dolcsiért (9 200 HUF) megalkudtunk mindenkinek egy saját szobára! Egyszerű, de tiszta szállás étteremmel, bár a steak itt kifejezetten rágós volt. A medence, a pihe-puha ágy és a kertben kószáló springbok, páva és kutya-macska csapat kifejezetten üdítő volt.

Megkövesedett erdő

Khorixasból kipakolt, könnyített kocsival indultunk napi kirándulásra. Twyfelfountainbe menet útbaesett a Khorixastól mintegy 50 km-re levő Petrified Forest, azaz Megkövesedett Erdő néven ismert természeti látványosság is. A kissé varázslótanoncos név némileg megtévesztő, mert nem a tetthelyen növő, majd kővé vált erdőről van szó, hanem olyan 280millió éves fatörzsekről, melyeket egy akkori folyó hordott a mostani területre. Az áradás rengeteg homokot is hozott, ami beépülve a fák szerkezetébe elzárta a levegőt, így a fatörzsek konzerválódtak, és úgy néznek ki mintha égett szikladarabok lennének.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A területen a "fakövek" megőrzésének érdekében csak busman vezetővel lehet körbesétálni. A tűző napon a látnivalókat egy a fakövekhez képest is kevébé látványos, ám annál híresebb növénnyel tupírozták, ugyanis több welwitschiát is telepítettek a gyalogösvényre. A welwitschia mirabilis Dél-Afrika őshonos sivatagi növénye, neve az őt 1859-ben felfedező osztrák Friedrich Welwitsch-től származik. A sok esetben ősöreg növény nem az idilli növény csendélet festmények sztárja, mondhatni jelentéktelen külsejű, legalábbis amíg kellően meg nem korospodik. Mi ugyan csak pár fiatal, csoffadt példányt láttunk, de némelyik bokorszerű monstrummá nő ( just google it!, horrornövényx a javából) , és állítólag 1000-1500 éves is megvan.

Twyfelfountain sziklarajzok

A Damara hegyvidéken található Twyfelfountain volt következő állomásunk. Namíbia egyetlen kulturálisan jelentősnek mondható látványossága, 2007 óta Unesco Világörökségi címet is kapott. (Oda-vissza Khorixastól 200 km napi táv.) Fehér földművesek 1947-es letelepedése óta ismert az itt fellelhető mintegy 2500 vésett sziklarajz, melyek többsége a késő kőkorszakból származik, és az itt akkor élő emberek vadászó, gyűjtögető életmódját illusztrálja. A vörös sziklákkal tele területet nézve nehéz elképzelni, hogy itt valaha földművelést lehetővé tevő bővízű források voltak. Település nincs is a fő sziklarajz lelőhelyen, csak az első fehér letelepedő házának romjait mutatta a guide a vezetett túra elején. A kiszáradt vízlelőhelyre utal a Twyfelfontein elnevezés is, mely bizonytalan forrást jelent.

A viágörökségi rangnak köszönhetően különleges látogatóközpontban kezdődik a túra. Szépen simul a vöröses tájba az újrahasznosított és természetes elemekből, rozsdás hordókból és kőből álló épület. Kedvenc fényseregélyeink itt már addig fejlesztették az emberi haverságot, hogy a mosdó csapjából inni is kértek tőlünk.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A jól megmaradt vésetek az emberek rituális és vadászati tevékenységeit mutatják be, főleg állatokat, így rinocéroszoka, zsiráfok, struccok, elefántok és más sivatagi élőlényeket valamint emberi és állati lábnyomok, geometrikus formák tapétázzák ki a köveket. A leginkább jólfejlett gyerekrajzoknak tűnő véseteket nem lehetett egyszerű befaragni, hiszen fém eszközöket még nem használtak. Valószínűleg éles kvrackővel készültek, jó állapotuk a száraz környezetnek, és az idők során a felületükre rakódott lakkszerű rétegnek köszönhető. A vandalizmus miatt csak vezetett túrával járhatók körbe, ami azért is különösen érdekes, mert a busman guide-ok a jellegzetes, nyelvükkel klikkelő, csettintgető beszédüket is bemutatják.

A sziklarajzok után még a közelben levő két másik természeti látványosságot, a valóban leégettnek tűnő, fekete Burnt Mountain-t, és a sokkal látványosabb Organ Pipe-ot, bazaltkő orgonasípokra emlékeztető sziklákat néztük meg. Hasonló otthon a Hegyestű.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Damara Living Museum

A fő attrakció, és igazi aha élmény nem is a betervezett sziklarajzok, hanem a véletlenül utunkba akadt damara skanzen falu volt a Khorixasba visszafelé tartó úton. Ők Damara Living Museumnak hívják a kissé flintstone szerű környezetben kialakított hagyományőrző falut, és ez fedi is a valóságot. Az itt dolgozó damarák a nap végén átöltöznek az ágyékkötőből farmerbe meg pólóba, és hazamennek a fürdőszobás lakásukba. Mindenesetre nagyon muris volt az ágyékkötőben számlát adó, és belépőjegyet adminisztráló damara nő.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A skanzen falut nagyon pöpecül kitalálták. Külön említést érdemel, hogy ők sem csak letudni akartak minket, hanem végigvittek a falun, közben bemutatva egykori ősi életmódjukat. Volt kovács, gyógyító, társasjáték, konyha, és egy komplett zenés-táncos etüd a végén. Szerintem látszik a videón, hogy imádják. Igényes ajándékshop is volt a faluban, ami kínálatában a szokásos: kis fából faragott állatszobrok, strucctojásból, és különféle termésekből készült ékszerek volt a portéka, de különlegesen szép kidolgozással. Itt is minden tárgyon szerepelt készítőjének neve, hogy tudják ki kapja érte a pénzt. Ha erre vet a jósorsod ne hagyd ki a damarák zegzugát!

Himba falu

Másnap az iGowati Lodge közreműködésével meglátogattunk egy nemrég a közelbe költözött himba törzset. Ilyet főleg helyiek segítségével lehet szervezni mert magunktól nem találnánk oda a bozótosban a falujukba, és helyi közvetítés nélkül nem is feltétlenül fogadnának rögtön bizalmukba. Kicsit tartottunk ugyan tőle az útközbeni sokkoló himba élményeink után, de mivel a látogatással támogatjuk is őket elfogadtuk az invitálást.

Namíbia és egész Afrika egyik legtöbbet fotózott törzse a himba. A fotókat nézve gondolom érthető miért is. Kétségtelenül nagyon látványos a megjelenésük, de ami számunkra parádénak tűnik, az nekik mindennapi használati és kényelmi értékkel bír. Itt azért már kellett a szállástól minket kísérő tolmács, a himbák nem beszéltek angolul, de megengedték, és végtelen türelemmel tűrték, hogy bemenjünk az épp csak épülőben levő falujukba. A himbák félnomád pásztorkodó nép, ebben faluban épp csak a szépséges nők és a gyerekek voltak otthon. Egyikük megmutatta azt is, hogyan ‘zuhanyoznak’. Víz ezen a környéken nemhogy a csapból, de máshonnan sem jön annyi, hogy naponta nyugati módiban pancsizni lehessen, úgyhogy mindenféle herbáriumokkal füstölik magukat tisztálkodás gyanánt. A bőrük attól vöröses, hogy porított okkerkő és vaj keverékével kenik be magukat, ami bőrápoló, és fényvédő kozmetikum egyben. Így mennek be a közeli faluban levő szupermarketbe is, ( pl. SPAR minden picit nagyobb helyen van ) nem a mi vakításunkra öltöztek ‘népviseletbe’.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Gepárd menhely

A himbáknál kicsit elfolyt az idő, így sajnos nem értünk oda a délután 2 órás gepárd etetésre az Outjiwarongótól mintegy 50 km-re levő Cheetah Conservation Fund által üzemeltetett menhelyre. Minden macskarajongónak kötelező. Egy rövid dzsipes gepárdlesre volt lehetőségünk, ahol a menhely sérült, a vadonba vissza nem engedhető gepárdjait láthattuk. Ők vannak a nagymacska piramis alján, mivel az erőt feláldozták a gyorsaságra, 110 km/h sebességgel is tudnak tépni mintegy fél percig. Sajnos elég valószínű, hogy ők is ki fognak halni. A különböző gepárdos tevékenységek jó részét előre kell foglalni, ITT. 

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Innen az Etosha Nemzeti Park felé vettük az irányt. A megszokottan gyönyörű színekben játszó naplemente mellett hatalmas termeszvárak, szövőmadár lakótelepek és az úton szaladgáló, gyöngytyúkokkal keveredő varacskos disznók biztosítottak derült perceket. Outjoban vertünk tanyát a Framhouse BB-ben, ahol a légkondi nélküli fülledt szobánál ugyan szerintem jobban jártunk volna egy szellős kempinggel, de az étterem szuper volt.

Folyt. köv.: Etosha Nemzeti Park, Okavango Delta, Chobe Nemzeti Park, Viktória vízesés

This is Africa: Cape Town - Naukluft hegység szakasz

2017. nov. 26 - dec. 2.

Van ez a mantra, amivel mindenki tutira találkozik, aki Afrikába megy: ‘This is Africa.’ Jelentése, hogy semmi sem úgy, akkor és abban a formában történik ahogy az ember tervezi. Nekünk bemelegítésként már Európa is megmutatta mit tud, egy nap késéssel, Bécs, Madrid, London repülőterein dekkolásal indítottunk.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Érkezés után meg jött minden, ami egy Afrika elsőbálozóval megeshet. Afrikát sokat járt szervezőnk tanácsára 7 fős különítményünknek egy 10 fős Toyota kisbuszt foglaltunk le előre.  Tisztáztuk, hogy szafari, sivatag, Namíbia és Botswana határátkelés lesz. Fokvárosban meg közölték, hogy az a típusú kocsi nem hagyhatja el az országot. Bumm. A Mercedes Vito mehetett, csak az kisebb és nem a namíbiai földút terepre való. Később kiderült, hogy egyáltalán semmilyen busz nem való egy Cape Town - Viktória vízesés útvonalra, amit 7 megtermett ember, 2 pótkerék és kemping felszerelés túlterhel. Afrikában terepre terepjáróval kell menni, pont. (Bővebben a mi, mennyi, hány méter.... a Praktikus úti infók posztban. )

Jóremények, szörfösök

Ezt akkor még nem tudtuk, az első két nap vígan robogtunk a jó dél-afrikai aszfalt utakon. Hogy valamit behozzunk a késésen, a hosszú repülőút után rögtön belecsaptunk a szélbe és a homokba. Alvás nélkül mentünk a Jóreménység fokához. Útközben megálltunk Dél-Afrika prominens szörfös beach-én, Muizenbergben. Az erős szélben homokfilter lebegett a színes kis vityillókkal tarkított parton. Nem csak szörfélet folyt, a viharos fuvallatok ellenére sokan sétáltak, futottak, voltak kite-osok, és még egy szörfös esküvőt is láttunk. Jó volt sétálni, kicsit kiereszteni, felvenni az Afrika hangulatot.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Rodézia mini töri óra

Egy parti szikla mellett kormoránnézőben megállva véletlenül botlottunk a Cecil Rhodes Cottage múzeumra, ahol a dél-afrikai régió történelmét meghatározó mágnás, politikus életét mutatják be korabeli dokumentumokkal. A ma is a világ gyémánt termelésének és kereskedelmének 60%-át birtokló De Beers vállalat alapítója az angol imperializmus, kolonializmus híveként a fehér faj felsőbbrendűségét hangoztatta, sokak szerint az apartheid megágyazója volt, Cape Colony miniszterelnöke is volt. A Brit Dél-Afrika Társasággal együtt hozta létre a családnevéről keresztelt Rodéziát - ma Zambia és Zimbabwe- , és víziói közé tartozott a Cape Town - Kairó vasútvonal is, ami álom maradt.

Afrikai pingvinek

Innen a közeli Simon's Town következett, ahol a Boulder nevű helyen megnéztük a muris látványt, hogy didereg a napon az orkánszerű szélben párezer afrikai pingvin. A kolóniához a 70 randos belépő leszurkolása után egy erre a célra épített megemelt, korlátos fa úton lehet besétálni, hogy az emberek ne zavarják a totyogókat. A pingvinek letojták mit csinál a fejük felett az emberhad, és igyekeztek túlrikácsolni őket.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A Jóreménység fokához még épp odaértünk, 6-kor zár a kapu. Ide mindenki az Afrika csücskében fotóért jön, de azért van más is. Dél-Afrikában tavasz van novemberben, a bozótos tájon gyönyörű, bokros virágok pompáztak. A tengerbe zuhanó meredek sziklafalakon fészkelő kormoránok vitorláztak a szélben, és a ránk váró állatparadicsomból is ízelítőt kaptunk: messze lent a parton egy strucc és pár vándorantilop bóklászott.

Fokváros - Maláj negyed, trombitás karnevál

Szállásunk az egész út egyik leghangulatosabbja volt, egy három szobás ház ( Historic Cottage ) a maláj negyedben. Mindenhova ki volt írva a kérés/figyelmeztetés, hogy Fokváros súlyos aszállyal küzd, emiatt legyünk szívesek napi 87 l/főben maximalizálni a vízfogyasztást. Ez pár perc zuhanyzás. ( Azóta durvult a helyzet, ha így marad 2018 áprilisig kénytelenek lesznek elzárni a csapokat. Furcsa, hogy egy világváros nem kezd egy ilyen, nem napok, hanem többévi aszály alatt kialakuló válsággal foglalkozni, és valami előremutatót kitalálni. Ott a tengervíz, sótalanítsák, vagy akármi, hihetetlen, hogy ölbetett kézzel nézik, hogy fogy a víz. Ha ez Londonban lenne, már tuti kitaláltak volna valamit.) A negyed színes házai önmagukban megérnek egy sétát, de nekünk kijutott egy egész éjszakai karnevál. Volt egy enyhe Boban Markovic stichje, én csak Cape Town Allstars Orchestrának neveztem el a menetet, a többiről meséljen a videó.

Biztonsági para

Azonnal feltűnt a Dél-Afrikát, különösen a városokat jellemző biztonsági para, mindenhol magas kerítések, biztonsági céglogók, kamerák. A ház tulajdonosa is figyelmeztetett, hogy ne mászkáljunk éjjel egyedül az utcán, és semmit se hagyjunk az autóban. Mikor nappal kiugrottam egyedül fotózgatni, akkor is egy helyi nénike szólt, hogy vigyázzak, ne nagyon mutogassam a fényképezőgépemet mert itt kirabolhatnak. Fura, mert nekem a vidám színes negyed egyáltalán nem volt vészjósló, sőt, az ellenkezője.

Tábla hegy gyalogtúra

Cape Town-ból a maláj negyeden és a Sparon, meg a Woolworth kajakészletező helyeken kívül csak a teljes svunggal tavaszba boruló Tábla hegyet láttuk. Pink és sárga virágok virítottak szerteszét, köztük Dél-Afrika nemzeti virága, a protea. Számtalan gyík- és madárféle napozott, és az utunkat végigkísérő csillogó tollú fényseregélyek is kíváncsiskodtak. Hogy ezt lássuk ahhoz gyalog kellett felmenni. Hervasztó volt a tömeg, fel és le is 2-3! órás sorbanállással a felvonóhoz. Állítólag ez mindig így van, aki felvonóval akar felmenni annak érdemes reggel nyitásra odaérni. Szerencsére fent a tábla nagy, mindenki szellősen elfér.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Én amúgy is gyalog szerettem volna felmenni, jól jelzett, a meredek részen lépcsős ösvény visz fel. A csapat egy része ezt nem vállalta, és inkább bementek a belvárosba. Négyen indultunk fel, de a meredeken egyik útitársunk lába begörcsölt. Patthelyzet volt, mert a súlya miatt egyikünk sem tudta volna se le, se felvinni. Nagyon lassan, másik két útitárs támogatásával a tervezett 2 helyett úgy 5 óra alatt szerencsére felért. Én előrementem megvenni a lefele liftjegyet és fel-le cikáztam vízzel és energiasütivel. Érdemes önkritikusan szemlélni a saját kondinkat. Én sokat futok, túrázok, nekem a Tábla hegy meg sem kottyant, de ha valaki soha nem megy hegyre gyalog, és erős túlsúlya is van az jobb ha nem áll neki. Normál kondival 2-2,5 óra alatt teljesíthető a hegymenet.

A Tábla hegyet az istenek asztalának is hívják, és valóban, fent kicsit elsétálgatva az étterem körül hömpölygő tömegtől jól látható az 1086 m magas monolit teljesen lapos asztal formája. A panoráma elsőrangú, szép sziklaformációkat, na meg fényseregélyeket lehetett nézegetni a lefelé menő felvonóra sorbanállás közben.

Zellertámadás a Tábla hegyen

A Tábla hegy másnapra is tartogatott havariát. Nem más mint egy útközben talált zellerszár okozott súlyos égési sérüléseket többeknek. Kíváncsian fogdostunk és dörzsölgettünk útközben egy petrezselyemszerű növényt, találgattuk, hogy mi lehet, fel sem merült bennünk, hogy zeller. Egészen másnapig, mikor a növény által érintett bőrfelületek mindenkin hólyagosra keltek. Ekkor csapott a homlokára a csapat virágkertész házaspárja. Elég szürreális, hogy a Tábla hegyen zellertámadás ért minket.

Cederberg Wilderness, rooibos és sziklarajzok

Másnap kora reggel elindultunk a namíb határ felé. Útközben a dél-afrikai borvidékeken vágtunk át, de csak az afrikai rooibos fő lelőhelyének számító Cederbergben álltunk meg. Rooibos bokrot nem kerestünk, de az érdekes sziklaformációiról és bushman sziklarajzairól nevezetes kopár tájegység a 80 km-es földutas kitérővel jól előrevetítette mi vár ránk. A látvány szép volt, de az első földutas kanyarban szembesültünk vele, hogy a járművünk nem terepre való. Minden eresztéken ömlött be a por, ami aztán az egész sivatagi show alatt így maradt. Az akut szárazságban szenvedő vidék néptelen útján araszolva az itt-ott kibukkanó öntözött farmok táblákba rendezett zöldje törte meg a barna árnyalatainak ismétlődését.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A sziklákhoz a belépőt a festői, lila virágos fákkal tarkított Cederberg Oasis Backpackers Hostel-től vettük meg. Jegy nélkül nem érdemes zötykölődni, mert egy lánc állja utunkat, amit csak a kód birtokában nyithatunk. Kétségkívül érdekesek voltak a sziklák, és az elefántos falfestmény, de ha szorít az idő, szerintem ez kihagyható program. Vagy akkor már nézzünk körül rendesen Cederbergben és adjunk neki egy napot.

Félvadkempingezés a holland ősök sírja mellett

Clanwilliamsben beszereztük a rooibos teákat is, és a határ előtt kb 100 km-rel, Springbok környékén táboroztunk le egy kedves idős testvérpár használaton kívüli kempingjében. Eredetileg vadkemping volt a terv, de miután Cederbergben is "This is South-Africa" nyomatékkal figyelmeztetett minket egy fehér farmtulajdonos, hogy ne nagyon álljunk meg senkinek ha az úton integet, és a testvérpár szerint sem volt biztonságos akárhol letáborozni, elfogadtuk az idős bácsi invitálást. Egy kis malacka is röfögött a telken a reggelinkre pályázva, és az első skorpiót is abszolváltuk. A lepukkant régi kemping szélén hatalmas kaktuszokkal a holland ősök sírjai domborultak, egy egész család volt a birtokon eltemetve.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Másnap hamar odaértünk Noordoewerbe, a határátlépés gyorsan és zökkenőmentesen zajlott. Az első benzinkútnál namíb SIMkártyát is tudtam venni, ráadásul kártyával lehetett fizetni. Ahogy átértünk Namíbiába újra búcsút mondtunk az aszfaltnak is, a Fish River Kanyon felé csak földút megy. Az eddig is monoton, földszínű táj extrém minimál dizájnba kapcsolt, a száraz kő és föld tapétát csak egy-egy aloe fa törte meg, jelezve, hogy igenis van élet a sivatagban. Szokni kellett a végtelen kopárságot, amire ránézve azonnal szomjas lettem.

Oryx pillantás és defekt

Emlékezetes pillanat volt mikor az első elegáns, méltóságteljesen mozgó, szinte úszó oryx antilopot megláttuk. A sivatag őzének örömére még a por is megállt egy kicsit az autóban. Az oryx onnantól kezdve a fényseregélyekkel és a springbok antilopokkal együtt állandó, mozgó tájkép elem volt. A kanyon előtt ekanyarodtunk Ais-Ais-ba is. A sivatagi termálfürdő legalább olyan furcsának hangzik elsőre mint Costa Ricán a trópusi párja volt, ( ottani élmények ITT ) de az addigra már kíméletlenül izzó forróságban mégis jól esett a termálvíz. A néptelen fürdőben csak mi voltunk, az oázis majom rezidensei nagy derültségünkre ncsak utánunk merészkedtek a medencébe.

• 
• 
• 

Ais-Ais után megvolt a defekt tűzkeresztség is, a kerék felnivel együtt kukázta magát. Szerencsére a sofőrséget vállaló utastársunk gyakorlott volt a kerékcserében is. ( Ezúton is köszi, Béla! ) A defekt mindennapi rutin, ezt jól jelezték az út mellett gyakori elhagyott gumik és kerekek. Nagy forgalom nincs, de aki arrajárt mind megállt, hogy megkérdezze, segíthet-e.

Fish River Kanyon

Késő délutánra értünk a Fish River Kanyonhoz, s mivel pótkerékért is intézkedni kellett a Namibian Wildlife Resort (NWR) Hobas Campsite-ján aludtunk. Afrika grand kanyonja mesebeli hely. Érdekessége, hogy elhelyezkedése miatt nem naplementekor és nem is hajnalban a legszebb hanem napközben, 10 óra után, mert addigra világítja be a nap a mélyen fekvő részeit. Azért nem volt rossz a napnyugta sem, és másnap reggel is visszamentünk egy körre a legközelebbi kilátóponthoz, a Hell's Cornerhez. Közben egy strucc famíliát is meglestünk.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A kempingben nagyon kedves volt mindenki, telefonálgattak nekünk gumiért, és estefelé utánunk jöttek a kilátóhoz, mert úgy gondolták túl sokáig vagyunk kint, ellenőrizték minden ok-e velünk. Itt fogyasztottuk első fincsi oryx steakünket is, amiért nem kellett bűntudatot éreznünk, állítólag csak hivatalos vadászati szezonban lőtt példányok végzik a tányéron. A legtöbb kemping minimál kínálatú boltjában fagyasztott vadhúst is lehet venni grillezéshez.

Pótkerék nélkül nem maradhattunk, így másnap bedöcögtünk a 150 km-re levő, kimondhatatlan nevű, általam csak anyámkínjának becézett Keetmanshoop-ba. Fél napot dekkoltunk amíg egy gumis összeeszkábált nekünk két pótkereket, merthogy rögtön kettőt vettünk. A "This is Africa" jegyében a namíb Hertz-re nem számíthattunk tutira, ígérték ugyan, hogy küldenek kereket, de elég nehezen asszisztáltak telefonon, inkább előremenekültünk. Délután fél5-kor vágtunk neki a 350 km-nek Lüderitzbe. Szerencsére oda egész Namíbia legjobb aszfaltútja vezet. Egy gyönyörű pink roadtrip naplemente után gurultunk be este 10 után a tengerparti dűnék közé. A gumis még Keetmanshoopból intézett nekünk egy egyszerű magánszállást (aka zimmer frei, 400 rand/fő ), mindenkit rosszul érintett volna az éjszakai sátorállítás.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Szürreális szellemjárás az egykori gyémántmezőkön

Az Adolf Lüderitz német kereskedő alapította Lüderitz egy kis Little Germany. A gyémántláz az 1900-as évek elejétől 1956-ig tartott, az addig prosperáló városka elhagyatottan is szép, német koloniál színes házak, pékség, Spar, német tüchtigség elég szürreális látvány Afrikában. A 9 órás nyitásra már ott is voltunk a sivatagi homokkal birkózó egykori gyámánt telepen, Kolmanskopban. A namíb sivatagban 1908-ban fedezték fel a gyémántot. A Lüderitz melletti Kolmanskop falu, a Consolidated Diamond Mines (CDM) székhelye gyorsan benépesült ahogy a gyémánt őrület felfutott. Volt benne kaszinó, tekepálya, gyakori vendégek voltak európai operaénekesek, filmeket néztek, patakokban folyt a pezsgő. A rezidenseknek olyannyira a gyémánt volt a legjobb barátja, hogy gyakorta a szobalányokat is abban fizették.

Hogy a német kormány kontroll alatt tartsa a gyémánt bizniszt 1908-ban létrehozta 'Sperrgebiet'-et, a Tiltott Zónát a gyémántmezőkön. A ma is kerítéssel elzárt területet szigorúan őrzik, bár ma már nemzeti park. Kolmanskop 1928-tól kezdve került lejtőre, mikor az Orange folyó torkolatánál még bővebb gyémánt lelőhelyet találtak, és a CDM Oranjemund néven új székhelyet alapított ott. 1956 óta a homokdűnék vették birtokba az elnéptelenedett Kolmanskopot, ma múzeum. Csak 11-ig van nyitva, érdemes a vezetett túrához csatlakozni, úgy jobban átjön a gyámántbarakkok enyészete.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Sivatagi vadlovak

A defekt és a földutakon lassú haladás miatt folyamatos késésben voltunk, így a Keetmanshoopban dekkoláskor az is felmerült, hogy Kolmanskopot hagyjuk ki, de azt így utólag nagyon sajnáltam volna. Kolmanskop után az egész roadtrip legdurvább menete várt ránk. Az útiterv szerinti 470 km-t földúton Sesriembe, a híres Sossusvlei homokdűnékhez nem mertük bevállalni. A hosszabb, 840 km-es, de jóval kevesebb földönfutást jelentő Mariental, Maltahöhe felé mentünk.

110 km-re Lüderitztől, Aus előtt egy igazi kuriózumot néztünk meg, a namíb vadlovak itatóját. Pont szerencsénk volt, a leginkább gebének tűnő, de gyönyörűen szabad lovak épp jöttek. Namíbia az egyetlen ország ahol sivatagi körülmények között vadlovak élnek. Ők is csak segítséggel, a gyémánt vagyonból telik a Namíbia Wild Horses Alapítványra, ami biztosítja a lovak ellátását. Eredetük ismeretlen, van aki szerint a németek eresztették szabadon a gyarmat elhagyásakor a lovaikat, és azok túléltek a sivatagban, más források szerint a Nama törzs. Érdemes megállni a kilátónál, nekünk délidőben egész állat csapat parádézott. A vadlovak mellett két rivalizáló oryx, és egy 'bocsánathogyélek' springbok antilop adott műsort. Nekem az út egyik legszebb emléke a sivatagi mesterséges itatónál gyűlő állatok látványa.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Nofilter homoktenger poszterek a namíb sivatagból

A sesriemi NWR Campsite-ra az erőltetett menetben éjjel 11-re értünk oda. Megbeszéltük, hogy ez volt az utolsó éjszakai vezetés, ami a vadállatokkal teli földúton rettentő veszélyes. Útközben odatelefonáltunk, hogy kapuzárás után érkezünk, így beengedtek minket. A kempingekben mindenhol szinte alig lézengtek, Namíbiában a tél nem szezon. Másnap fél ötkor keltünk, hogy elérjük a világ legöregebb sivatagjának híres 45-ös dűnéjén a hat órai napkeltét, de ez sem jött össze mivel a kocsink homokba süllyedt a kempingben. Egy óráig tartott mire kihúztak minket, pont lekéstük a napkeltét. Elég frusztráló volt, hogy éjjel is vezettünk, alig aludtunk, hajnalban keltünk és mégis lemaradtunk a napkeltéről a kocsi miatt. Ok, mantrázzuk együtt: This is Africa..... nem Toszkána. :-)

• 
• 
• 
• 
• 
• 

45. dűne és Dead Vlei, mint egy Salvador Dali festményben

A kempingtől - nem délibáb, jó aszfaltúton! - 60 km-re levő Sossusvlei vörös homokozójához reggel hétre értünk oda. A több mint 300 m magas 45. számú dűnére felmászni sokkal nehezebb mint egy hegyre, mivel a homok visszacsúszik és süllyed. Le már egyszerűen csúszdáztam, de népszerű sport a dűnéről leszaladgálás is, bár azért akadhat némi kígyó-bogár a homokozóban. Reggel még hideg a homok, lehet mezítlábazni, de 11 után mintha parázson lépdelnénk, süt, szinte lángol.

Irigykedtünk kicsit a sok szép szafari dzsipre, ami nem a mienk, és továbbmentünk a Dead Vlei felé. Oda 170 namíb dollárért lehet dzsippel bemenni, vagy 5 km-t kell gyalogolni. A Dead Vlei, azaz a Halott Völgy az út egyik fénypontja volt, a tökéletes sivatag élmény. A völgybe még így is kellett kicsit gyalogolni, közben ellőttem pár illy csésze a sivatagi homokban fotót a hobbi gyűjteménybe.

• 
• 
• 

A sivatagi természet minimál dizájn és maximum kolor. Semmi sallang, minden éles, kontrasztos, közben meg izzik, ragyog. Aztán egyszercsak kiakadt a hőmérő, rezgett a délibáb. A namíb sivatag homokdűnéi között káprázott a szemem, elveszett az időérzetem. Azt is elfelejtettem, hogy többszáz kilométert zötykölődtem ezért rettenet namíb földutakon. Milyen nap van? Hány óra? Hogy kerültem ide? Otthon épp a hó esett, ott meg a homok. A Deadvlei, a Halott völgy kiszáradt folyómederben megkövült élettelen fákkal, körben gigantikus sáfrányszínű homokdűnékkel olyan volt mintha egy álomban, vagy Salvador Dali festményben sétálnék. A völgyet a Sossusvlei dűnéinek legnagyobbika, a 325 méteres Big Daddy vigyázza. Hogy még bizarabb legyen az élmény a tetejéről egy csapat extrém turista épp cikkcakkban homokfutott lefelé. A közeli Big Mamához még pár homokfutó strucc, göcsörtös, kiszáradt fa és méltóságteljes oryx látványa mellett szafariztunk át.

Sesriem kanyon

Dél előtt értünk vissza a kempinbe. Megnéztük a közeli, elvileg előző napra tervezett Sesriem Kanyont is. Ez egy picike, de annál szebb kanyon, a rekkenőben pár fokkal hűvösebb is volt. Aznap csak laza 270 km volt tervben Solitaire-ig, és baromi fáradtak is voltunk, nem törtük össze magunkat a sietségben. A széles földúton csak úgy porzottak el mellettünk a dzsipek és teherautó alapra épült szafaribuszok. Kedvenc szórakozásunk volt a földút-menti állatjelző táblák fotózása, megnéztük egy kút szélkerekét is közelről, láttunk unott gnút, és a Naukluft Mountain Zebra Park végtelen lapályában tényleg hatalmas zebrapopuláció legelészett komótosan. A csapat egyik tagja minden állatot és növényt ismert, így hamar megtanultuk megkülönböztetni az itteni kétféle zebrafajt. A Hartmann hegyi zebrák hasa fehér és barnás árnyalatuk van, a Burschell zebrák pedig fehér alapúak és a hasuk is csíkos.

Már megint defekt, Solitaire

Közben beütött a következő defekt, legalább könnyítettünk a kocsin egy pótkeréknyit míg elértünk a két semmi között félúton hangulatú Solitaire falucskába. Tényleg elég magányos volt. Még az utcadíszek is leszázalékolt autóroncsok és kaktuszok. Minden épp bezárt, a szállások a szezonon kívüliség okán egyáltalán nem is voltak nyitva.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Rostock Ritz Desert Lodge, nekünk kemping

Solitaire zárva tartó hoteljének recepciósa 40 km-re egy Cha Re nevű helyet ajánlott. Közel naplementére vergődtünk el odáig, a fő földútról ugyanis még le kellett térni a puccos nevű Rostock Ritz Desert Lodge  sivatagi szállásig. Impresszív buckalakós házikók egy kupacban, de volt stílusuk, na meg áruk is. Kedvezményesen 2300 NS  (46ezer Ft) áron akár adtak is volna két fős szobát így szezonon kívül. Maradtunk a 150 NS/fő kempingnél, de az nem ott volt, ahol a lodge. Némi tévelygés, és egy elképesztően gyönyörű, pink-kék, Naukluft hegység hátteres naplemente leesett állal történt megtekintése után ismét sötétben kezdtünk sátrat verni.  Ráadásul egy valójában nem sátraknak, hanem szafari autóknak kialakított, ezért köves táborhelyen. Ismételgettem a nyugtató mantrát a sátorállítás és  a következő halkonzerv elfogyasztása közben: this is Africa! Mitagadás, rendesen belecsaptunk a sivatagi show-ba.

Folyt. köv.: Swakopmund - Cape Cross - Khorixas - Twyfelfountain - Gepárd menhely

Fokváros - Viktória vízesés, 6000 km úton és úttalan

2017 november 24 - dec 18.

Életem első afrikai útja a kontinens egyik klasszikus overland szafari túrája volt. Harcedzett utazók szerint is Afrika a legnehezebben utazható földrész, így talán hasznos lehet némi praktikus infó gyűjtés, hogy én mit tapasztaltam egy félig-meddig szervezett 3 hetes úton, mit csinálnék máshogy. Bár az érintett országok, Dél-Afrika,Namíbia, Botswana Afrika svájcainak számítanak, azért a terepviszonyok, egyszerűbb körülmények miatt akadnak nehézségek.

Olcsó és gyors tömegközlekedés híján a független, egyéni utazás vagy az extrémsportnak beillő stoppolásos módszerrel, vagy csak luxusban kivitelezhető. Emiatt a legtöbben kisebb-nagyobb szervezett csoportokban vágnak neki az örökzöld afrikai roadtripnek, mely Fokvárostól a Viktória vízesésig tart. Bár a roadtripeket nagyon szeretem, eddig nem autóztam még 21 napon át több mint 6000 km-t, (a társaságunk pár tagja Johannesburgig ment, nekik majd 8000 km volt a penzum), így erre az útra drága családom engedélyével egyedül csatlakoztam.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Valamennyi szervezési segítséget kaptunk egy tapasztalt utazó által bejárt, de a mi járművünk teljesítményéhez és létszámunkhoz képest elnagyolt útvonalterv, és néhány előre foglalt szállás formájában, de az utat végül 7 fős csoportunk közösen hozta össze. Én béreltem a kocsit, egy útitárs végig vezetett, és közösen szerveztünk, oldottuk meg a felmerülő útközbeni problémákat. Azokból ugyanis volt bőven. Hét fővel kis csoportnak túl sokan voltunk, nagy csoportnak meg túl kevesen. Az aszfaltra tervezett, terepre alkalmatlan, hét fővel és csomagokkal túlterhelt kisbuszunk miatt rengeteget kellett útközben improvizálnunk.

Kinek ajánlott egy ilyen selfdrive, vagy szervezett csoportos szafari?

Mielőtt elkezdesz tervezni fontold meg ezeket. Egy ilyen úton több, addig esetleg ismeretlen emberrel kell egy kocsiban, egy térben tartózkodnod hetekig. Ha nagyon rigolyás vagy, és nehezen tolerálod mások számodra idegesítő tulajdonságait ez nem a te műfajod. Minden csoportos túra esetén, de itt még inkább kompromisszumokat kell kötni, és alkalmazkodni kell egymáshoz.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A te műfajod az overland utazás ha szereted a természeti látnivalókat, bejön a nagy üres, kopár, nyitott terekben porzani, gyalogolni, mindig is látni akartad a természetfilmekből az oroszlánt, elefántot, zsiráfokat, na meg amblokk Afrikát. Ha szeretnéd, hogy a kocsid előtt struccok és elefántok vágjanak át az úton, és ezért hajlandó vagy 8-10 órát is autózni rettenetes földutakon. Ha elviseled az extrém időjárási körülményeket, az akár 35 fokos meleget is, az esőt, és főleg, hogy a nap végén sokszor még sátrat is kell állítani. Ha ok, hogy sokszor eszel steaket, porlevest meg löncshúst akkor hajrá. Ha rendben van, hogy későn fekszel és hajnalban kelsz, hogy időben meg tudd csinálni a programot és odaérj a következő állomásra. Készülj fel rá, hogy valakinek mindig vezetni kell, és az bizony kemény koncentrációt igénylő munka. Homokba süllyedés, eltévedés, defekt szinte biztosan lesz, és valakinek kereket is kell cserélni.

Utazási irodás út esetén egyszerűbb a helyzet, mert a helyismeret mellett a felmerülő feladatokat és problémákat a főzéstől a navigáción és kerékcserén át a szervező megoldja helyetted. Egy szafarin cipekedni nem kell, a cuccokat viszi a kocsi, tehát átlag erőnléttel teljesíthető, ha jól bírod a meleget. A gyönyörű helyek, a nagy, nyílt afrikai vadon és a sivatag élménye ellentételez minden kényelmetlenségért.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Útvonalunk

Egy ilyen overland útnál a legtalálóbb a mondás, miszerint az út céja az út maga. Íme a részletes, a tervhez képest módosult, megvalósult utunk. A távolságokhoz társuló útviszonyok jelzése segít a tervezésben, mert a Google map, vagy a maps.me offline térkép sem jelölik külön az aszfalt, és földutakat, és főleg azok állapotát. Helyben érdemes papír út térképeket beszerezni. Namíbiában, ahol a legtöbb időt töltöttük, és Botswanában is az egy számjegyű (pl. B8) utak a legjobb aszfaltutak, a két számjeggyel jelzettek már gyakran földutak, és a látnivalók többségéhez földúton lehet eljutni. Botswanában több az aszfalt út, de tele gödrökkel.

Nov. 24. Bécs - Madrid. Késve indult az esti Iberia gép, lemaradtunk a Johannesburg csatlakozásról. Madridban az Iberia adott szállást, másnap British-sel folytattuk.
Nov. 25 - Madrid - London - Cape Town.
Nov. 26. Cape Town - reggeli érkezés, kocsi átvétel, szállás a maláj negyedben, Simon's Town - pingvinek, Muizenberg - szörfösök, Jóreménység foka. 80 km jó aszfalt utakon.
Nov. 27. Cape Town - Tábla-hegy gyalogtúra.
Nov 28. Indulás Namíbia felé. Cederberg Wilderness Area felé 80 km földutas kitérő, sziklaformációk, sziklarajzok. Félvad kempingezés egy bezárt kempingben Springbok környékén. A Cederberg földút kivételével jó aszfaltút, 670 km. Az útvonalterv szerint a namíb határig kellett volna eljutnunk, Noordoewer környékére. (800 km)
Nov. 29. Springbok - Noordoewer határátkelés - Ais-Ais - Fish River Canyon, NWR Hobas Campsite. Ais-Ais után első defekt. Namíb határ után szinte végig földút, 320 km.
Nov. 30. Fish River Canyon (földút) - Keetmanshoop - Lüderitz. Keetmanshoopban kényszerű fél napos dekkolás, az előző napi defekt miatt két extra pótkerék beszerzése. Keetmanshoop - Lüderitz között a legjobb aszfaltút Namíbiában, összesen 500 km.
Dec. 1. Lüderitz és Kolmanskop szellemváros - Sperrgebiet gyámántmezők - Naukluft Park - Sesriem. Az útiterv szerinti 470 km-es rövidebb, de végig földutat nem mertük bevállalni a túlterhelt kocsival, a hosszabb úton mentünk: Lüderitz - Keetmanshoop - Mariental - Maltahohe - Sesriem NWR Campsite, 840 km

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Dec. 2. Sesriem NWR Campsite - Sossusvlei dűnék, Dead Vlei, Sesriem kanyon - Naukluft hegység, Solitaire - Cha Re, Rostock Ritz Desert Lodge Campsite. Második defekt. 270 km, ebből 200 km földút.
Dec 3. Cha Re, Rostock Ritz Desert Lodge Campsite - Walvis Bay - Swakopmund, 240 km, ebből 160 km földúton.
Dec. 4. Swakopmund - Cape Cross Fóka Rezervátum, Dorob National Park - átautózás Damara földön - Khorixas. 420 km, ebbből kb 60 km jó aszfalt, 60 km sóút!, a többi földút. Eredeti terv szerint a Csontváz parton mentünk volna Torra Bayig, majd onnan Twyfelfountain (480 km nagyon rossz só- és földutakon ), de swakopmundi szállásadónk tanácsára az ottani útviszonyokra alkalmatlan járművünk miatt a Csontváz partot sajnos ki kellett hagynunk.
Dec. 5. Khorixas - Petrified Forest/Megkövesedett Erdő - Twyfelfountain: bushman sziklarajzok, Burnt Mountain, Organ Pipe bazalt orgonák - Khorixas , 200 km földúton
Dec. 6. Khorixas - mellette himba falu - Outjo - Otjiwarongo, Cheetah Conservation Fund - Outjo, 360 km, kb 150 km földút, a többi ok aszfalt
Dec. 7. Outjo - Etosha Nemzeti Park, Okaukuejo NWR Campsite, 150 km, felerészben földúton és szafarizgatás a parkban
Dec. 8. Etosha Nemzeti Park, Okaukuejo NWR Camp - Halali NWR Camp, 100 km földút szafarizgatással a parkban
Dec. 9. Etosha Nemzeti Park, Halali NWR Campsite - Namutoni Camp, 100 km földút szafarizgatással a parkban
Dec. 10. Etosha Nemzeti Park, Namutoni Camp - Divundu, Ngepi Camp, 625 km végig ok aszfaltúton
Dec. 11. Divundu - Shakawe, Botswana határátlépés - Okavango delta, Maun, 425 km rettenetes kátyús aszfaltúton
Dec 12. Maun - Okavango delta, vízi szafari mokoró csónakokkal, odajutás helyi dzsippel, kb 80 km
Dec. 13. Maun - Kasane, Chobe Nemzeti Park, 610 km, kátyús aszfaltút
Dec. 14. Chobe Nemzeti Park, hajnali dzsipes, és naplemente hajós szafari
Dec. 15. Kasane - Viktória vízesés, Zimbabwe oldal, Livingstone, Zambia oldal, helyi taxis fuvar, 90 km (Többiek a zimbabwei oldalról elindultak Johannesburgba.)
Dec. 16. Viktória vízesés, Livingstone, Devil's Pool, naplemente hajózás
Dec. 17. Livingstone - Johannesburg - London - Bécs repülés, British Airways, érkezés dec. 18.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Autóbérlés

Az úton felmerülő nehézségek fő oka az volt, hogy egy aszfaltra tervezett kisbusszal tettük meg a 8000 km-t, melynek jelentős része széles, ámde göröngyös földút, vagy méretes gödrökkel tele aszfalt út volt. Márpedig a namíbiai és botswanai utakon csak terep járművel érdemes közlekedni. Szerintem nem volt kisebb kihívás ezt így teljesíteni mint a Budapest - Bamakot. A defekt járműtől függetlenül mindennapi esemény, a szafari kocsik 2-3 pótkerékkel vannak felszerelve. Térerő úgysincs, sárga angyal nem jön! Az autóbérlő cég az előzetes, rentalcars.com-on történt foglalásban rögzítettek ellenére nem tudta a 10 fős Toyota Quantum buszt adni - állításuk szerint az nem hagyhatja el Dél-Afrika határát - helyette egy 8 fős Mercedes Vitoval porzottunk.

Hét megtermett ember nehéz kemping csomagokkal, majd később 2 extra pótkerékkel súlyosan túlterhelte a buszt. Átlagsebességünk a zömében földutakon 30-50 km között mozgott. Bónuszként minden eresztéken jött be a por. Ehhez kellett volna a terv szerint 300 - 600, de volt, hogy 800 km-es napi távokat is megtenni látnivalókkal, szervezéssel, bevásárlással, étkezéssel. Útközben megnézve a Toyotát azzal sem jártunk volna jobban, mert a 10 üléshez egyáltalán nincs benne csomagtér, és csak egy oldalsó tolóajtaja van, míg a Mercinek kettő. Magunk körül nem is láttunk mást csak 4-5 fős terepjáró dzsipeket, nagyobb csoportok teherautó alapra épített szafari buszokkal közlekedtek.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Saját kiscsoportos szervezés vagy utazási irodás csoport?

Utólag azt mondom, ha valaki klasszikus overland szafari túrára vágyik és nem tud saját selfdrive dzsipet bérelni inkább fizessen be egy utazási iroda szervezett szafarijára, minthogy a mi fapados módszerünkkel, 7 fővel egy városi kisbusszal induljon neki a sivatagnak. A szervezett túrákon a részvételi díjban benne van a sofőr, szakács, étkezések, szállások, kemping felszerelés és jónéhány program díja is, és lesz aki helyettünk kereket cserél, és problémamegold. Így kicsit drágább lesz mint a közepes csoportos saját szervezés, de a probléma biztos, hogy kevesebb.

Tájékozódáshoz itt van pár külföldi és egy magyar utazási iroda ajánlata kb hasonló utakra: Eupolisz (magyar cég), Topdeck, Exodus, Gadventures, friss infóhoz a Google a barátod! :-) Ha a dél-afrikai pár napot kihagyjuk lehet rövidíteni azzal, hogy Namíbiába, Windhoek-ba repülünk. Utazási irodás szervezésnél fontos, hogy érdemes az érkezést a túra kezdőpontjára 1 nappal a tervezett indulás előttre belőni, hogy járatkésés esetén is időben érjünk oda a túrára.

Selfdrive szafarizáshoz a tetőn sátorral, és más eszközökkel felszerelt dzsipet bérelni kb napi 100-150 USD-ből lehet, de abba csak 4-5 fő fér, így drágább mint a kisbusz. (Ezeknek részletesen nem néztem utána, természetesen érdemes ajánlatokat bekérni helyi szafariautót kölcsönző cégektől. Pl.: Asco, 4x4hire

Ha a költségek miatt mégis inkább kisbusszal akarsz nekivágni, akkor 4, súlytól függően max 5 ember legyen a csoport létszám, és légy felkészült a defektekre és lassú haladásra.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Szállás

Namíbia nagy része sivatag, alig lakott ország. A természeti látnivalóknál nincsenek óriás hotelek, - nagyon helyesen - nincs más lehetőség mint a kemping, vagy a luxus lodge. A kempingezés olcsó, átlagosan napi 140-180 ZAR/N$ (Dél-afrikai Rand és Namíb dollár, egyenértékű), kb 3-4000 Ft/fő. (1 ZAR/N$ kb 20 Ft) A legtöbb kempingben kiadó szobák is vannak, ezek ára már 1000 ZAR/N$/fő körüli, a kis butik lodge-ok árai pedig 2-3000 ZAR/N$/főtől kezdődnek. Településeken (Cape Town, Outjo, Lüderitz, Swakopmund, Divundu, Maun, Kasane) vannak egyszerű hotelek, BB-k, kiadó szobák 4-600 ZAR/N$/fő körül. Utunk során volt pár rettenet előre foglalt kő szállásunk. Jó szívvel ajánlani a Cape Town- ( Historic Cottages, 7 főre stílusos ház ), Swakopmund- (Eazy Sleep ), és a Khorixas beli szállásunkat tudom ( iGowati Lodge ).

Étkezés

A gasztro színvonalra jó indikátor, hogy a Michelin nem is foglalkozik Afrikával ( Pedig itt aztán fogynak a gumik rendesen :-), és ennek jó oka van. Dél-Afrika kivételével ide nem enni jön az ember. A kaja egysíkú, és hús alapú. A meleg klímában a húst szárított formában, biltong néven is fogyasztják (szuper dél-afrikai gasztro ajándék a rooibos tea mellett), strucc, marha és különböző vadak is széleskörben kaphatók. Noha szupermarketekben van zöldség-gyümölcs, az étterem mint műfaj nem általános. A kempingekben mindenki maga főz, grillez, a csoportoknak saját szakácsuk van, a kemping éttermek kínálata peddig többnyire kimerül a steak krumplival kombóban. A luxus lodge-okban étkezni nem volt szerencsém.

Mindenhol nagyon jutányos áron ettünk zebra, kudu, oryx (120-160 ZAR/N$/) steaket is, de hetekig steaken élni felveti a vegetáriánus megtérés ötletét. Ezen felül településeken marad a SPAR (soha nem örültem még Sparnak ennyire mint itt néha ) vagy más boltláncok, a gyorséttermek és a konzervkaják, kekszek. Én legtöbbször a Sparban szereztem be a szükséges zöldség, avokádó és maracuja adagomat. A nagyon turistás helyeken, pl az Etosha közelében Outjoban vannak használható pékségek, kávézók. Swakopmund talán az egyetlen kivétel, ahol a német gyarmati múltnak köszönhetően van számos étterem, kocsma, így röszti, konditorei, biergarten, lehet válogatni. Életem legfinomabb osztrigáját is itt ettem.A vízivás nagyon fontos, a csapvíz nem iható, így a kocsiban folyamatosan 30-50 l vizet is vittünk.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Belépők

A nemzeti parkokba, látványosságokhoz a napi belépők Namíbiában 80-100 ZAR/N$ körül vannak, a Jóreménység foka belépő 145 ZAR (3000 Ft). A külön programok árai jóval magasabbak. A Sossusvlei dűnéknél a Dead Vlei völgyhöz bedzsipezni 170 N$/fő. A legdrágább az Etosha Park ahol a saját járműves kóricálás mellett dzsipes álattleső szafarikra lehet menni. A 3 órás szafarik díja reggel 610 ZAR/N$, éjjel 730 ZAR/N$/fő. A botswanai Chobe Nemzeti Parkban a dzsipes vadles és a naplemente hajózás is kevesebb mint feleannyiba kerül, 260 Pula parkbelépővel (1 Pula kb 26 Ft). Egész napos mokorós hajókázás az Okavango deltában, piknik ebéddel a vadonban 60 USD/fő.

Ha repülőről is szemügyrevennénk a deltát az már 300 USD körül kezdődik. Swakopmundban sok homokdűnés sportot lehet kipróbálni, ezekre nem volt időnk, de nem olcsók. Kasaneból a Viktória vízesés zimbabwei, majd onnan a zambiai oldalra, Livingstone-ba 350 Pula/fő áron vitt el minket egy taxis. A Viktória vízesés az a hely ahol tetszés szerint lehet porlasztani a pénzt. A zimbabwei oldalon a sima belépő 30, a zambiain 20 USD, a temérdek kaland aktivitást borsos áron mérik: bungee jumping, a naplemente hajókázás (50-70 USD), helikopterezés (12 perc 150 USD) rafting, és száraz évszakban különleges program beúszni a zambiai oldalon a vízesés széléhez, a Devil's Poolhoz. ( 100 USD/fő villás reggelivel!)

Vízumok

Namíbiába előre kell beszerezni a vízumot a bécsi követségen, 60 Euro. Dél-Afrika, Botswana vízummentes, egyszeri belépéses zimbabwei vízum a határon 30 USD, zambiai 50 USD.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Internet, telefon, navigáció

Bár térerő két dűne és egy szavanna között a földúton úgysincs, viszonylag magas díja ellenére (535 N$/ 3 gigás adattal, amit nem használtam el) nagyon hasznos volt a szervezéshez, navigációhoz egy helyi SIMkártya beszerzése Namíbiában. A többi országban csak pár napot voltunk, ott a szállások wifi-jére hagyatkoztam. Navigációhoz a Google mapen kívül hasznos előre letölteni a maps.me, offline működő térkép alkalmazás vonatkozó ország térképeit. Életmentő volt sokszor. Ezek a jó öreg nyomtatott térképekkel együtt átlagember számára is lehetővé teszik a selfdrive szafarit, hacsak nem akar valaki offroadozva elveszni a hatalmas sivatagi terepeken. A földutak mellett az útirányok, helységek jól ki vannak táblázva.

Pénzügyek, költségek

A dél-afriaki rand (1 ZAR=20 Ft) egyenértékű a namíb dollárral (N$), Namíbiában mindenhol lehet randdal fizetni, ami egyszerűsíti a helyzetet. Fontos, hogy a namíb dollárral az út után nem lehet mit kezdeni, a Randal viszont igen. Botswanaban a pula, Zambiában kwacha a helyi pénz, Zimbabwében meg zimbabwei dollár. Ember legyen a talpán aki kiigazodik, de szerencsére a Z betűs országokban USD-vel is tudunk operálni. Készpénzt (USD) érdemes vinni, bár néhol egész meglepő helyeken lehetett kártyával fizetni.

Saját szervezés esetén, a mi ultra fapados túlsúlyos kisbuszos közlekdésünkkel fejenként 700ezer Ft-ból kihozható az út. Költségek: repjegy 180ezer Ft (Bécs - Madrid - Johannesbrug helyett London -Cape Town / Livingstone - Cape Town - London - Bécs) , vízumok 150 USD, étkezés 3 hétre kb 300 USD, normál park és látványosság belépőkre, néhány dzsipes Safarival, Chobe naplemente hajózással, Viktória vízesés belépőkkel 500 USD-t kell szánni. Ha helikopterezni és extrém sportolni akarunk a sivatagban illetve a Viktória vízesés körül a határ a csillagos ég. Szállás: 9 éjszaka ágyban alvással 11 éj kempinggel 130ezer Ft. A kisbuszunk rám eső költsége 130ezer Ft. Összköltsége 7 főre benzinnel, biztosítással, minimális útdíjakkal (a benzin olcsó, a dízel kb 260 Ft/l) 8000 km-re összesen 900ezer Ft volt. De mondom, még egyszer ilyen utat csak 4-5 személyes dzsippel vagy nagyobb csoporttal, szafari busszal tennék.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Nyelv, kultúrsokk, biztonság

Afrika kezdőknek, mondják a haladó utazók a Dél-Afrika, Namíbia és Botswana trióra. Igazuk van, ezek az országok köszönhetően elsősorban az okosan használt gyémánt vagyonnak viszonylag stabil, afrikai mércével gazdagnak számító országok. Utazni leginkább a hő- és útviszonyok miatt nehéz, minden mással könnyen lehet boldogulni. Ha a földek már nem is, de a turisztikai szektor még főleg fehérek kezében van. (Kéretik a mondatba nem rasszista hangot belelátni. ) Mindenki beszélt angolul, akivel dolgunk volt. Sokszor még az eldugottabb helyeken élő törzsi népek között is volt szószóló. Az emberek barátságosak, kedvesek, és mindenhol segítettek.

Ugyan kicsit nehéz megszokni az állandó biztonsági parát, különösen Dél-Afrikában, de mindegyik országra elmondható, hogy kissé megfordult az apartheid és jelenleg egyre inkább fehérnek lenni hátrány. Zimbabwében épp érkezésünk előtt volt diktátorcsere, Robert Mugabét a helyettese küldte hidegebb éghajlatra. Tény, hogy nagy a bűnözés, folyamatosan figyelmeztettek, hogy egyedül ne menjünk sehova. Namíbiában, Botswanában nem voltunk nagyon nagy településeken, és semmi fenyegtőt nem is éreztem, bár őszintén szólva egyedül lófrászásra a közlekedés és a programok mellett csak Livingstone-ban, a Viktória vízesésnél volt időm, ott meg legfeljebb a majmok voltak ijesztőek. A sivatagban, kietlen helyeken mindenki segített. Szó szerint, minden defekt esetén minden arrajáró megáll és megkérdezi tud-e segíteni. Egy olyan szállásunk volt ahol flegmasággal találkoztunk.

A kempingek, szállások, wc-k általában egyszerűek de tiszták, és mindenhol van szappan, WC-papír! Mindenhol, az utolsó gyufaszálról is adtak számlát, ilyet még sehol nem láttam.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Időjárás, felszerelés

Meleg van. Méghozzá száraz meleg, ami talán egy fokkal jobban viselhető mint a trópusi nyúlós verzió. A sivatagi meleg előnye, hogy minden nagyon hamar megszárad. A kempingcuccba hálózsák azért kell, és esős évszak esetén - pl az Etoshában novembertől májusig az van -   esőkabát sem árt. Bakancs nem kell, elég egy félcipő, én egy zárt orrú szandálban csináltam végig az utat. Saját kempingezés esetén a sátortól a matracon át a hálózsákig mindent fel kell pakolni, érdemes ezekből természetesen a minél könnyebb, kompaktabb darabokat vinni. Nekem 16 kg-ban sikerült megállnom cakkpakk, a szuperkönnyű 1 kg-s sátram nagyon jól teljesített, de ez már egy másik poszt témája.

Holt-tenger - nofilter poszterek a só birodalmából

2017. október 29 - november 8.

A Nagy Kopár túra második felében ismét a természeti látványosságok vették át a főszerepet a végén pár nap Tel Avivval. A Holt-tenger igazi kuriózum. A benne fürdőzés és a környező Negev sivatag bebarangolása a gyerekek kedvence volt. Napokat pont a magas só-és ásványi anyag tartalom miatt biztosan senki nem akar ázni benne, de nem véletlenül bakancslistás sokaknak. Sehol máshol nem tapasztalható élmény, hogy milyen könnyű az olajos sószirupban lebegve, szinte teljes súlytalanságban akár olvasni a vízben. Az obligát Holt-tengerben művelődős fotó itt kötelező!

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A Holt-tenger a Föld legalacsonyabb helye, 347 m-rel van a tengerszint alatt. Emiatt a leégésnek sincs akkora veszélye, naptej helyett inkább bőrápoló iszappal keni magát mindenki. Az úszószemüveget is otthon lehet hagyni mert az extrém sós vízben csak háttal lebegni lehet. Nem is érdemes megpróbálni úszni, mert a magas só- és ásványi anyag tartalom miatt a klasszikus úszás lehetetlen benne.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Minden évben pár gyatra úszó megfullad mert előrebukik fejjel és nem tud visszafordulni. Arra is vigyázni kell, hogy ne menjen a szembe. Ha friss, nagyobb méretű horzsolás, seb van valakin inkább szenvedni fog, mert marja a só, csak óvatosan! A tetejébe még nagyon grízes, olajos is a víz. Néhány napra pár órára különleges élmény, de azért a “mezei” tenger inkább alkalmas a pancsolásra. Senkit nem akarok ezzel elriasztani, a Holt-tengerben fürdeni páratlan élmény! Mi Ein Bokeknél táboroztunk le, itt a több nagy szálloda előtti parton ingyenes a fürdés, és homokkal töltötték fel a partot, így kényelmesebb. Számos fizetős spa is van a parton, ezekben mindenféle kezeléseket, extra szolgáltatásokat lehet igénybevenni. Holt-tengeri kozmetikumból is feltankolhatunk, bár ezek a tel avivi Carmel piacon olcsóbbak.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Napkelte a Masada hegyen, oázis és Tétova Teve Club

A panoráma mellett napkelte rajongó is vagyok, így a hajnali Masada hegy zarándoklat kihagyhatatalan program volt. Páratlan Holt-tengerparti panorámával lehet bekészülni a napkeltére, Izrael egyik kiemelt látnivalója. Hajnali négykor keltünk érte, hogy aradi szállásunkról odaérjünk, és épphogy csak felértünk, de megérte. A zsidók erre a hegyre menekültek a rómaiak elől, s mikor már nem volt remény inkább öngyilkosok lettek minthogy rabszolgák legyenek. Az éjjeli kelés jó hosszú napot csinált, így kilenckor már a közeli Ein Gedi oázisban csodáltuk, hogy a Negev sivatag kopárságába hogyan ékelődik be egy kanyon árnyas törésében a vízesésekkel tarkított természet. Ebbe a napba még belefért a várva várt tevegelés is a Negev Camel Ranch-on, ahol az egy órás szafari alatt alapos teve kiképzést is kaptunk. (Bár én már egy indiai szafarin gyakoroltam a teveháton megmaradás művészetét. Élmények ITT. ) No. 1. gyerekprogram, de felnőttek sem fogják megbánni. Spártai jellegű budget szállás is van a sivatagi birtokon.

• 
• 
• 

Üdv a Tatooine-ról! – Buckalakás a sivatagban

A tevegelés után vettük az irányt várva várt, buckalakásnak becézett szállásunkra a híres Mitzpe Ramon kráternél. A Silent Arrow nevű tábori szállás nem a minősége miatt érdemel külön említést, de koncepciója, na, az van. A leginkább összelomizott, összetákolt sátorszállás inkább tűnik menekült tábornak mint szállásnak, mégis folyamatosan tele van. Igazi hippitanya, de a tulaj egy üzleti zseni, ugyanis ez sem olcsóbb mint egy egyszerű apartman. Ha ez a hely Ököritófülpösön lenne mindenki kiröhögné. Na de itt? A Negev sivatagban? Hiszen tudjuk, az ingatlan és vendéglátás biznisz fő mantrája, a legfontosabb szabály: location, location, location! Hát tanuljunk, így kell egy csomó pénzt keresni minimális beruházással. A föld állítólag nagyon drága, de azért lássuk be, ehhez nem kell sok befektetés. Egy estére jó volt alkalmi buckalakóként a kráter szélén egy sátorban aludni, és reggel a Tatooine porába kirakott lomi kanapén reggelizni.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Mitzpe Ramon kráter

A Negev sivatag tele van természeti látványosságokkal. Több hasonló kráter is van, de ezt az egyet feltétlen érdemes több prespektívából megvizsgálni. Nem vulkánkitörés, hanem kőzetmozgások során keletkezett.

Izrael kis ország, de ebben a gigantikus kopár kráterben azért megvan a mega érzet, rögtön kézenfogva a kicsinek látszunk innennel. A Ramon kréterben képzelhetjük magunkat a Tatooin-ra, de egy vadnyugati jelenet is pont klappol a tájba. Az űrállomás jellegű látogatóközpontban mi kihagytuk az izraeli űrhajós kiaállítást, helyette inkább a mélységes zent néztük a kráter szélén sétálva. Mitzpe Ramon álmos városkája is filmre illő, falanszterszerű környezettel tolja meg a látványt. A kráter szélén van még extra látnivaló, félig szelíd, kukázó kőszáli kecskékkel is kokettáltunk séta közben. A léptékek nehezen jönnek át fotón, gigantikus hely. Mi egy napot autókáztunk benne a geológiai látnivalók, kőrakások, színes falak között. Jabbával vagy R2D2-val nem futottunk össze de a végén  lélegzetelállító volt az a kőszáli kecske kos, akit jó közelre sikerült becserkészni miközben együtt néztük a naplementét.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Tel Aviv beaching

A tel avivit a világ egyik legjobb városi tengerpartjaként tartják számon. Nincs ellenvetésem. November elején már inkább Eilatba, a Vörös tengerhez érdemes menni hasat süttetni, de Tel Avivban is nagyon jól esett a sok kutyagolás után egy D-vitamin töltés. Két napunkból egyet leginkább mi is a beach-en töltöttünk. Egy nap alatt meglátogattuk a hires Carmel piacot, és rengeteget sétáltunk a városban. Ez a legjobb módja a Tel Avivot szintén a Világörökség listára tevő Bauhaus építészet megfigyelésének. A nácik elől ide menekülő német építészek többezer Bauhaus stílusú épületet emeltek a viszonylag fiatal városban, innen a White City becenév.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Kulináris élvezetek itt is bőven akadnak, a maracujás halvát nagyon ajánlom a Carmel piacon. A jeruzsálemi Azura étterem tel avivi testvérét is kipróbáltuk. Az inkább étlezde jellegű hely nem a design fellegvára, nagy fazekakban látványrotyog az ínycsiklandó törökös-zsidós-arabos kaja. A humusz ugyan már a fülünkön jött ki, de itt is megkóstoltuk. Nekem a paradicsomos húsgombóc volt a kedvencem. Hogy mennyire nem faxnis hely azt mutatja az is, hogy csak napi menü van, az is csak héberül. Jobb híján a rámutatás módszerével válogattunk, mert a személyzetnek a pörgésben nincs túl sok ideje a magyarázatra.

Jaffa óvárosába is átbuszosztunk, jó program onnan a tengerparton hazagyalogolni. Futóknak mondom, hogy a tel avivi beach isteni futóterep, én is egy kellemes hajnali 10 km-rel vettem búcsút a várostól. Közben végre megnézhettem milyen a fallal körülvettt vallásos beach. Nem tűnik túl logikusnak, de mellette van a melegek strandja. Igazi kuriózum, hogy Tel Avivban külön kutyás beach is van.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Szuper őszi szünetünk volt Izraelben és Palesztinában, és még legalább egy másik tíz napos túrát lehetne tenni csak új látnivalókkal. Könnyű utazni, a kaja finom, az emberek kedvesek, és a biztonsági parához is hozzá lehet szokni. Az egyetlen kontra, hogy drága. Kimaradt Armageddon, Ceasarea, Názáreth és Galilea, a Rosh Hanikra grotto a libanoni határnál, a Golan fennsík, Jerikó, Szodoma hegye, és nem voltunk Eilatban sem. A palesztin területeken Ramallah is nagyon érdekesnek tűnik.  Hosszú hétvégés rövid túrára a Tel-Aviv-Jeruzsálem minimál programot ajánlom, ha legalább 4-5 napunk van a Holt-tengert tegyétek hozzá, hosszabb túra esetén válogassatok a fentiekből.

Többen kérdezték, nem félek-e két gyerekkel Izraelbe, pláne Palesztinába átmenni. Lehetünk rosszkor rossz helyen, elismerem, de ugyanígy lehetünk rossz helyen Londonban vagy Madridban is. Talán paradoxonnak tűnik, de az állandó biztonsági para, katonai jelenlét miatt kevés biztonságosabb hely van ma a világon Izraelnél. Az utcák biztonságosak, nem ütnek le és nem rabolnak ki. És nem, a palesztin részeken sem! Bár az izraeli propaganda igyekszik elhitetni, hogy ott nagyon veszélyes egy turistának is, ez nincs így. A Hebronban látottak mindenesetre nagyon árnyalták azt az elég álszent képet, amit egy jeruzsálemi fotókiállításon láttam, melyen egy hajléktalan palesztinnak adja a kabátját egy ortodox zsidó. Sajnos palesztin guide-unknak, Aymannak igaza van,  mindkét oldalon nagyon erősen megy az agymosás, sok a szélsőséges, és amíg ez így van nehezen lesz béke. Tény, hogy Izrael megszállás alatt tartja a palesztin területeket. De ha valaki nyitottan megy át, és kívülálló a zsidó-palesztin konfliktusban nagy szeretettel fogadják. Egyelőre utópia, hogy egymással is így bánjanak. Remélem egyszer mégis megvalósul.

Nagy Kopár túra

2017. október 29 - november 8.

Izrael nem volt a toplistámon, de sokszor opportunista módon választok úticélt - ergo oda megyek ahova olcsó a repülőjegy – és az őszi suli szünet idejére csak 18ezer Ft volt a Wizz jegy Tel Avivba. No nem Budapestről, hanem Debrecenből, de még úgy is sokkal olcsóbb volt, hogy a reggel hatos indulás miatt egy estét ott aludtunk. A repjegyvadászat első szabálya pedig, hogy mindig meg kell nézni a környező reptereket. Mi nem elsősorban a szent helyekre gyúrtunk, inkább a természetre és a városnézésre repültünk. (Praktikumok, mi mennyi a poszt végén. )

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Útiterv

A rengeteg a látnivaló miatt 3 napot még hozzácsaptunk a szünethez, 10 nap alatt ezek fértek bele. Sokat nem lazsáltunk.

1. Budapest - Tel Aviv – Haifa, 2. Nap: Haifa – Akko – Jeruzsálem, 3. Nap: Jeruzsálem, 4. nap:  Jeruzsálem - Bethlehem – Hebron, 5. Nap: Jeruzsálem – Holt-tenger, 6. nap: Holt-tenger fürdőzés, Ein Bokek, 7. nap: Masada napkelte, Ein Gedi oázis kanyon – Negev tevegelés, 8. nap Mitzpe Ramon kráter, 9-10. nap: Tel Aviv

Izrael minden várakozásomat felülmúlta, és bőven maradt még látnivaló másik tíz napra is. Az Ígéret Földje nekünk bizonyította, hogy legalább annyira érdemes a természeti csodáit keresni mint a szent helyeit, melyek paradox módon évezredes háborúságok forrásai. A téli időszakban a városnézés is sokkal kellemesebb. Bár a tél nem számít szezonnak, szerintem ilyenkor a legérdemesebb menni. A Nagy Kopár túrán fa ugyan nem sok volt, de mint kiderült, a sivárság is tud iszonyú sűrű és élménydús lenni. Legalább olyan megnyugtató a szememet a kietlen sivatagon legeltetni mint egy harsogó zöld esőerdőn. Na persze akkor, ha van nálunk víz, alattunk meg egy négykerekű vas, de legalább egy teve!

Haifa - Bahai Garden

Első állomásunk Haifa volt, ahol csak egyetlen érdekes dolog van a tengeren kívül, az Iránból indult bahai vallás szimmetriafixált Mekkája, a Bahai Garden. Ahogy a muszlimok a Kába kövéhez zarándokolnak, a bahaiok Haifába. Csak kicsit kevesebben vannak, világszerte úgy 5millióan. Külön misét megér a vallás sztorija, melynek elvei egyébként nagyon szimpik. A minden ember, de külön kiemelve a nők és férfiak közti egyenlőséget, hirdető vallás alapító prófétái a szimmetriát a tökéletes harmóniával és az egyetemes emberi egységgel azonosították.

• 
• 
• 

Annak ellenére, hogy a bahaioknak is a Szentföld a legszentebb, izraeli állampolgár mégsem lehet a vallás híve. Furcsa egy paradoxon első hallásra, de okos volt Bahá'u'lláh alapító próféta, belegondolva a három nagy egyistenhívő világvallás itteni véres történelmébe elég logikus indokot tudott erre. A judaizmus, iszlám és a kereszténység viszálykodásának darázsfészkébe nem akarta beengedni a kis Bahai vallást.

Figyelemreméltó, hogy csak a hívők adományaiból működnek a vallás intézményei is, ezért nincs belépő, se szuvenírbolt , se étterem. A kert elsősorban a bahai zarándokoknak van, főleg más országokból jövő önkéntes hívők , és fizetett alkalmazottak manikűrözik. A szuperpanorámás kertbe csak naponta néhány ingyenes vezetett túrával lehet bemenni, de a sztorival együtt amúgy is érdekesebb. Kert ügyben én ugyan inkább a kevésbé mesterkélt angolparkokkal vagyok, de a Bahai Garden kissé műmájer szobrokkal megpakolt, franciaparkokkal rivalizáló, tengerig érő függőkertje érdemes egy vizitre. Világörökség címet is kapott.

Mi kétszer is felkapaszkodtunk a Carmel hegyre, ahol külön említést érdemel a park körüli impresszív, és szerencsére egyáltalán nem szimmetrikus villanegyed, ahol legalább akkora élmény sétálni mint a bahaiok szent kertjében. Ha libikókázni kell az idővel, talán ez a leginkább kihagyható program, utólag szívesen becseréltük volna a kertet egy napos pancsira Eilatban.

Már Haifában feltűnt, hogy Izrael a macskák országa, jelentős az utcamacska álllomány, és mindenhol előszeretettel etetik őket. Az utcák sok helyen tele vannak kis macska etetőkkel.

• 
• 
• 

Akko városa

is megérdemelten Világörökség listás. Az apró városra meglepően sokan támasztottak igényt, voltak itt főníciaiak, görögök, rómaiak, a keresztes lovagok, állítólag még Napóleon is el akarta foglalni. A bahaiok másik szent helye, az egyik prófétájuk nyughelye. A föld alatt meg fölött is súlyos történelem. Mi ebből 4 órányi ittlétünk alatt leginkább a kőfalon sétálást, sikátorokban bolyongást, macska édesgetést, és egy fal melletti hajózást élveztünk. Egy teljes 8-10 órás túranapot is megér, érdemesebb itt aludni Haifa helyett, de ide last minute (1 héttel indulás előtt, ahogy én foglaltam a szállásokat ) nem lehetett értelmezhető áron szállást találni.

• 
• 
• 

Shalom Izrael - Jeruzsálem 

A világ mágikus helyei közül kétségkívül az egyik leglenyűgözőbb Jeruzsálem. Sűrű hely, minden érzéket foglalkoztat a szentségességgel kevert bazáriság egyvelege. Kicsit tartottam tőle, hogy a gyerekeknek uncsi lesz, de a legkevésbé sem, sőt! Úgy tűnik az állandó parában élést is meg lehet szokni, a hangulat kedélyes, csak a checkpointokon való ellenőrzés mutatja, hogy a béke törékeny. A Siratófalat körbevevő óváros sikátoros bazárja jó felvezetés a nagy tér és az ikonikus kupolás várossziluett látványára. A téren több óra is elillant észrevételnül, mi is csak néztük az élénk, vidáman áhítatos vallási életet, és hagytuk az időt elfolyni. Szuper lesifotós terep.

A Siratófalnál még jobban érezni, hogy van valami szikra a levegőben. Miközben egymástól nemileg elszeparálva hajlong és imádkozik a zsidó nép, a háttérben gyakran felhangzik a müezzin. Ha nem ismernénk az évezredes zsidó-palesztin, és néha a világ keresztényeivel súlyosbított acsarkodást azt is hihetnénk, hogy milyen jól megértik egymást….. A kisfiam imádta, hogy kölcsön kipában bemehetett a férfi szekcióba és a falba rakhatta a kívánságait. Egy míves selyem kipát vásároltatott is magának emlékbe. Sokak szerint a sabbatot nagyon érdemes Jeruzsálemben tölteni, és akkor megnézni a Siratófal körül még jobban megélénkülő vallásos életet.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Panoráma Tipp

Az Osztrák Hospice tetőteraszáról tárul fel az egyik legszebb Jeruzsálem panoráma. A név megtévesztő, ez ma egy szálloda, bár sem tábla sem más nem jelzi a Via Dolorosan, Krisztus keresztútján. Csengetni kell, hogy beengedjenek. A hotel 5 sékelt kér koponyánként a feljáratnál. A Via Dolorosa mostanság elég bazári, Krisztus urunknak ott is lenne mit borogatnia a kufárok standjain.

Megnéztük a kötelező keresztény zarándok helyeket is, csak a sorbanállós részeket kerültük el. Ezek a helyek tényleg igazán azoknak érdekesek, akik erősen vallásosak. Nekem a legnagyobb élmény Jeruzsálemből a Templom-hegy arany-kék időtlensége volt. Végtelen békét és nyugalmat sugárzott, miközben a világ egyik legtöbb politikai és vallási konfliktussal terhelt pontja. (Hogy kinek miért fontos a Templom-hegy, avagy muszlim nevén az al Haram al-Sarif, arról itt egy jó összefoglaló. )

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Az iszlám, a judaizmus és a kereszténység számára is szent hely iszlám fennhatóság alatt, de erős zsidó szorításban áll, és gyakran törnek ki vallási eredetű balhék. Kora reggel kell sorbanállni a fallak körülvett városrészbe a biztos bejutásért. Ortodox zsidóknak - egy külön kifüggesztett táblán olvashatóan - a Tóra jog szerint tilos bemenni, de azért mindig van pár bemerészkedő, mi is láttunk néhány kipás alakot nehéz katonai kísérettel sétálni a Sziklamecset felé.

Kellemes sétára laktunk az óváros Damaszkuszi kapujától, Nachalot kerületében. Inkább helyiek lakta környék, már nincs tele turistával, annál inkább zsúfolt éttermekkel, bárokkal, boltokkal. A híres Mahene Yehuda piactól és az Azura étteremtől párszáz méterre laktunk, de sosem értünk haza zárásig, így az Azurának csak a tel avivi testvérét próbáltuk. Izraelban a kaja drága, de finom. A piacon egy francia-libanoni után nyaltuk meg mind a tíz ujjunkat, és ajánlom a Sima nevű éttermet az Agripas utcában. A Mahene Yehuda piac kis fedett utcácskáival nekem sokkal hangulatosabb volt mint a tel-avivi Carmel. Ha csak egy piacra van idő én inkább a jeruzsálemit ajánlom.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A város panorámáját begyűjtöttük még az Olajfák hegyéről is a régi zsidó temetőbe, és Getshemane kertjébe is betérve. Utóbbiban a Krisztus idejéből származó ősöreg olajfák lenyűgözőek. Bele akartuk még szuszakolni a Yad Vashem-et is két órába, de a holokauszt múzeum legalább fél-1 napot igényel. Csak a történeti kiállításon rohantunk végig, érdemes lenne rászánni az időt. Tíz év alatti gyerek nem mehet be. Majd máskor.

Make Hummus not walls....

Második jeruzsálemi napunkon kicsit elhajoltunk a klasszikus Izrael túrától és a Templom-hegy után átkirándultunk a megszállt palesztin terület belsejébe. Még most is a hatása alatt vagyok a túrának, amit Betlehemben és Hebronban tettünk. Enyhe kifejezés, hogy onnan nézve más a perspektíva. A palesztinoknak gyökeresen más a mindennapok realitása.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Jeruzsálemből csak egy fél órás buszozás Bethlehem. Sok turista átmegy a Születés Temploma miatt. Nekem a Milk Grotto sziklatemplom sokkal inkább tetszett a sziklába vájt zegzugaival és színes üvegeivel. Mégsem a Jézuska volt maradandó élmény hanem a brutális betonfal, amit Izrael állam épített a 2. Intifáda után, hogy a honfoglaló zsidó telepeseket megvédje a palesztin támadásoktól. A fal tele van a már csak félig-meddig anonim graffitiművész, Bansky nyomán rajzokkal, és szívfacsaró sztorikkal a tövében kezdődő Aida menekülttábor palesztin lakóitól. Szomorú látvány a zsidó telepesek csilivili lakónegyedei és a szakadt menekülttábor között, közvetlenül a fal és az izraeli hadsereg őrtornyai mellett még a harcokban meghalt palesztinok temetője.

Hebronba

már nagyon kevesen mernek átmenni, pedig mi csak hatalmas vendégszeretettel találkoztunk. Egy utazós facebook csoportban kaptam palesztin guide-unk, Ayman al Fakhori elérhetőségét, melyet Ayman engedelmével itt közlök. Szívesen kalauzol bárkit Hebronban, aki nyitott rá. A jelenleg szintén a Facebookon elérhető Hebron Peace Center, egy helyi civil szervezet munkatársaként kalauzolt minket.

A Bethlehemből Hebronba menő arab buszon Arafat mellett egy Szaddam portré is virított. Mint megtudtam, mivel dobott pár rakétát Izraelre, Szaddam népi hős Palesztinában. Ayman nem véresszájú szélsőséges, csak bemutatta, hogyan élnek a palesztinok a zsidó megszállás alatt. Elvitt minket egy plasztin családhoz, ahol isteni vacsorát kaptunk, megmutatta az iskolát amit építenek. Megkérdezte tervezünk-e esetleg visszajönni hosszabb időre, mert a Hebron Peace Center nemzetközi önkénteseket keres, akik segítenek, pl. angolt tanítanak náluk. Cserébe lehet arabul tanulni.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Sokat beszélgettünk a feloldhatatlannak látszó helyzetről. Ayman szerint az lenne a jó kompromisszumos megoldás, ha egyetlen szekuláris álam lenne, ahol nem számít a vallás. De saját maga is csak ingatta a fejét, mindkét oldalon túl sok a szélsőséges. A túrának nincs fix ára, a vacsoráért és a túravezetésért adományozott pénzt az épülő iskolára fordítják.

Háborús díszletek Hebron óvárosában

Hebronban lenne mit nézni ha az óváros nem lenne teljesen halott a palesztin-izraeli konfliktus miatt. Gyakorlatilag 400 zsidó telepes elfoglalta az óvárost, onnan elűzve a palesztinokat.

A félmilliós, valaha szép, Unesco Világörökség város magja ma sivatag. Bezárt, lehegesztett üzletek, háborús állapotok, szögesdrótok, checkpointok, katonák. A 400 telepes állandó katonai védelemben, egy fallal lezárt részen él. A palesztinok nem mehetnek be, bonyolult zónákra van osztva a városmag. Nem tudom felfogni, mennyi fanatizmus kell ahhoz, hogy ilyen légkörben, ilyen pusztulat környezetben boldogan éljenek a telepesek a falak mögött.

Hebron fő látnivalója a Pátriárkák sírja, Ábrahám, Izsák, Jákob valamint feleségeik nyughelye. A judaizmus második, az iszlám negyedik legszentebb helye kettéosztva, 65%-ban a zsidók, 35%-ban a palesztinok fennhatósága alatt van. Salamoni döntés??

Később találtam rá, hogy egy jeruzsálemi utazási iroda szervez egész napos duális túrát Hebronba. Délelőtt egy zsidó telepes interpretálja a helyzetet, délután pedig palesztin szemüvegen át nézünk Hebronra.

---

Izrael praktikumok

Izarelben könnyű utazni. Jó a tömegközlekedés is, de nekünk négy fővel, benne két gyerekkel (9, 12 évesek) kocsibérléssel volt a legegyszerűbb és a legköltséghatékonyabb is bejárni. Ha csak Tel Aviv – Jeruzsálem az úticél felesleges a kocsi, mert nehéz és drága a parkolás, de ha messzebb is kalandozunk, (különös tekintettel a Holt-tengerre) és többen vagyunk ez a legjobb közlekedési eszköz. Fontos tudni, hogy palesztin területre, a West Bankbe nem lehet a kocsit átvinni, de a Holt-tenger partján menő úton gond nélkül lehet közlekedni. Gázába jelenleg jelenleg nem lehet bemenni. Novemberben még Tel Avivben is lehetett fürdeni a tengerben, de ősszel-télen igazán Eilatba kell menni érte.

Költségek, szállás, közlekedés

Sajnos nem budget úticél, az étkezés és a szállás is hiper drága. Az árszínvonal londoni, egy kávé 10-15 sékel (1 sékel kb 77 Ft) 4 főre budget, kicsit lepattant de pár napra ok, jó helyen levő apartman kb napi 30-35ezer Ft. Egy szupermarketes bevásárlás is többszöröse az itthoninak. Tíz nap autóbérléssel, olcsó repjeggyel tokkal vonóval fejenként 200ezer Ft-ból kihozható, ennél kevesebbel szerintem nagyon spártai.

Kocsit itthonról foglaltam (rentalcars.com ), egy helyi kölcsönző jött ki győztesnek, 8 napra béreltünk, mivel Tel Avivban már leadtuk a kocsit. Benzinnel, teljes biztosítással 110ezer Ft volt. Szállást a booking.com-on foglaltam csak indulás előtt 1 héttel, mivel nagyon sok last minute engedményt láttam ha kivártam. A lakásokat mindig jobban fotózták mint amilyenek valójában voltak. Egyedül a jeruzsálemi szállásunkat ajánlom teljes szívvel, ITT. A bevezető időszakban csíptünk meg egy vadiúj szép lakást a frekventált Mahene Yehuda piac mellett, ahol a gyerekeket süti, minket meg kávé várt bekészítve. Valószínűleg hamar felmegy majd a díja, a tulaj nagyon kedves, segítőkész volt.

A belépődíjak

is a közepes-drága kategóriába esnek a magyar viszonyokhoz képest, 20-30 sékel/belépővel kell számolni látnivalónként, de pl. ha felvonóval akarunk a Masada hegyre menni az már 75 sékel. Két dolog mindig ingyen van Izraelben: a nyilvános wc, és - bocsi, hogy egy mondatba teszem – az éttermekben is általánosan elfogadott a menü mellé egy kancsó ivóvizet kérni. Hja kérem, a sivatagban más a vízhez való viszony, ott ingyen van. Téli időszakban már 4 órakor kezd sötétedni, és a legtöbb látnivaló nagyon hamar, fél5 körül zár. Pacsirták előnyben!

Gasztro

A zsidó-palesztin gasztronómia világbajnok, nem lehet hibázni, falafel humusz, ha másban nem is, ebben megegyeznek. Az éttermekre is kb 3x-os szorzót kell alkalmazni a magyarokhoz képest, átlag éttermek esetében is. Az utcai kifőzdék, arab kajáldák olcsóbbak természetesen.

Google translate hasznos app, mert nem általános az angol nyelvtudás, és a feliratok is szinte mindenhol csak héberül vannak. Életem legdrágább helyi SIMkártyáját vettem 60 USD-ért, de muszáj volt a navigációhoz. Angollal lehet boldogulni, de nem triviális. Kevesen tudnak angolul, ami a fő támogató USA barátsághoz képest legalábbis furcsa. Oroszul viszont annál többen a rengeteg kitelepült orosz zsidónak köszönhetően.

Mátra Trail

2017. október 22.

Életem első igazi terepfutó versenyére pont életem második Maratonja után egy héttel kerítettem sort. Ha ez így elég meredeken hangzik, akkor meg tudom erősíteni, az is volt. Bár utólag most örülök, hogy mind a kettőt megcsináltam, azért követendő példának nem ajánlom, legalábbis hozzám hasonló amatőr futóknak. Előbb neveztem a Mátra Trailre és csak utána esett le, hogy a Maraton, amit még korábban tökéltem el, hát az közvetlen előtte van. Dilemmáztam, hogy melyik lábamat vágjam le, de valahogy egyiket sem akaródzott. Tudtam, hogy Maraton after partynak a Mátra elég nagy kihívás lesz. És az is lett, de hát, ezt én főztem magamnak. A szakirodalom legalább 2-3 hét regenerációs időszakot tart jónak egy maratoni terhelés után, ami alatt csak kisebb intenzitású, kevésbé megerőltető sport tevékenységeket ajánlott végezni, mert nagyon nagy a sérülésveszély. A Mátra Trail M távjának 19 km-re 750 m-es szintemelkedéssel azonban nem éppen lájtos, főleg úgy, hogy nem vagyok (még :-) ) nagy terepfutó királynő, ekkora szinteket nem szoktam megfutni.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A Maraton meglepően jól sikerült, de eléggé ki is nyargaltam magamból, ami akkor bennem volt. Csak a Mátra előtti utolsó napon döntöttem el, hogy belecsapok az őszi avarba. Addigra már kiderült, hogy spártai sárdagonya nem várható – ha olyan takony időre ébredtünk volna mint ma, egy nappal később, akkor még 100 unikornissal se tudtak volna odavontatni - , napsütés viszont igen, és a héten mindennap nyújtogatva (note to self: bizony, hogy nagyon hiányzik a jóga! ) elég jól kihevertem a Marit. A Mátrának úgy indultam neki, hogy mindenáron erőltetni nem fogom, eleve kocogósra veszem a figurát, ha nem megy, akkor meg inkább lesétálom a távot, és kirándulásnak, Mari utáni regenerációnak fogom fel. Hiszen az őszi erdő szép, és a Mátra Trailen még a vicces Terepfutas.hu unikornist is kereshettük benne.

Kétségtelenül nagyon családias, laza, kamara hangulata van egy ilyen terepfutó versenynek, nem olyan ipari mint a nagy BSI-s versenyek, bár én azokat is szeretem. Míg a terepen az erdő mesél, az aszfalton a szurkolók, az utcazenészek, jelmezek, pont a tömeg ad egy jó extra energiatöltetet a futáshoz.   Szóval én nem akarok igazságot tenni az aszfalt és a terep között, éljen mindegyik.

A Mátrába négy fős AFE (Almodóvar Futó Egylet ) különítményünk ment, és ezúttal Feri, a férjem is jött. A rajtszám átvétel gyorsan ment, köszönés pár ismerősnek, halk duruzsolás, kvaterka, bemutatkozások, a színpompás futók izgatottan igazgatták magukat, szelfik, táncika mint bemelegítés, jókedv és már el is rajtoltunk. Feri is M távon indult, de a rajtnál ő kilőtt, mindenki a maga tempójában ment, és én tudtam, hogy lassú leszek. Az első 6 km végig erős emelkedő, hát valahol össze kell szedni azt a 750 m szintet ( az én mérésem szerint 837 m volt ) . Felfelé gyakorlatilag nem futottam, ahogy szinte senki sem, csak ütemesen gyorsgyalogoltam, a sok helyütt keskeny ösvényen csak libasorban kapaszkodtunk. Az elején még nagyjából együtt haladtam a lányokkal, Márti, Nóra S távon, Bea meg én M távon neveztünk.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A bemelegítő km-eken először a vádlimat éreztem erősen, de aztán belejöttem, és ugyan próbáltam a Mátrát is csodálni, de gyakorlatlan terepfutóként szinte végig a földre szegezett tekintettel tepertem, nagyon erősen koncentrálva rá, hogy ne zakózzak hatalmasat. A rőt avar ugyan gyönyörű, de szépen be is takarja a köveket, ágakat, nekem nagyon nehéz volt a terep. Felfelé egy kisebb armageddon is kitört, mire az egyre közeledő sikoltozásból kivettem, hogy vigyázz, lódaráááázs, már a fejemen landolt egy, amit jó érzékkel lesöpörtem, majd Nóri pólójáról is eltessékeltem. Szerencsénkre töbekkel ellentétben mi megúsztuk csípés nélkül. Lassan haladtam tovább, néhol szinte vánszorogtam, úgy éreztem ennyi erő van bennem most, nem tudok gyorsítani. És ez így most pont jó is volt.

A darazsakat feledtette egy nagyon szép őszi színekben pompázó óriási irtás, ahol még fotózni is megálltam. 6 km után, ahol az S távosok elváltak tőlünk, egy lefelé szakasz jött, ahol szinte megkönnyebbülten, habkönnyűnek érezve magam szökdécseltem koncentrálva az avarcsúszdára és ágakadályokra. Még így is a 19 (pontosabban nekem egy eltévedés miatt 20,5 ) km alatt legalább 5x csak egy röpke pillanaton múlott, hogy nem tanyáztam hatalmasat. Ahogy láttam ezzel nem voltam egyedül, rengetegen estek, szegény Feri például nem úszta meg. Nagyon figyeltem az ivásra is, folyamatosan szipókáztam útközben az isot. Nekem bejön ez a hátizsákból ivás, jó, hogy nem kell elővenni semmit.

8,5-nél már friss és üde biztos nem voltam, így a legjobbkor jött a táv egyetlen frissítő pontja, ahol örültem, hogy végre sós dolgok is vannak, sajtot, ubit és csokit toltam egy adag iso-val. Ez meg is tette a hatását, összetalálkoztam Beával is, ő már a jubileumi 2017. km-ére készült ( őrület!, én épphogy 1000-et összehoztam eddig) megbeszéltük, hogy mindegyikünk jól van, és a csokit majszolgatva haladtam is tovább. Igyekeztem a lefelét és az újult erőt kihasználva kicsit gyorsítani, voltak részek ahol szinte teljesen egyedül mentem, úgyhogy nagyon igyekeztem a föld mellett a gyakori jelzőszalagokat is figyelni, mert annak ellenére, hogy nagy utazó vagyok, a tájékozódás nem az erősségem. Főleg, mióta mindenben a telefonomra hagyatkozhatok...

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Egy felfelé kaptatós szakaszon beértem egy kisebb csapatot, onnantól rájuk tapadtam, és a következő lejtmenetnél ismétcsak mintha tojásokon lépdelnék mereven a földet nézve, a többiek körvonalát periférién követve elengedtem a szalagokat. Na, ez hiba volt, mert így követtem az első eltévedőt és így jó 1,5 km extra penzumot róttunk magunkra. Nem kellemes visszaküzdeni 800 m-t egy meredek hegyoldalban úgy, hogy még vagy 7 km van hátra. Egy hússzútávos nő is eltévedt velünk, ő szentségelt is rendesen, én elég lakonikusan vettem tudomásul az eltévedést. Az fel sem merült, hogy fussak, szépen lassan felsétáltam a trailre, és a szüttyögést kihasználtam egy energiaszelet elpusztítására. Ezután egy jó kis tündérmesés rengeteg következett, igazi unikornis lelőhely, ahol további egyensúlyérzék fejlesztési gyakorlatokkal nehezült a helyzet, patakokon, köveken átszökdécselés, egy igazi íves ágalagúton átkelés, na meg rengeteg bedőlt fatörzs tupírozta a változatos akadálypályát. Az avar rőtje, a mohák zöldje eléggé beszippantott, még egy szelfire is megálltam.

Közben jöttek az igazi gyorsvonatok, nagy svunggal suhantak el mellettem a piros rajtszámos hosszú, 23 kilit futók. Az utolsó pár km-en előttem tanyázott egy méreteset egy L távos srác, kérdeztem jól van-e, de szerencsére nem volt nagy baj, begörcsölt a lába. Állítólag két fotós is volt a távon de én annyira a földet bámultam a sok esést látva és saját esési kísérletet tapasztalva, hogy csak az egyiküket vettem észre. Ez már viszonylag a végén, közel az aszfaltos faluhoz volt, ahova már elég kókadtan értem le. Valahogy úgy elgyengültem, nem egyvalamim fájt különösen, hanem úgy egész testben elfáradtam. A befutó km-en még a barbirózsaszín unikornissá változtatott lóval és lovasával is találkoztam, így legalább nem azzal foglalkoztam az utolsó 500 m-en, hogy érjek már be. Ha tervezetten lassan is, de sérülésmentesen, eltévedéssel együtt pont 3 óra alatt megcsináltam, és ettől azért dagadt a keblem. Miután beértem jól esett a meleg zuhany, a finom leves, és a többiek társasága, de egy leülés után elég nehezemre esett újra megmozdulni, hulla voltam, na. A megerőltetés biztos, hogy extrémnek számított, pár óra múlva, otthon jött a fekete leves. Estére borult ki a szervezetem, olyan brutális fejfájás és fáradtságérzet terített le, hogy felkelni sem tudtam a kanapéról,  és már az agyvérzést is felvetettem lehetséges opcióként. Leellenőriztük meg tudom-e fogni az orrhegyemet, meg amit még agyvérzés gyanú esetén szokás, de szerencsére tényleg csak túlhúztam a futást. Az alvás, mint mindig, most is segített, 12 órát durmoltam. Szóval most, hogy így minden okos megmondás ellenére saját magamon kipróbáltam, én sem ajánlom a maraton utáni regenerációs idő nélküli hosszú bármilyen futást, súlyemelést vagy más fizikai extremitást. De természetesen a terepfutás is fertőző, biztos, hogy még én is felveszem a nyúlcipőt.

A megbonthatatlan görög-magyar barátság

2017. szeptember 30.

Biztosan sokan hallottak már Beloianniszról, a magyarországi görög faluról. Palkonyára menet mindig nézegettem a helység névtáblát, így kapóra jött, hogy a hétvégén a rendkívül aktív, Balkánnal kapcsolatos jó kis programokat, kirándulásokat szervező Experience Balkan nemzetközi baráti társaság civil szervezete, a Balkan Calling Egyesület csinált oda egy társas falutúrát, vagyis inkább élő történelem órát. Jó ötlet egy ilyen vezetett túrára becsatlakozni, mert a helyi lakos, és egyben túrakalauz Riszto bácsi elbeszélt történetei nélkül csak egy teljesen átlagos, mondhatni jellegtelen, semmi különös látnivalóval nem bíró magyar falut látnánk. A most 83 éves Riszto bácsi 13 évesen egyike volt annak a 103 gyereknek, akiket néhány felnőtt gondozó kíséretében a macedón Lak faluból menekítettek ki 1948-ban a görög polgárháborúból.

[box type="success" ]Az Experience Balkan legközelebb Szentendrén szervez szerb sétát november 12-én. Részletek ITT. Akkor is érdemes az oldalukat követni ha szívesen járnád be hozzáértő társaságban a balkáni országokat, több utat is csinálnak a térségbe.[/box]

Riszto bácsi életútja, ma már elképzelhetetlen történetei hallatán több jelenlevő is megjegyezte, hogy akármennyire is nehéznek érezzük néha a létet, valójában hihetetlenül szerencsések vagyunk, hiszen a mi életünkben (legalábbis egyelőre) nem volt háború, éhezés, nem kellett menekülnünk, nincsenek járványok és nem kell napi 18 órát dolgoznunk a megélhetésért sem. Szülőként belegondolni is fájt a szituációba, hogy az épp unalmában mellettem puffogva molbilozó, nagyon kamaszodó 12 éves lányomat, és izgő-mozgó 9 éves fiamat elengedjem egy idegen országba úgy, hogy nem tudom mikor találkozunk legközelebb, de még az is jobb mint az állandó éhezés, és életveszély a bombázások miatt….

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Dallamos neve ellenére Beloiannisz nem a magyar Santorini, senki ne várjon fehér-kékre meszelt ragyogó, vagy akárcsak jellegzetes balkáni módon félbehagyott, vakolatlan, a lapostetőről meredező drótokkal díszelgő házakat, nyüzsgést, muzsikaszót és utcán ücsörgő embereket. Beloianniszra tehát nem a látni/tennivalókért érdemes menni. A mára már elmagyarosodott falu kb 20 perc alatt bejárható, a könyvtár fotókiállításán, a faluházon és a templomi életkor léptékekben vadiúj, alig 20 éves görög ortodox templomon kívül csak a jellegzetes, kommunista időkben épült barakk jellegű sorházak, pár dór oszlop, görög nyelvű utcatáblák, egy szép platánsor, és egy finom, természetesen görög, de főleg magyar sütikkel kényeztető kávézó van.

A falut 1950-ben kezdték építeni az addigi iváncsai mezőkön az 1946-49-es görög polgárháború elől menekülőknek. Az új világrendben a görög kommunisták a vasfüggöny mögötti kommunista országokhoz fordultak segítségért. Több szocialista ország mellett a nálunk már pörgő Rákosi rezsim is besegített a görög-macedón elvtársaknak párezer menekült befogadásával. Egyedül Magyarországon létesült a görög menekülteknek külön falu is. Két évig csak Görögfalvának hívták a települést, a kivégzett görög kommunista Nikosz Beloiannisz nevét 1952-ben vette fel. A különböző szocialista országokba szétszóródott családtagok családegyesítésében nagy segítség volt a falu, ami a legnépesebb 1954-ben volt, a csúcs időszakban 1850-en lakták. A háború vége után sokan visszatelepültek, és ahogy az lenni szokott a vegyes házasságokkal egyre több magyar került a faluba. A görög hagyományokat, gyökereket, ünnepeket máig tisztelik és tartják, van görög táncegyüttes, és sokáig még Olympia néven focicsapat is volt. A 80-as években volt még egy nagyobb hazatelepülési hullám, azóta a görögök-macedónok már kisebbség Beloianniszban.

Riszto bácsi halk is volt meg a tágabb összefüggéseket is kevéssé adta át, inkább anekdotákban, történetekben volt nagyon erős, tulajdonképpen egy kiscsoportos oral history interjún vettünk részt. Elmesélte, hogy mikor elvitték őket a szülőfalujukból a gyerekek nem akartak felszállni a vonatra, hiszen olyat hegyi pásztorokként soha nem láttak még, hogyan szedték egymásról marékszám a tetűt, hogyan könyörögtek Novi Sad vasútállomásán kenyérért. A kenyér volt az első magyar szó, amit megtanult. Rettegtek, hiszen semmit nem tudtak, hová viszik őket, mi lesz velük, a gyerekek csak egymásba tudtak kapaszkodni, nem engedték el egymást, sokan alig voltak közülük 4 évesek. Budapesten több helyen is laktak tömegszállásokon, majd különböző balatoni üdülőkbe vitték őket.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Riszto bácsi nagy szeretettel beszélt Rákosi Mátyás feleségéről, Fenya Kornyilovnáról, aki a macedón gyerekek fő pártfogója volt, csak Mamának hívták, mert úgy viselkedett velük, mintha az anyjuk lett volna. Egyik anekdota szerint pizsamákat vitt nekik, de ők nem vették fel, mert nem tudták mi az, azt hitték nyári öltöny. Mikor először mozifilmet vetítettek nekik, amiben jött egy medve, kiszaladtak a teremből mert azt hitték igaziból jön a maci, hiszen mozit sem láttak még. Ahogy Magyarország előtt nem láttak villanyt, és nem ismerték a világhírű magyar konyhát sem. Mikor először találkoztak a mákos tésztával azt hitték, hogy a mák döglött hangya a tésztán, amit elkezdtek lemosogatni róla. Ilyen sztorik tették nagyon is élővé, átélhetővé a sétát, azt azért nem mondanám, hogy élvezetessé. Minden körülmények dacára Riszto bácsi álma végül teljesült, még ha sokszor szakadt ruhában is, szegényen, de járt iskolába, némi irányított kohászati kitérő után történészként végzett. Bár hazalátogatott többször is, történészre nem volt nagy szükség szülőfalujában, felnőtt élete java részében Bulgáriában élt. Nyugdíjazásakor költözött vissza Magyarországra, mert, mint mondta, Beloiannisz az otthona, nagyon sokat köszönhet a falunak.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A séta végén egy kissé asszmilálódott görög ebéddel és kérdés rengeteggel zártunk. A görög szuvlaki mellett magyar tarja is volt, a baklavát eperrel magyarítva, és nagyon finom narancsos formában is készítik. A Galanisz kávézó, mint kiderült, egy ügyfelünk, illy kávét tart ugyanis. Első blikkre egészen érdekes ebben a pindur faluban, de van rá görögös magyarázat. A görögöknek ugyanis a kávé vallás, az illy pedig főisten, hisznek benne. Aki járt Görögországban tudja mennyire erős a márka jelenléte, a görög az egyik legnagyobb exportpiac. A legendás Y poharas illy Freddo jegeskávé eredetileg a görögök Greek Coffe-ja volt.

Az őcsényi eseményekben csúcsosodó, gyűlöletre és rettegésre spannolt ország légkörben, ahol az 1956-os magyar menekültekre, az emberiességre fittyet hányva a mi adóforintjainkból sulykolja a kormány a fejünkbe, hogy minden menekült=terrorista, ahol jóravaló családanyák tiltakoznak néhány háborús menekült gyerek pár napos táboroztatása ellen a falujukban, ahol életveszélyesen megfenyegetnek egy jószándékú, menekülteknek segíteni akaró embert igazán felüdülés volt látni, hogy az átkosban, még ha kezdetben ideológiai alapon is, de volt ez máshogy is. Ahogy emlékszem, a délszláv háború alatt is nagyon sokan fogadtak be menekülteket. Ezért van elképesztő nagy felelőssége a hatalomnak, hiszen a gyűlölet szellemét nemcsak kiengedte a palackból, de bőszen tenyészti is.

Couchsurfing Deluxe

Az utazás egyik legnagyobb költsége a szállás. Ha négy fős családdal, sőt, néha nyolcan megyünk ez még jelentősebb összeg. A megszaporodott szállásköltséget nullára redukálhatjuk ha hajlandóak vagyunk elcserélni ingatlanunkat. Egy jó, lehetőleg fővárosi kecóval szinte bárhova a világon transzportálhatjuk akár az egész családot. A sharing economy, a megosztáson alapuló gazdaság egyik jó példája a HomeExchange. Magyar nyelven csereotthon.com címet beírva is elérhető, de ne legyenek illúzióink, hogy a cserepartnerek majd magyarul válaszolnak, valamilyen nemzetközi nyelven tudni kell. Itt valódi megosztás, ha úgy tetszik ősi csere kereskedelem zajlik, ugyanis a felek elcserélik egymással az utazásuk alatt a lakásaikat, pénzmozgás nem történik. Ennél tökéletesebb jobbárasítás nincs, igaz, munkás megoldás. Az össznépi magyar gyanakvás miatt nálunk nem annyira elterjedt. Mi néhány cserén már túlvagyunk, és közvetetten a lakáscsere révén jutottunk Portugáliában olyan tengerparti villához is, amit a piaci árán soha nem béreltünk volna ki. Hozok néhény saját cserepéldát, és elárulom szerintem kinek jó ötlet az otthoncsere, és kinek nem.

A lakáscserés nyaralás tulajdonképpen a nálunk is népszerű Couchsurfing emelt szintje. A kanapészörf, mikor valaki lakásában sokszor szó szerint egy kanapét/ágyat kapunk, főleg a 20-30-as fiatalok, egyedül, vagy legfeljebb párban, nagyon low budget-tel, esetleg sokat ismerkedni szerető utazók sportja. Az ingyen szállás egy járulékos elem, és a vendégfogadóval való társasági élet legalább annyira az élmény része. ( Egy magyar lány Couchsurfing.blog.hu címen blogot is vezet az általa fogadott kanapészörfösökről. ) Négy fős családdal az ember már nem áll neki kanapészörfölni, valamint így negyvenen túl én esténként szeretem a szobám ajtaját bezárni magam mögött.

• 
• 
• 

A lakáscsere inkább a 30-40-esek, családosok műfaja

Kell hozzá ugyanis egy lakás, amit elcserélhetünk, és az a 20 éveseknek még általában nincs. Hogy működik? Míg mi a cserepartner házában/lakásában héderezünk, ő(k) a mienkben, ilyen egyszerű. No, azért nem, mert a lakáscsere elég munkás, sok szervezéssel jár, de az általam eddig tapasztaltak alapján megéri. Könnyű belátni miért jó. Azon felül, hogy nincs szállásköltségünk sokkal kellemesebb valaki saját lakásából/házából elindulni mint egy szűk panzió szobából. Szinte helyinek érezhetjük magunkat, és ez elég jó dolog! Gyerekesként érdemes más gyerekesekkel cserélni, így egy komplett gyerekszobát is kapunk, amit egy bármilyen szuper gyereksarokkal felszerelt szálloda sem tud bizony!

A cserére több nemzetközi weboldal is létezik, a legismertebb a HomeExchange (én is ezt használom), és a LoveHomeSwap. A csere lehet nem szimultán is, a feltételekben, időpontokban megállapodnak a felek, és a megállapodást rögzítik a HomeExchange site-on is.

Mi a munka része?

Létre kell hoznunk a potenciális cserepartnerek érdeklődését felkeltő online adatlapot, angol nyelvű bemutatkozással. A „sales” fontos része a lakásunkat, környezetünket hívogatóan bemutató minőségi fotók, és szöveges leírás. A fotózáshoz elsősorban szem szükséges, egy jobb mobiltelefonnal is lehet ellenállhatatlan képeket lőni, csak várjuk ki a fotózáshoz megfelelő, lehetőleg napos napszakot, világítsunk, tervezzük meg a kompozíciót, aminek a koszos zokni, és az almacsutka nem része, a cuki gyerek/kutya/macska ellenben szerepelhet rajta. Ha nincs szexi lakás adatlapunk ne reménykedjünk hatalmas érdeklődésben. Pontos cím természetesen nincs az adatlapokon, csak város, kerület, kb betájolás van a térképen. Az éves tagdíj 20 000 Ft a HomeExchange-en, de ha csak egy cserét sikerül összehoznunk már meg is térült.

Menő budapesti lakás bárhova a világban eladható

A Magyarországra látogató turisták többsége csak Budapestre jön, a kalandvágyóbbaknak esetleg 1-2 nap Balaton, Hévíz, Tokaj fér bele, így a fővárosi csere nindzsák előnnyel indulnak. Eddigi tapasztalataim alapján azt mondhatom, egy stílusos budapesti lakást majdnem bárhova a világon el lehet cserélni. Természetesen a legkapósabbak a belvárosi, látnivalókhoz közeli szép lakások,vagy ha valamilyen különleges kunsztot tud a kérónk, pl érdekes természeti környezetben van. A mi budapesti lakásunk egyáltalán nem belvárosi, viszont szép, és Duna parti, ezért elég sok érdeklődést kapok. A legtöbb csere érdeklődés nem túl meglepően Európából jön, a franciák, spanyolok élen járnak, de jött már kérés Svájcból, Dániából, és Lengyelországból is, és kaptam már Brazíliából, Ecuadorból és az USA-ból is érdeklődést. A munka elég nagy része az érdeklődésekre válaszolgatás. Extra vonzerőt, és további költségcsökkentést jelenthet, ha autót is be tudunk dobni a cserébe. Természetesen ennek feltételeit is tisztázni kell a feleknek, van-e casco, a cserepartner fizeti a károkozást.

• 
• 
• 

Hasonló a hasonlót vonzza

Legyünk reálisak. Egy kőbányai panelért, de még egy Budapest belvárosi, csúcs garzonért sem ad senki egy Loire völgyi kastélyt. (Bár, mi megközelítően akkora házat kaptunk Lyon melletti első cserénkkor. ) Ugyan a HomeExchange közönsége láthatóan nem a templom egerei kategória, de nem is mindenki Rockefeller. A teljesen átlagos lakásoktól a csodavillákig minden van rajta, az általános iskolai tanártól a filmrendezőig sokféle ember csereberéli a lakását utazásaihoz. Azért a vidékiek kedvét sem akarom elvenni! Nekünk az első cserénk a Villányi Borvidéken, Palkonyán levő, vendégházként is hasznosított ingatlanunkkal történt Lyon mellé. ( Jelenleg csak a budapesti lakást listázom a HomeExchange-en. A palkonyai vendégház weboldala ITT )

Előre tervezés és last minute

Ökölszabályként elmondható, hogy a lakáscserés utazás jópár hónapos előre tervezést igényel. A 2018-as tavaszi, nyári utakra ilyenkor már javában jönnek az érdeklődések. De ha hirtelen esik be egy kiruccanás akkor az üres időszak megjelölésével bekapcsolhatjuk adatlapunkon a last minute funkciót, tehát így is összejöhet egy csere. Érdemes már a hirdetésünk címébe beírni mikor szabad a kecónk. Tipp: Ha néha egy-egy szót, betűt változtatunk a hirdetésünk címén akkor újra előre rangsorolja a site a keresésekben, és több érdeklődést kaphatunk.

Gyors reagálás

Ha megvan a szuper csereotthon adatlap nincs más dolgunk, mint a vágyott úticélon listázott szimpatikus partnereknek csere kérést írni, illetve válaszolni a csere érdeklődésekre, méghozzá gyorsan. Elég megterhelő tud lenni a folyamatos gyors válaszolás, amibe az is beletartozik, hogy a nem passzoló kéréseket udvariasan visszautasítjuk, de az állhatatosság a siker nyitja. Én egy new york-i érdeklődést buktam mert csak egy hét múlva válaszoltam. Mikor mi keresünk érdemes egy adott célponton ugyanazt a levelet minden potenciális partnernek elküldeni egy mozdulattal, hiszen a nagy számok törvénye alapján 50-ből egy jó eséllyel a horogra akad.

Nehezített a pálya nyári, főleg tengerparti, vagy más miatt felkapott vakáció célpontokon, pl. Szardínián, Korzikán, Toszkánában partnert találni. Nagyon sok csereotthon ezeken a helyeken második ház, nyaraló, amit szezonban bérbeadással is hasznosítanak. Ez ugyan elvileg megkönnyíti a csere dátum egyeztetést, mivel nem felétlenül kell szimultán cserét csinálnunk, de a legtöbb tulajdonos a nyári hónapokra a bérbeadás miatt általában nem cserél. Ezeken a helyeken inkább az állandóan lakott lakások szimultán cseréje jöhet szóba. Mi ilyen városi lakást cseréltünk végül Szardínián, Cagliariban.

Hogy jön össze a csere megállapodás?

Ha az első emailek, adatlap alapján a cserepartner szimpatikus, és még a dátumban is tudunk közös nevezőre jutni egy egyeztetési folyamat kezdődik. El kell mondani minden lényeges körülményt. Ha van öntözendő növényünk, pátyolandó állatunk, hülye szomszédunk, csak privát használatú lakrészünk, valami, amit nem szeretnénk, hogy birizgáljanak, minden ilyen apróságot érdemes előre tisztázni. A lakáshoz, környékhez (parkolás, jellemző zajok, hol a főkapcsoló, vészhívó telefonszám, legközelebbi boltok stb.), szomszédokhoz érdemes egy használati utasítást gyártani, programokat, helyeket ajánlani, hogy valóban úgy érezze a partnerünk, majdnem haza érkezett.

Én egy csomó angol nyelvű turisztikai prospektust, és Török András angol nyelvű szuper Budapest könyvét is kölcsönözni szoktam a vendégeinknek, ajánlok budapesti sétaszervező cégeket, egyéb érdekességeket. Fontos, hogy legyen egy barát vagy rokon, aki távollétünkben átadja a lakást, és elérhető. Ha létrejött a csere megállapodás, azt mindenképp érdemes a HE site-on bejelölni. A site-on a csere után vendégkönyvben véleményt is írhatunk egymásról, de nem kötelező.

A csere alatt és után

A lakáscsere alapja a bizalom. Az alapszabály egyszerű. Viselkedjünk úgy a partner lakásában, ahogy otthon is tennénk. Vigyázzunk mindenre és pótoljuk, de legalábbis beszéljük meg ha valamit véletlenül eltörtünk. Ha valamit nem tudunk, nem egyértelmű, kérdezzük meg. A lakásban olyan rendet hagyjunk, ahogy kaptuk. Bevett udvariassági gesztus a köszönő ajándék, különösen ha tetszett a vendéglátónknál. Mi valamilyen apró, lehetőleg otthonról származó ajándékot hagyunk, egy üveg bor, csoki, de jó ötlet a hazaérkezőknek egy reggelire való hűtő feltöltést csinálni.

Mikor érdemes cserelakást keresni?

Olyan utazáshoz, ahol egy bázisról csillagtúrázunk legalább 4-5 napig, például városlátogatások, vagy egy kisebb régió alaposabb, komótosabb bejárása. Hosszabb, többszáz km napi autózásokat, nagyobb távolságokat jelentő roadtripekre, ahol 1-2-3 éjt töltünk valahol általában nem érdemes a lakáscserével vesződni. Természetesen mindig az úticél szálláskínálatának fényében érdemes mérlegelni. Extrém drága helyek, például New York, London vagy Skandinávia esetében 3 éjszakai csereszállás is jelentős megtakarítás.

Kinek való, és kinek nem a lakáscserés utazás?

Ismét hangsúlyozom, hogy a lakáscsere alapja a bizalom. Ebből sajnos mifelénk kevés van. Az első kérdés szinte zsigerből az szokott lenni honfitársainktól, hogy, na és tényleg nem lopnak el semmit? Nem okoznak semmi kárt? Te tényleg oda mered adni a lakásod? Igen, oda merem, nekem tiszta sor, hogy ez egy abszolut win-win szituáció. Aki ugyanis elcseréli a szép barcelonai, párizsi lakását velem, az egészen biztosan nem azért jön, hogy kiraboljon, vagy lelakja a lakásomat. Megosztjuk, amink van, és ezzel mind a két fél nyer. Készpénzt és Rembrandt festményt meg úgysem tartok otthon, ellenben nagyon örülök, hogy a macskámnak távollétemben van pótgazdija.

Látom, hogy a közép-kelet-európai mentalitásba ez nehezen illeszthető be. Ahogy a couchsurfing, úgy a lakáscsere sem való mindenkinek. Nekem semmilyen nehézséget nem okoz, sőt, örülök neki, hogy megoszthatom mással azt, amit szeretek. De ha valakinek a lakása, kocsija a fogpiszkálója, azaz nagyon érzékeny a személyes tereire, tárgyaira (bár ezeket el lehet pakolni), diszkomfort érzetet kelt benne, hogy más eszik tányérkájából, és más alszik az ágyacskájában, annak nem való a csere.

Merre jártunk mi már cserével?

Franciaország - Messimy

Lyon mellett ezt a hatalmas udvarházat kaptuk a Villányi Borvidéken, Palkonyán levő házunkért cserébe. Jó kis bújócska terep volt! A palkonyai házat mi is sokat használjuk a családdal, és emellett bérbe is adjuk, hogy ezzel biztosítsuk a fenntartását ( infó ITT ), így elcserélni végképp nem okozott fejtörést. Az öt gyerekes család ottlétünk alatt átköltözött a szomszédba, a nagypapa igazi chateau-jába, pedig nem lett volna rá szükség, olyan hatalmas volt a ház. Át is jártak kvaterkázni, és mikor ők jöttek hozzánk Palkonyára mi is meglátogattuk őket egy napra. Csereotthon adatlap ITT.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Szardínia – Cagliari

Szardínián nagyon nehezen jött össze a főszezoni nyári időszakra a csere, tengerparti apartmant nem is találtunk, mert azokat mind bérbeadják akkor. Giulia Cagliariban a saját lakását dobta be a szimultán cserébe, ahol 8-an is elfértünk, és egy sokkal kevésbé turistás részét is láttuk így a szigetnek. Vele személyesen nem találkoztunk, de a csere alatt folyamatosan kommunikáltunk, jó tippeket adott pl opera előadásra is. Csereotthon adatlap ITT. Blogposzt Szardíniáról ITT.

• 
• 
• 

Belgium - Bruges

A belga család szuper műemlék háza még vár ránk. Velük nem szimultán cserében állapodtunk meg. Ők már "lelakták" az ő részüket, mi még a jövőben megyünk majd hozzájuk. Természetesen ennek időpontját jó előre egyeztetjük velük, azt senki nem várhatja, hogy azonnal rendelkezésre tudjanak állni. Mikor Magyarországra jöttek Budapesten is találkoztunk és elvittük őket Római partra, javasoltunk pár helyet, ami nincs benne a Lonely Planetben. Csereotthon adatlap ITT.

• 
• 
• 

Van két cseresite-on talált, de végül nem szimplán elcserélt találatunk is, de ezek sem jöhettek volna létre a HomeExchange nélkül.

Portugália – Lisszabon - Old Lemon Tree House 

Mind a ketten nagyon akartuk, nagyon próbáltuk, de sajnos a dátumokat nem tudtuk összeegyeztetni. Maria akkor tudott Budapestre jönni mikor mi nem tudtunk Lisszabonba menni. Mivel ő is ki szokta adni nyáron a házát, amit megtaláltam Airbnb-n is, a 20%-os szerviz jutalékon kívül még egy méretes kedvezményt adott nekünk a házára, így 110 Euro helyett napi 75 Euróért volt egy nagyon cuki házunk 8 főre. Csereotthon adatlap ITT.  Blogposzt Lisszabonról ITT. 

• 
• 
• 

Portugália - Algarve Beach Villa

Mint kiderült ezt a villát is bérbeadással hasznosítja tulajdonosa nyaranta. Sosem tudtuk volna megfizetni (3800 Euro/hét főszezonban) , a kedélyes levelezgetésben azonban felmerült, hogy a szingli tulajdonos egyszer a távoli jövőben tervezi, hogy eljön Budapestre (ha egyáltalán), ezért a jövőbeni lakhatásért cserébe viszont jelentős kedvezményt adott a villa árából. 2000 Euroért volt egy hétre  5 szobás, medencés tengerparti csodavillánk, amihez kerestünk két másik baráti családot, és rögtön szétterült a költség. A nyugat-európai szállás árakat ismerve, a családonként napi 95 euro egy ilyen bomba villáért elég jutányos. Csereotthon adatlap ITT. Blogposzt Algarve-ről ITT. 

• 
• 
•