Alábbi interjút a Nők Lapja Café-nak készítette velem Mihalicz Csilla. Ott ilyen terjedelmű anyagot nem szoktak megjelentetni, így sok érdekes rész kikerült a végül megjelent, ITT olvasható cikből. Csillával megbeszélve a vágatlan interjút közreadjuk a blogon.

2017. szeptember 17.

Általában három ok miatt nem szoktak az emberek hosszú és távoli utakra elindulni gyerekekkel: mert nyűg, kimaradnak az iskolából, és mert sokba kerül. Aki mégis megteszi, az viszont másnak is ajánlja, mint például Varjas Gabriella, aki MiraDonna.hu címen blogot, facebook oldalt is vezet a gyerekeivel való közeli és egzotikus családi kalandtúrákról. Azt mondja, hiszti itthon is van - külföldön tán még kevesebb is -, az élet mindenütt pénzbe kerül, az utazás pedig a legjobb iskola a gyereknek. Ráadásul még csak nagyon gazdagnak sem kell lenni ahhoz, hogy valaki Burmába repüljön két gyerekkel és egy férjjel.

Mihalicz Csilla interjúja

 A Konzuli Hivatal honlapján Burma, hivatalos nevén Mianmar az utazásra nem ajánlott országok közé tartozik – egyes területei kivételével, kormányzásában ma is jelentős erőnek számítanak a katonai junta képviselői. Miből gondoltátok a férjeddel, hogy jó ötlet gyerekekkel oda utazni?

Természetesen az út előtt tájékozódtam az országról blogokból, újságokból, internetről. Utazás előtt a yangoni Airbnb hostunk, egy amerikai újságíró, szuper információforrás volt. Burma hatalmas ország, és a veszélyeztetettség csak egyes tartományaira vonatkozik. Mi egy klasszikus turista útvonalat jártunk végig, olyan területeket, ahol minden gond nélkül lehet közlekedni. Sokat utaztam korábban is Ázsiában, vannak jó tapasztalataim, és ezek Burmában vissza is igazolódtak. Az volt az alapvető érzésünk, hogy itt mindenki szeret minket. Ha valamit elhagytunk, utánunk hozták. Soha nem éreztük, hogy át akarnak vágni bennünket, nem kellett fél szemmel mindig a holminkat lesni. A gyerekek jelenléte mindig sokat számít a helyiek bizalmának elnyerésében. A mieink is folyton kaptak valami ajándékot, miközben lófráltunk, csak úgy odajöttek a helyiek és a kezükbe nyomtak valamit. Nem egyszerűen arról van szó, hogy kedvesek voltak, hiszen sok országban kedvesek az emberek – hanem, hogy végtelen szelídség volt bennük. Ez részben azzal függ össze, hogy a lakosság többsége buddhista, másrészt talán azzal, hogy itt volt a világ egyik leghosszabb ideig működő és legkeményebb, zárt katonai diktatúrája. Az emberek még nagyon nyitottak, örülnek neki, hogy ha ők nem is tudnak elmenni a világba, a világ végre eljöhet hozzájuk.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Nyilván másképpen kell megtervezni az utazást gyerekekkel - milyen más szempontokat kell követni?

Ha gyerekekkel megyünk, nyilván igyekszünk minél pontosabb útitervet készíteni. De ezek éppen miattuk, módosulhatnak is. Végül csak a yangoni szállásunkat foglaltam le előre itthonról, egy airbnb apartmant. Az Airbnb Burmában nem nagyon terjedt el, nem igazán lehet rá támaszkodni, úgy általában a szállások hálózata és a turistáknak szánt szolgáltatások színvonala elég kezdetleges, beleértve a közlekedést is. Ezért is szükséges egy Burma-körúthoz viszonylag sok idő. Borzasztó nagy távolságok vannak, repülőre (négy fővel) nincs az a pénz, ami elég lenne, minden más nagyon hosszú ideig tart. Tehát egy hétre nem érdemes Burmába menni. Pekingen keresztül utaztunk a China Air-rel, ami jó választás volt, azért is, mert vízummentesen be lehet menni Kínába három napig, így a hosszú átszállási idő alatt megnézhettük Pekingben a Tiltott Várost.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Ha ennyire nincs infrastruktúra Burmában, akkor hogyan mertétek a véletlenre bízni, hogy lesz-e szállásotok?

Azért nem bíztuk a véletlenre. Próbálkoztunk egyébként itthon, és ott Burmában is helyi utazási irodákkal, kértünk ajánlatot, és amikor megláttuk, úgy döntöttünk, hogy inkább magunknak szervezzük meg az utazásunkat. Ami azt jelentette, hogy én voltam az egyszemélyes utazási iroda. Lefoglaltam a szállásunkat Yangonban, vettem egy sim-kártyát és folyamatosan kerestem szállásokat útközben. Erre egy tíz órás buszos utazás remekül alkalmas. Itthon nagyjából elterveztem, merre menjünk, aztán a szállásfoglalással mindig csak egy kicsit jártam előbbre, így például könnyebben ki tudtuk használni a last minute kedvezményeket. Ezt legtöbbször ugyanígy csináljuk: veszek egy olyan sim kártyát, amelyhez van mobilnet, ezek nagyon olcsók Ázsiában, egyedül egy kártyafüggetlen telefonba kell beruházni. Yangonban végül csak két napot töltöttünk, leginkább az ügyintézés kedvéért. Nem nagyon szeretem a büdös forgalmas nagyvárosokat - főleg gyerekekkel -, inkább természet közeli helyekre akartunk menni. De amit láttam Yangonból, az alapján megállapítottam, hogy több van benne, el lehet ott tölteni három-négy napot is. Az életkörülmények még ázsiai viszonyokhoz mérve is kemények, a katonai diktatúra megtette a hatását. Nincs egy szabadon sétálható járda, sosem tudtuk eldönteni, hogy most építik vagy bontják éppen. A gyarmati időszakra jellemző építészete érdekes volt, de az egyik leggyönyörűbb épületegyüttest véletlenül láttuk meg egy irodaház magas emeletének ablakából, ahol ügyet intéztünk. Mivel körbe van építve, és benőtte a növényzet, be sem lehet menni, pedig igen nevezetes: itt gyilkolták meg az ország jelenlegi, általában de facto vezetőjeként hivatkozott Ang Szán Szu Csí édesapját. Ang Szán generális vezette a Burmai Függetlenségi Hadsereget a második világháború idején - szinte államalapítónak számít, mivel jelentős szerepe volt abban, hogy Burma elnyerte a függetlenségét, olyan tiszteletnek örvend, mint nálunk Kossuth Lajos. A volt brit gyarmat függetlenségét 1948-ban mondták ki. Burmát addig India részének tekintették az angolok, de Csipkerózsika tartomány volt - ide senki nem akart menni, nem is nagyon foglalkoztak vele. Az egyetlen nevezetes figura, aki itt megfordult, George Orwell író, aki öt évig szolgált rendőrtisztként itt.

Sok nyugati turistában működik két ellentétes igény: legyen az ország kényelmes, élhető, wifivel, mobilhálózattal, de azért legyen autentikus. Annak ellenére, hogy még mindig nincs stabil demokrácia, érezhető itt is a nyugati hatás?

Igen. A jelenlegi de facto vezető,  a Nobel békedíjas Ang Szán Szu Csí – aki két éves volt, mikor meggyilkolták az édesapját – nagy tiszteletnek örvend. Szu Csí azért csak de facto vezető,  mert egy katonaság által kikényszerített alkotmány szerint hivatalosan nem lehet Burma elnöke, csak a külügyminiszteri posztot tölti be hivatalosan. De az egész országban érezhető valamiféle rendszerváltás hatása, elindultak Burmába már a befektetők is, nem csak a turisták. De azért Yangonban nem nagyon lehet úgy sétálgatni, mint egy nyugati nagyvárosban, mi nagyjából mindenhol taxival közlekedtünk. Viszont izgalmas az elővárosait átszelő körvasút, amelyre csak felszáll a turista és nézi a helyiek életét három órán keresztül. Elég bizarr látványt nyújtanak a burmaiak az arcukra mázolt sárga púderrel. Ezt a növényi pasztát ők thanakának nevezik, és férfiak, nők egyaránt használják, elsősorban a nap ellen. A házakat sok helyütt szögesdróttal veszik közül, pedig nem jellemzőek a betörések. Ezzel együtt a szelídség nyomja rá a bélyegét még a nagyvárosi életre is, rengeteg szerzetest látni – itt nagyon sokan választják a szerzetesi életformát az életük egy-egy szakaszában, a gyerekek oktatást is kapnak a kolostorokban -, meg teaházakat, az utcai étkezdékben békésen eszegető embereket. Mi is ezekben étkeztünk általában, nagy kedvencünk lett a burmai padlizsán saláta ( recept ITT ) és a tealevél saláta.

Nem kaptatok fertőzést?

A gyerekek nem, mi ketten összeszedtünk egy hasmenést. Kidőltünk egy napra, de hamar átment rajtunk a fertőzés. Két dolgot kell szem előtt tartani: ahol sokan esznek, ott hamar elfogy a melegben az étel, és nem romlik meg. Valamint, hogy sültet és főttet egyél, forrón, a hő fertőtlenít. Évek óta most fordult elő először, hogy volt egy napos hasmenésem.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A gyerekek nem idegenkedtek a furcsa ételektől?

Mivel mi itthon is elég sokféle ételt eszünk, szeretjük az egzotikus konyhát, hozzászoktak ezekhez. Van egy kedvenc indiai éttermünk Budapesten, szoktunk onnan hazavinni ételt, és legutóbb nagyon meglepődtek, amikor a kisfiam is jött velem, és mutogatta, hogy mit szeret, fejből mondta az ételek indiai nevét. Az avokádó salátát is Burmában szerették meg, és azóta bevonult az étrendünkbe. Valószínű, hogy amit a gyerek a szülőktől kicsi korától lát, annak megfelelően alakítja ki az ételekhez való viszonyát. De az is lehet, hogy csak nekem van szerencsém a gyerekeimmel e téren is.

Említetted, hogy a tíz órás buszos utazásokon szoktad megszervezi a szállásokat. Hogyan bírják a hosszú tétlenséget a gyerekek?

Tablet, telefon, társasjáték. De főként az számít, hogy hozzászoktak kicsi koruktól. Eleinte Magyarországon és Európán belül utaztunk. Flóra még egy éves sem volt, amikor elmentünk a nagy családi autóval Korzikára, emlékszem, minden marhaságot bepakoltunk akkor még, mint első gyerekes kezdő szülők. Van egy házunk Baranyában, két és fél óra addig az út, azt is egész jól viselik. Persze van néha nyűglődés, hogy mikor érünk már oda, de ez sosem megy túl egy bizonyos határon. Így aztán szívesen visszük őket, ők pedig nagyon értékelik, amit látnak.

Arra hogyan tudtátok őket felkészíteni, hogy iszonyatos szegénységet és nyomorúságos körülményeket fognak látni?

Úgy, hogy sokat beszélgetünk róla előtte és közben is. Arra is nagyon jók ezek az utazások, hogy testközelből látják az egyes országok, kultúrák, életformák közti különbségeket. Természetesen más turistának lenni, mint odaköltözni valahová, de ezzel együtt is ad egy rendkívül toleráns világlátást a gyerekeknek. A sokféle hatás, ami éri őket, segít abban, hogy ne gyűlöljenek másokat, ne lássanak ellenséget az idegenekben, ne féljenek tőlük. És azt sem kell sokat magyarázni, mennyire fontos, hogy tanuljunk nyelveket. Annak érdekében, hogy tényleg megtapasztalják a helyiek életét, elmentünk velük kis falvakba is, ahol nincs áram, vezetékes víz. Látták a selyem- és textil-manufaktúrákban dolgozó, kosárfonó, nyakukat karikákkal magasító nőket.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Mivel közlekedtetek a falvak környékén?

Gyalog, és taxival. Baganban, a híres pagoda városban kis elektromos motort béreltünk, azzal jöttünk-mentünk mindenfelé. Mandalayban, ahol nagyon kiterjedt területen vannak a látnivalók, béreltünk egy napra sofőrös autót. Egy csomó szálláson segítenek ilyenekben is.

Kibírható európai gyereknek a klíma?

A száraz évszakban érdemes odamenni, novembertől márciusig, amikor az esték még kicsit hűvösek is, amikor lemegy a nap, pulóverbe kell bújni. De nappal is kibírható a meleg.

Kifejezetten gyerekbarát programokat kerestetek, vagy ők tekintettel voltak a szüleik igényeire is?

Nyilván fontos szempont volt, hogy számukra is élvezetes programokat találjunk ki, de ezek szerencsére nem állnak távol attól, amit mi is szeretünk. A gyerekek mindenhova fölmásznak, elszaladgálnak, ezért inkább olyan helyeket kerestünk, ahol ezt megtehetik, emiatt is kerültük a városi forgatagot. Meg azért is, mert mi sem szeretjük. Az Inle-tó környékén sokat mászkáltunk, megnéztük az úszó ültetvényeket, falvakat, piacokat. Bár ez rohamosan változik, de még nagyon fejletlen az infrastruktúra. A legnépszerűbb turista célpontokban is viszonylag kevés a középkategóriás szállás, vagy a legaljából, vagy a luxusból lehet választani. Az Inle tónál a tavi cölöphotelek 200 dollártól kezdődtek négyünknek, így arról lemondtunk, és egy nagyon kedves 40 dolláros családi vendégházban szálltunk meg. Az ugráló macskák kolostora nekünk is tetszett, igaz, már nem ugrálnak, csak heverésznek a macskák – bár a legenda szerint az ott lakó szerzetesek megtanították őket karikákon átugrálni. A tavi hajókázásból nekünk talán elég lett volna kevesebb, de a kedvükért elmentünk három nap alatt háromszor. A cukornádültetvényekkel körbevett meleg vízű fürdő nekünk is élmény volt – akár egy spa.

Élvezték az óriási jade-piacot is, ahol az árus fölpróbáltatott velem egy 15 ezer dolláros gyűrűt, hiába mondtam, hogy úgysem fogom megvenni. Eljöttek velünk a helyi dumaszínházba is, a Mustache Brothers előadására, ami aztán tényleg nem volt gyerekbarát – táncoltak, nem túl szellemes vicceket mondtak, amiből a gyerekek semmit sem értettek, de végigülték. És megcsinálták velünk a három napos gyalogtúrát is az Inlet tótól Kalaw-ba, igaz, nem volt nehéz hegyi túra, inkább egy intenzív környezetórára emlékeztetett. Rengeteg kaktuszfélét, óriás fákat és izgalmas állatokat láttunk. Az ilyen túrákra érdemes helyi túravezetőt fogadni – mi is megtettük, 60 $ volt egy napra, úgy, hogy ebben benne volt az étkezés és a szállás is, helyi családoknál. Ott láttak először fán termő papaját, avokádót, banánt. Az érett avokádótól roskadozó fát percekig néztük, sosem fogjuk elfelejteni. Turistákkal alig találkoztunk, a trekking eleve megszűri őket, sokan nem szeretnek gyalogolni.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

És a ti gyerekeitek mennyire szeretnek?

Mivel kezdettől vittük őket kisebb, aztán hosszabb távokra magunkkal, már babakocsival meg háti hordozóban is jöttek velünk kirándulni, hozzászoktak. Miután Vince 6 éves lett, már messzebb is magunkkal vittük őket. Végigjárták velünk a Néra áttörést Dél-Erdélyben - 9 órás úton azért eljutottak olykor a mélypontra, de ezeken is sikerült túllendülnünk kis pihenéssel, bohóckodással, dicsérettel, csokival -, megmászták a torockói Székelykövet, a legendás Tordai-hasadékot is egy hét alatt, közbeiktatva Vajdahunyadot, Verespatakot és a Kazán-szorost is. Alig bírtam néha követni őket. Ennyit arról, hogy a gyerekeket csak a strand érdekli nyáron, és hogy nem lehet velük mást csinálni csak fagyizni, vidámparkba menni, meg játszóházazni. Lehet. Sok gyereket látok én is, aki, ha 200 métert sétálnia kell, már nyivákol, ha nincs útközben fagyizó vagy strand. De ez a szülőn múlik: ha a gyerek azt látja, hogy anya , apa is sportol, nemcsak a tévé előtt punnyad, azt szokja meg, hogy a család aktív, nagyobb eséllyel vehető rá, hogy ne csak a telefonját nyomkodja. Azért persze a mi gyerekeink is rá vannak kattanva a különböző kütyükre, hiszen ők már a Z generáció, tablettel a kezükben születnek, de ha megyünk, akkor rákényszerülnek arra, hogy ezeket letegyék, mert van egy vonzó úticél. Minden évben megyünk Erdélybe, ott is rengeteget túráznak. Van egy álmom: el akarom őket vinni a Himalájába, végigjárni az Annapurna-kört. Az volt az első magashegyi túra, amit megcsináltunk a férjemmel, nagyon szeretném nekik megmutatni. Ugyan át kell menni egy 5500 méteren levő hágón, de még az sem hegymászás, csak túra.

Burmában mennyit gyalogoltatok?

A 3 napos gyalogtúrán olyan napi 6-7 órát, de nem volt az komoly túra, szintemelkedéssel. Közben látták közelről a falusi életet. Láttak hozzájuk hasonló iskolás gyerekeket egyenruhában. Az egyik szállásadónk utánunk szaladt, mikor elbúcsúztunk, és adott a gyerekeknek egy-egy jellegzetes burmai tarisznyát, amilyennel suliba is járnak a gyerekek, de mindenki hord ilyeneket ott. Azóta a kislányom ebben viszi a cuccát angolórára. Burmában az állam nagyon kevés pénzt áldoz oktatásra, emiatt nagy becsben tartják az iskoláikat, kórházaikat. Elcsodálkoztak a gyerekeink, hogy ott az oktatás lehetőségét mennyire megbecsülik a helyiek. Ugyanez érvényes az egészségügyi ellátásra is. Megjegyzem, már csak azért is érdemes jó biztosítást kötni, mert hogyha nagy baj van, akkor azonnal el kell jutni Bangkokba vagy Szingapúrba.

A ti gyerekeiteknek is kellett volna akkor iskolába járni idehaza – ezt hogyan oldottátok meg?

Próbáltuk hivatalosan megoldani: kértünk engedélyt, elmentem az igazgatóhoz, aki megkérdezte a KLIK-nél, mi van ilyenkor, ahol azt a választ kapta, hogy erre sajnos nem adhatnak engedélyt, az utazást oldjuk meg nyáron. De nyáron a klíma ott nem nekünk való. Az orvosi igazolást nem vizsgálhatják, illetve ha a szülő külföldi kiküldetésre megy, és nem tudja a gyereket itthon kire hagyni, akkor is viheti magával. Kereskedő cégnél dolgozunk mindketten a férjemmel, és munka ügyben is járunk külföldre, így ez lett a megoldás. A rendszer nagyon merev, így hivatalosan csak trükközésre alapozva lehet megoldani az utazást iskolaidőben. Értem, hogy fontos, hogy a gyerekek tanuljanak, de nem értem, hogy miért nincs semmi mérlegelés. Nem mindegy, hogy egy ilyen út miatt hiányzik egy gyerek vagy azért nem megy iskolába mert elhanyagolják és nem törődnek vele. A tanulásnak sokféle módja van. Talán nem kell bizonygatni, hogy egy gyereknek jót tesz ha a tél közepén iskolapadban görnyedés helyett a szüleivel utazik. Három hetet egy évben a legtöbb gyerek még betegség miatt is hiányzik. Nos, az enyémek például szinte sosem betegek. Az egyik legszebb az egészben, hogy hetekig nonstop együtt vagyunk. Ráadásul ezek az idők egy család életében visszahozhatatlanok. Most még kicsik, még szívesen jönnek velünk, de nagyon hamar felnőnek, és pár év múlva már úgyis a saját barátaikkal mennek. Sajnálatos ez a merevség azért is mert pár hetet könnyedén be lehet pótolni. Időnként próbáltuk is tanulásra bírni a gyerekeket, fénymásolva vittük magunkkal a fontosabb tananyagokat. Van is olyan fotó, amelyen a kisfiam a tengerparton munkafüzetet töltöget éppen. Arról nem beszélve, hogy az utazás a legjobb életre nevelés. Önállóságra nevel, nyitottá tesz. Nyilván nem küldöm el őket a helyi nagybani piacra, de jó, ha látják, vannak dolgok a világban, amelyeket meg kell oldani. Ezek után itthon is jobban részt vesznek a teendőkben, nem csak arra várnak, hogy anya bepakoljon a mosogatógépbe. Azt remélem, ezért az önállóságért majd hálásak lesznek, amikor 18 éves koruk után elköltöznek itthonról.

Ez az első ázsiai utazásuk volt a gyerekeiteknek?

Nem, tavalyelőtt voltunk már egy Vietnam-Thaiföld-Kambodzsa körúton.

Ázsiában erős a kockázata annak, hogy a nagy tömegben elbámészkodnak és elvesznek. Hogyan lehet ezt megelőzni, és mi van, ha mégis megtörténik?

Érdemes a zsebükbe névjegyet tenni, vagy ha más lehetőség nincs, akkor ráírni a kezükre a helyi telefonszámot, a lelkükre kötve, hogy menjenek oda az első bizalomgerjesztő felnőtthöz és kérjenek segítséget. És persze nagyon a szájukba kell rágni, hogy nincs elbámészkodás. A mieink nem is vesztek el külföldön, csak itthon, az Astoriánál, amikor a kisfiam fogta magát és lelépett egy önkiszolgáló étteremben.

Hány éves kortól érdemes nagyobb utakra elvinni a gyerekeket?

5-6 éves kortól, amikor már komolyabban érdekli őket a környezetük, kérdeznek, figyelnek. (Bővebben Gabriella blogjában, nagyon aranyos fényképekkel ITT) A tanárok mondják is, hogy a gyerekeinken látszik, hogy sok mindennel találkoztak útközben. Az gondolom, az utazás is tanulás, csak sokkal mélyebben bevésődik, mint amivel csak a tankönyvekben és az iskolapadban találkoznak. Sokan mondják, hogy azért nem érdemes kicsi korukban vinni őket, mert úgysem emlékeznek semmire. Ez nem igaz. Egyrészt sok emléket fel tudnak idézni, és nemcsak a medencét a hotelben, másrészt észrevétlenül beépülnek a dolgok. Látják, mennyiféle táj, időjárás, viselet létezik, amivel összehasonlítják az itthoni körülményeket. A világban való eligazodást is észrevétlenül tanulják meg, amely legalább olyan fontos képesség, mint a matek. Mindenben hamarabb önállóak. A 9 éves Vince idén már egyedül jár haza a suliból, saját kérésére: metrózik és 15 percet gyalogol. a 12 éves Flóra is már 3 éve egyedül megy délután hegedűórára, angolra.

Az angollal lehetett boldogulni Burmában?

Ázsiában általában lehet. Akiknek turistákkal dolguk van, alapszinten tudnak annyira angolul, hogy meg tudjuk értetni velük magunkat. Amikor helyi családoknál voltunk, ott kézzel-lábbal elmutogattunk mindent – ezt az univerzális nyelvet bárhol megértik.

Mennyivel olcsóbb egy saját szervezésű út Burmába gyerekekkel, mint ha utazási iroda szolgáltatásait vettétek volna igénybe?

Körülbelül harmadannyiba került: fejenként 400 ezer forintból jött ki a 24 nap. Úgy, hogy még egy ötnapos Ngapali-parti strandolás is belefért. Utazási irodával 14 napos utat, ha minden apróbetűs tételt belszámoltam a borravalóktól a vízumig  1millió300ezerért csinálhattunk volna. Ilyen összegekért 4fős családot nem realitás elvinni. Ezért szervezek magam. Meg amúgy sem szeretnék számomra teljesen idegenekhez családdal igazodni.

Gondolom, jól menő vállalkozásod van?

Kávékereskedéssel foglalkozom régóta, egy kis cégünk van, és majd 20 évnyi munka benne. Emiatt is sokszor kell külföldre mennünk, de nem vagyunk milliárdosok. Ezért a szabadságért nagyon sok felelősséget is kell vállalni, és meg kell dolgozni érte. Normál középosztálybeli család vagyunk, de tisztában vagyok vele, hogy Magyarországon ez nem általános. Nekem az ország-világjárás prioritás. Elég egy 100 nm-es lakás, én nem autót veszek, ha összegyűlt egy kis pénzem, hanem időt magunknak, és élményeket. Itthon sokszor éjfélkor is még a gép előtt ülök, és dolgozom, munka, család, gyerekek mellett hobbiból írom a blogomat. Aki azt hiszi ez csak szórakozás az próbálja ki, és csináljon rendszeresen, minőségi fotókkal, tartalommal blogot egy témáról, ami őt érdekli, vagy amiben szakértő. Meg fog lepődni, hogy mennyi munka. Jó emlékkönyv lesz a családnak, és remélem, hogy hasznos információkkal is szolgáló inspiráció másoknak is.

Te is a családoddal kezdtél utazni?

Igazából nem. Anyukám egyedül nevelt a testvéremmel a késő szocilaizmusban, nem volt lehetőségünk rá. A klasszikus módon kezdtem: 14 évesen stoppal jártunk a barátnőmmel Szombathelyről Budapestre. Aztán 18-20 évesen körbestoppoltam Európát. 1998-ban voltam először Indiában, ami igazi kultúrsokk volt. A fiatalkori önmagamat ma már kicsit félelmetesnek találom, de mindig szerencsém volt, jó emberekkel találkoztam. Úgyhogy így maradtam, folyamatosan tervezgetem, hová utazzak.

Szülőként mit szólnál, ha a lányod két év múlva ugyanúgy tenne, mint te, 14 évesen?

Mivel én magam sosem éreztem, hogy életveszélyben volnék, bár lehet, hogy csak szerencsém volt, nem tiltanám el. Nyilván nem is tudom megakadályozni, legfeljebb elmondhatom neki, hogy mire figyeljen, és hogyha bármi van, jelentkezzen. Hogyan tudnám megtiltani, hogy utazzon, amikor én is azt teszem. Most Afrikába készülök egy csapattal, nélkülük – elengedett a család.

 

Gabi MiraDonna nevű blogja:
http://https3teszt2.blog.hu/media/image/imported/2017-09-17/14121011/miradonna.hu

Gabi facebook és Instagaram oldala, ahol út közben is gyönyörű fotókat és rövid szösszeneteket oszt meg:
https://www.facebook.com/MiraDonna.hu/
https://www.instagram.com/miradonna.hu/

Hasznos oldalak út tervezéshez:

Repjegy:
https://www.skyscanner.hu
https://www.pelikan.hu Nagyon jó az akciós repjegy szekció, Gabi itt találta a jóársított Budapest-Yangon repjegyet is.
https://www.momondo.com
https://www.google.hu/flights/

Utazós csoportok:

Gabi sok ötletet vesz más utazóktól, blogokból, facebook oldalakról. Ebben a két utazós facebook csoportban nagyon jó tippekre lehet bukkanni, ha kérdésünk van feltehetjük, és már ott járt emberek segítenek információval.

https://www.facebook.com/groups/utazas.europaban/
https://www.facebook.com/groups/utazas.a.nagyvilagban/

Sokan mennének, de nincs kivel, egyedül meg nem szeretnének, ebben segíthet ez az útitárskereső:
https://www.facebook.com/groups/vandorboy/

Szállás:

https://www.homeexchange.com/en/ A lakáscsere nálunk még nem nagyon elterjedt szálláskeresési mód, Gabi többször is cserélt már, és mindenkinek ajánlja. Családdal különösen jól jön ha cserélni tudunk. Azon felül, hogy lenullázza a szállásköltséget sokkal kellemesebb valaki saját lakásából/házából elindulni mint egy szűk panzió szobából.

Gabi a két legelterjedtebb szálláskereső portált is sokat használja. A Booking-nál jó last minute ajánlatok vannak, és előnye, hogy általában nem kell előre kifizetni, és 1-2 éjre is lehet találni rajta szállást. Az Airbnb-n sokszor találunk személyesebb, kisebb, kedvesebb apartmanokat, szobákat, de hátránya, hogy ha fél évvel később utazunk az Airbnb akkor is azonnal leveszi a szállásdíjat a kártyánkról, amit egyébként a szállásadó csak az érkezésünk napján kap meg. Tipp: ha kisebb szállásról, apartmanról, vendégházról van szó gyakran elkerülhetjük a 20%-os Airbnb szervizdíjat, ha Google barátunk segítségével rákeresünk a szállás és a település nevére, és eljutunk a szállás közvetlen web/facebook oldalára.

www.booking.com/
https://www.airbnb.hu

Hegymászó csecsemő élmények az Alpokból

2017. augusztus 13.

A bakancslistám egy jelentős tételét pipáltam ki azzal, hogy megmásztam Ausztria második legmagasabb hegyét, a 3770 m-es Wildspitzét. Mindig ki akartam próbálni milyen egy igazi, a sima trekkingen, bakancsos túrázgatáson túlmutató hegymászás. Én még soha sport tevékenységtől így nem fáradtam el. És most nem túlzok, alig álltam a lábamon mikor leértünk a hegyről. Az örök hó birodalmában jártunk. Ugye így mondják? Ugyan hegymászó szakmai körökben a Wildspitzét a könnyű kategóriába sorolják, (további infó ITT), de mindenhol kiemelik, hogy gleccseres hegymászó tapasztalat szükséges, és kezdőknek csak vezetővel ajánlják. A legkönnyebb, normál úton haladva függőleges szikla/jégfalakon ugyan nem kell mászni, de van a terepben minden, hosszú-hosszú km-ek kőgörgetegen, via ferrata drótköteles pókemberkedés, karabíneres sziklamászás, kepesztés hóban, köves hóban, gleccseren, és rohadt meredek csúcsmászás hágóvassal.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Bocsánat a rohadt szó használatért, de ez már így is a finomított változat, helyben szembesülve a drágasággal egy másik szó is elhagyta a számat. A rohadt meredek csúcs természetesen soha, semmilyen fotón nem tűnik annyira tragikusan veszélyesnek, de higgyétek el, hogy nekem, elsőbálos hegymászónak élőben haláltmegvető bátorság volt ott fel, és még inkább lemenni. Mielőtt komplett idiótának néztek, aki fogalmatlanul nem tudta hová megy, azt hozzáteszem, hogy tudtam mire vállalkozom. Bár ilyen típusú hosszú, gleccseres mászást eddig nem csináltam, sokat sportolok, és rengeteg hegyi túrán vagyok túl. ( Erről a blogon is jópár poszt tanúskodik már ITT. )

Legalább annyira imádom a hegyeket mint a tengerpartokat. Sőt, míg egy hegyen még sosem unatkoztam, egy bármilyen csoda strand nekem csak pár napig érdekes. Még a nászutunk része is egy 16 napos Annapurna-kör trekking volt a Himalájában, amit a mai napig életem egyik legjobb élményének tartok. Valószínűleg a hegymászásnak is lehet egy hasonló evolúciója mint a futásnak, aki nagyon beleesik, annak előbb-utóbb több kell mint egy átlagos trekking. A futók elkezdenek egyre hosszabb távokat nyargalni, a túrázók meg többet, nehezebbet és magasabbat mászni. Ugyan ezzel én is így voltam, ahhoz nem vagyok eléggé belepistulva a hegymászásba, hogy rengeteg időt töltsek vele. A kísértés ellenére valószínűleg maradok koca hegymászó. Persze, én mindig azt mondom, soha ne mondd, hogy soha!

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Természetesen ezt nem jutna eszembe egyedül bevállalni. A férjem viszont éppen bele van szeretve a hegymászásba, az Excelsior Hegymászó Egyesületnél végzett sziklamászó, téli mászó tanfolyamot, vele már el mertem menni. Harmadik kísérletre vettük be a Wildspitzét. Tavaly az időjárás tett keresztbe, akkor Cesky Krumlovban vigasztalódtunk ( blogposzt ITT ). Idén májusban felszerelés problémák adódtak, most a kocsival is teljesíthető csodaszép Timmelsjoch hágón és Meranoban lettünk véletlen turisták. Nem hegyi medvéknek is bátran ajánlom. (Blogposzt ITT. )

A Wildspitze Magyarországról oda-vissza szűk 3 napot igényel. Vent faluba egy fél nap alatt értünk el kocsival az osztrák határ mellől. 17:00 órakor indul felfelé az utolsó ülős lift, amivel kb 1-1,5 órai sétát lehet megúszni a 2844 m-en levő Breslauer Hüttéig, ahol aludtunk. A csúcstámadásra és vissza a Breslauer Hüttéig, majd onnan le Vent faluba egy teljes napot kell szánni. Estefelé értünk le, akkor meg kevés ember szeret fáradtan hazavezetni.

Gyerekekkel és kutyával mentünk, mivel a mászás után Svájcba folytattuk utunkat családlátogatásra (svájcikum blogposztok ITT). A kutyát előre megkérdeztük a hüttétől,  tudtuk, hogy azzal nem lesz gond. De hogy mennyire kutyabarát Ausztria, annak ékes bizonyítéka az első fotón látható. Eszünkbe sem jutott, hogy felengedik Mangót az ülős lifttel. Mikor a férjem el akart vele indulni felfele gyalog a liftkezelő megállította a liftet, és mondta, hogy a kutya is felülhet, ez ott bevett szokás. Így együtt mehetett a család, és csak 1,5 órát kellett gyalogolnunk a hüttéig a szomorkás, szemerkélő esőt feldobó vidám mormota füttyögetésektől kísérve. Mangó kicsit kászálódott, remegett az elején, és nagyon sok puszit adott. Lefelé már peckesen ült.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Az Alpokban nem szokás a sátrazás, mindenhol pöpec menedékházakban kell aludni. Ez nem olcsó mulatság. A Breslauer Hüttében 2-4 személyes szobákban és matracos, egy légterű tömegszálláson is lehet éjszakázni, 210 embert tudnak elszállásolni. Értelemszerűen a szobás elhelyezés drágább. Bármelyiket is választjuk, a nyári mászó szezonban kötelező előre foglalni, folyamatosan tele van. Két felnőtt, két gyereknek + a kutyának Osztrák Hegymászó Szövetség tagsággal kezdvezményesen 147 Euro volt a szállás, ez reggelit és kiadós vacsorát is tartalmazott. Szezonon kívül egy kisebb menedék szobában lehet díjmentesen aludni, de ekkor semmilyen ellátás nincs a házban. Míg mi másnap csúcsra jártunk a gyerekek (9 és 12 évesek) a hüttében maradtak, napoztak, és Mangót pesztráltak. Ezen senki nem akadt fent, nem ők voltak az elsők. A hegymászó szövetség tagságot érdemes online kiváltani ITT mert Ausztriában hegyi mentésre vonatkozó biztosítást is tartalmaz.

Hajnali kelés és reggeli után 6:20-kor, szép, tiszta időben indultunk a nagy túrára. A vezetett csoportok már mind elindultak. Ők mindig lassabban haladnak, a sok 10 -15 fős csoport mellett csak pár magányos farkas és kevés 2-3 fős különítmény volt, de meglepően jelentős forgalmat bonyolított a hegy. Az Alpokban ez van, a túrázás, hegymászás igazi népsport. Elengedhetetlen felszerelés a könnyű hátizsák, több liter folyadék, és a réteges (könnyű + meleg + vízhatlan) sport ruházaton kívül a beülő, sisak, kötélzet, jégcsákány, két db összecsukható túrabot, naptej!, napszemüveg, és a via ferrátához is hasznos vékony kesztyű. Én kezdőként viszonylag lassú voltam, nekünk 8,5 óra volt a projekt oda-vissza.

A mászás négy fő szakaszból áll: egy sohanemleszvége kőgörgeteg, egy via farrata, a gleccserhát, és a sziklás csúcs. Az elején nagyon hosszan, az omlások miatt nem mindig megtalálható piros jelzést követve kell egy  térdgyilkos, vörös kőgörgetegen átkelni. Extra láb túrabot kötelező annak is, aki lesajnálja. 2 db! Ez nekem visszafelé elcsigázottan az egyik legnehezebb szakasz volt. Ahogy néha egy-egy kő megindult és pattogott lefelé rögtön megértettem azt is, hogy miért figyelmeztetnek a sisak viselésére. Egy ilyen apró, de fejet eltaláló kavics végzetes is lehet. Ahogy feljebb értünk a hóhatártól már havas köveken zergéskedtünk, ráadásul mi pont előző este esett friss havat tapostunk, ami az út megtalálását egyébként könnyítette.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A már-már unalmas kőgörgeteges gyaloglás hóval mixelve jóval izgalmasabbá vált, és egyre meredekebb is lett, amíg elértünk a gleccserhátra vivő sziklafalhoz. Itt kezdődött a pókemberkedés, a via ferrata drótköteles mászás. A szűk keresztmetszet miatt messziről látszott a rendes sorbanállás, mint  a Tesco pénztárban.... de mire mi felértünk és felszereltük magunkra a beülőt pont elfogyott a sor. A legnehezebb az első felkapaszkodás volt. Konkrétan egy homorú sziklán kellett felérni az első vasdarabig, itt visszafelé egyszerűen leugrottam. A ferrátás szakasz nem hosszú, de mivel én via ferrata csecsemő is voltam, hát kapaszkodtam, toltam, húztam rendesen, és nagyon akkurátusan, óvatosan csatolgattam előre a karabínereket. Itt jön be a hegymászó technika, ha az ember ezt tanulja, és persze gyakorolja, jóval kisebb erőkifejtéssel is meg tud csinálni egy mászást.

A via ferrata után tárult elénk a gyönyörű napsütésben csillogó, friss hóval betakart gleccser. Itt egy rövid szusszanás után felvettük a hágóvasat, elővettük a jégcsákányt, összekötöttük egymást kötéllel, és egy hosszas menetelés következett a szikrázó ragyogásban. Ez a rész nem volt nagyon meredek, de azért kimerítő volt a hóban kepeszteni, és a néha távolugrásra is kényszerítő gleccserhasadékokra is kellett figyelni. Mivel előttünk már jópáran megtették az utat, a friss hóban csak a kanyargó nyomokat kellett követni. A gleccser közepén fantasztikus látvány volt a keskeny hegygerincen láncban felfelé araszoló csúcsmászókat mozizni, és onnan még nem is tűnt meredeknek. A friss hó miatt egész más képét láttuk a gleccsernek, a Facebookon ITT becsekkolt sporttársak csupán pár nappal azelőtti képein még szürkés jégmezőn caplattak. A globális felmelegedés miatt a gleccser erősen húzódik visszafelé.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A Wildspitzének két csúcsa van, mi a déli, sziklás tetőre másztunk fel, itt van a csúcskereszt is. Ez az, amit én le rohadt meredekeztem. A csúcsmászást külön nehezítette a folyamatosan szembeáramló csúcsforgalom. A hágóvas nélkülözhetetlen, nagyon erősen kellett figyelni, hogy a sziklás-havas keskeny hegygerincen nehogy megcsússzak. Én itt a jégcsákány helyett inkább a túrabotjaimat használtam. A csúcson gyönyörű a látvány, amit hatványoz, hogy a Wildspitze az Alpok 4. legmagasabb, ún. ultra prominens hegye. A prominencia azt jelenti, hogy a hegy legalább 1500 méterre emelkedik ki a környező hegyek közül, nem köti össze magas hágó egy másik heggyel, minek következtében ezekről az ultra hegyekről mindig kifogástalan körpanoráma van. Már persze, ha a felhők is úgy akarják. Bővebben erről ITT.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A csúcson nagyon kicsi a hely, és az idő is délutánra az előrejelzésnek megfelelően kezdett elromlani. Egy csúcs csoki elfogyasztása és némi pihegés, alig 30 perc után már indultunk is lefelé. A végére annyira elfogyott az erőm, hogy a hüttéhez visszaérve 20 percre vízszintesbe kellett raknom magam egy padon, hogy tovább tudjak menni. Szerencsére összeszedtem magam, és épp elértük az 5-ig járó liftet.

Ha hasonlót tervezel, először csinálj kimerítő, hosszú, több napos gyalogtúrákat, ítéld meg reálisan megvan-e a megfelelő kondíciód, és keress egy tapasztalt partnert vagy hegyi vezetőt. Magyarországról is mennek vezetett csoportok az Alpok hegyeibe, egy kis guglizással hamar be lehet csatlakozni egy túrába. ( Pl. Somkuti Nándor és a Trekking-Tours visz ide csoportokat. )  A Wildspitze és Ausztria legmagasabb hegye, a Grossglockner is népszerű célpontok. Előre szervezéssel helyben is lehet osztrák vezetőt találni kb 100 Euro/fő díjért. Gyakorlott mászóknak a Wildspitze normál út minden bizonnyal ujj/lábgyakorlat, ők választhatják a nehezebb útvonalakat, például az 55 fokos meredekségű északi falat.

Talán a fotókon látszik, hogy nem mindenhol őszinte a mosolyom, sajnos a terep meredekségét és változatos szivatásait nem adják vissza. Megérte? Meg hát! És most ezzel a tapasztalattal felvértezve még jobban tudok izgulni a hegymászókért csúcstámadáskor.

Bónusz GoPro videó a végére. Ez  nem saját, mint a szereplőkből látszik.

A sokévi rokonlátogatásaink során összegyűlt maradandó élmények és látnivalók, svájcikumok első fejezete  praktikus információkkal együtt ITT olvasható. Ez a második rész.

Lavaux borteraszok, Mount Pélerin

Ugye mindenki hallott már a világhírű svájci bicskáról, óráról, sajtról, csokoládéról? Na és a svájci borokról? Arról ugyan nem sokan, pedig vannak jók, főleg a fehérek között. Persze, a francia olasz mezőnyben erős a verseny a környéken. Talán leginkább azért nem hallottunk a svájci borokról mert nincs sok belőle, ami terem, azt meg helyben megisszák. A Lavaux borteraszok páratlan panorámája láttán nem nehéz megérteni miért lett ez is UNESCO Világörökség. A Genfi-tó partján emelkedő hegyek lankáin teraszos műveléssel létrehozott borvidék St Saphorin és Lutry között húzódó 18 falucskája igazi szemgyönyörködtető joyride, érdemes felkanyarogni az autópályáról. Kedvenc panorámás kóstolóhelyünket se keressétek útikönyvekben: Grandvaux faluban a Caveau Corto borbár. Csak péntektől vasárnapig tart nyitva, és mindig egy falubeli borász család szolgálja fel a portékáját! Ne hagyjátok ki ha erre jártok! A Lavaux-ból még feljebb található Mount Pélerin hegy tévétornyáról további Genfi-tó panorámát lehet bezsebelni. Ide siklóval és kocsival is fel lehet menni.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Villa le Lac – Vevey

 Svájcban az építészet is magasan ível. Az egyik leghíresebb modernista svájci építész Le Corbusier, akinek az ide eső, egyébként szintén UNESCO Világörökség listás életművét az országban végig lehet zongorázni. ( Meg Indiában és Franciaországban...) Mondják, az ingatlan bizniszben leginkább a lokáció számít. Az perfekt, Vevey, a Genfi-tó partja. Le Corbusier a szüleinek építette a villát az 1920-as! években. A luxus helyszín ellenére az épület maga a spártai egyszerűség és funkcionalitás. A 16 m hosszú és 4 m széles doboz egy apró, keskeny, igaz, csodás vízparti panorámát kínáló csík telken áll. Az építész jellegzetes modernista stílusjegyeiből 3 is látható rajta: a szalag ablakok, a tetőkert, és az egybenyitott tér. A villa csak júniustól októberig látogatható, akkor is csak hétvégente, pár órán át, be kell tervezni! ITT érdemes tájékozódni az aktuális nyitva tartásról. Érdekes, hogy a világ egyik extrém drága helyén levő híres épület körül több lepusztult, valaha szép régi villa van, amit a graffitikből, kalóz zászlókból és kiszűrődő basszusgitár zenéből ítélve foglalt házként használnak.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Gruyères városa, Alien Múzeum/Cafe

Kedvenc svájci városkámban, Gruyères-ben két svájcikumot is üthetünk egy csapásra! Egy filmbeillő várkastély díszletei között kóstolhatjuk meg minden sajtfondü kötelező alapanyagát, a Gruyères sajtot, sci-fi-horror rajongóknak pedig H.R. (Hansruedi) Giger Múzeumát érdemes megnézni, teljes szörny tárházzal szolgál. A komoly kultusszal rendelkező Alien filmek földönkívüli rettentő lény-, és sok más sci-fi, horrorfilm alakjait a svájci képzőművész álmodta meg. Elég lidérces álmai lehettek! Nagyon élethű az Alien Cafe is. Éppcsak alien nyál nem csorog a mennyezetről, de minden más teljesen olyan, mint a Nyolcadik utas a halál-ban, csak Ripley hiányzik a bárpult mögül.

• 
• 
• 

Moléson hegy

A város kedvelt kirándulóhelye a 2000 m-es Moleson hegy a lábbusz mellett siklóval és drótos felvonóval is bevehető. Egy sajt utat is bejárhatunk, csak bírjuk lábbal és bendővel. Lent a Svájc szerte nagyon népszerű toboggan-t lehet borsos áron kipróbálni (6 CHF/fő egy menet), ez nálunk nyári szánkó, vagy bob néven ismert. Népszerű a csodás kiltást nyújtó via ferrata, drótköteles hegymászó útvonal, ahol augusztusban mág éjszakai hullócsillagleső túrákat is csinálnak.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

La Chaux-de-Fonds/Le Locle - a pontosság városai

A svájci órakészítés bölcsőjének számító, két egymás melletti városkában az embereket elnézve úgy tűnt, hogy mindenki hord órát, és akivel beszéltünk megkérdezte mennyi időt töltünk ott. Néhány óránk volt rá, de mély nyomokat hagyott bennünk a hely. Első blikkre semmi különös, egy kis városban lődörgés után viszont nagyon is átjön, hogy az órakészítés szolgálatára tervezett városkép miért is érdemelte ki az UNESCO Világörökség címet. La Chaux-de-Fonds-ban egy szuper fogadóközpontban bemutatott filmen könnyen megérthetjülk az órás város fifikás tervezési szempontjait.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Az órakészítés a 17. században még háziipari jelleggel került az állattartás, mezőgazdaság mellé. Először csak a lakásokba, aztán a nappalikba került az órás műhely, majd foglalt el egyre több helyet az élettérből. Ahogy az új megélhetést adó órás mesterség jelentősége nőtt, majd nagyiparrá vált egyre többen vándoroltak a városba. Több tűzvész után a 18 -19. században már tudatosan az óragyártáshoz és tervezték, építettek a várost. Az addigi esetleges girbegurba utcák helyett modern, rácsos utca szerkezetet hoztak létre, ahol az órakészíteshez legfontosabb természetes feltétel, a fény a király. A házakat hatalmas ablakokkal építették, és olyan távolságra egymástól, hogy azok soha ne vessenek árnyékot egymásra!

Jópár patinás óragyár ma is itt működik, a Nemzetközi Órakészítés Múzeumában pedig a svájci kakukkos órától a CERN nagy hadronütköztetőjéig mindenről van szemléltetés. Nagyon impresszív múzeum, csak legyen elég elütnivaló időnk rá! Az órakészítés mellett a modernista építészet zarándokai is találnak itt csemegét. A szecessziós és art deco épületek mellett a híres svájci modernista építész, Le Corbusier nyomát is követjetjük. A városban született építész keze nyomát jópár villa viseli. A város másik híres szülöttje Louis Chevrolet, akire egy káprázatos szoborral emlékeznek.

Chaplin’s World - Corsier-sur-Vevey

Bár legnagyobb sikereit az USA-ban érte el, a 20. század egyik legnangyobb szórakoztatója, Charlie Chaplin életének utolsó 25 évét a Genfi-tó partján töltötte népes családjával. Egykori házában, a Manoir di Ban-ban nyílt a Chaplin filmjeit már nem ismerő,  mobillal a kézben születő Z generációs gyerekeknek is érdekes szórakoztató központ, múzeumnak nem is nevezném. Az emberek utánzását édesanyjától tanuló, korán elárvult, sokat nélkülöző Chaplin útja a kis cirkuszi fellépésektől a saját hollywoodi stúdióig és dúsgazdag milliomossá válásig lenyűgöző. A hatalmas Manoir di Ban rezidencia összes fala sem elegendő a kiterjedt család végtelen fotóalbumának bemutatására. Csak a rezidencia pazar, ősfás kertje is megér egy látogatást.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A kétségkívül extrém módon exhibicionista, és bámulatosan tehetséges művész igazi korabeli celeb volt. Három házassága és tizenegy gyereke révén filmjei mellett magánéletével is tele volt a korabeli sajtó, barátságát, társaságát sok más híresség is kereste. Filmjeiben mindig a kisember, a kor problémáival foglalkozott. A legendás járásáról, ikonikus csámpás cipőjéről és a róla elnevezett kalapról, botról közismert humorista élete kész regény volt.

A Chaplin’s World külön erénye, hogy a Star Wars, Harry Potter és Minecraft ifjak is jól szórakoznak. A 21. század technikáival Chaplin híres filmjeinek egyes jeleneteibe is beléphetünk viaszfigurák, filmbejátszások segítségével. Egy külön felépített stúdióban Chaplin filmjeinek szettjei között barangolhatunk interaktív módon. Beülhetünk a filmbeli fodrász székébe, mozi pénztárba, ahol jópofa gegként Woody Allen vásárol tőlünk épp jegyet, felvehetjük Chaplin keménykalapját, és megpóbálkozhatunk a bohókás csámpás járással is. Nagyon hasonló a londoni Harry Potter Stúdió túrához. A sorbanállás elkerülésére érdemes online, előre jegyet venni ITT.

Hajózás a Genfi-tavon, Lausanne – Evian

Evian maga nem különösebben érdekes, de a Genfi-tavon igazi, korabeli gőzösökkel tett sétahajózás az ásványvizésről híres városkába (vagy bárhova máshova) az egész családnak nagyon emlékezetes maradt.

• 
• 
• 

Cailler Csokoládégyár látogatás

A Magyarországon nem forgalmazott Cailler csokoládé marketingesei is jól ráéreztek, hogy az emberek imádnak a kulisszák mögé betekinteni, szeretik a werkfilmeket, stúdió túrákat, gyárlátogatásokat. Ha pedig csokoládéról van szó, akkor ez hatványozottan igaz. A Cailler csoki mennyországban kicsik-nagyok elmerülhetnek Willie Wonka világában. Látványosan, szórakoztatóan, és természetesen sok csokimajszolás közben mutatják be a csokoládé útját a kakaóbabtól az alpesi teheneken át a gyártósorokig, közben illusztrálva a svájci, és benne a Cailler csokoládé felemelkedését. A végén saját csokit is gyárthatunk! Érdemes nem hétvégére időzíteni a látogatást.

• 
• 
• 

 

Rochers de Naye

Svájc a vertikális látványosságok kifogyhatatlan tárháza. Minden napra találhatunk másik túrautat, kilátót, siklót, liftet, akármit. Az óriás lifteknek köszönhetően sok helyen babakocsival, kerekesszékkel is megközelíthetőek. A Montreaux feletti Rochers de Naye 2000 méter feletti csúcsára panorámás fogaskerekű vonat visz. A tetőn egy kis mormota rezervátumban igazi mormotákat sasolhatunk, és etethetünk, jellegzetes füttyögésük igazán mosolyfakasztó. Akár jurtában is aludhatunk és nyáron van egy meredek ösvényes, de mintegy 800 hegyi növényt, virágokat bemutató botanikus kert is látványos panorámával a háttérben. Sajnos a vonatút ára nem jelentéktelen összeg, a retúr felnőtt jegy 70 CHF, a gyerek 35. Van néhány kedvezménykártya, tömegközlekedőknek ajánlott kiváltani. (Bővebben a Best of Sváj I. poszt praktikumok részben.)

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Séta Montreaux-ben, Chateaux Chillon

A jazz fesztiváljáról híres Montreaux a Genfi-tó egyik kedvelt kisvárosa. A tópartot követő több km hosszú sétány pazar virágorgiájában egymást érik a jó köztéri szobrok, játszóterek, pihenők, az egész part egy igazi ejtőzős park. Freddie Mercury itteni, saját stúdiójában alkotta sok lemezét nemcsak a Queen, hanem számos más híres együttes, előadó is. Az énekes jellegzetes, koncerteken előadott mozdulatát a piactér előtt öntötték szoborba. Montreaux másik felén a Genfi-tó szikláira épült népszerű, erdélyi erődöket idéző várkastély is kellemes hely, bár kastályból Svájcban legalább olyan erős a felhozatal mint hegyekből.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Síelés Leysin-ben

A rokoni szálaknak köszönhetően volt alkalmunk Svájcban síelni is, a nagy család ugyanis Leysin síterepén minden évben egy hónapig bérel egy nagyon cuki, hobbitlak szerű mézeskalács házat nyikorgó padlóval, kandallóval, sparhelttel, fondü szettel, na meg a kötelezően kibiggyesztett svájci zászlóval. Sok svájci síterep, így a Leysin-i is az osztrák, ipari síturizmuson edződött tapasztalatokhoz képest kifejezetten fapados. Ha a valóban borsos svájci síbérlet árakat tekintjük, tényleg kifejezetten alulfejlesztettek a körülmények. Nagyokat derültünk mikor a kétüléses, őskori lift melletti reklámtáblán Volvo ülésfűtéses autót reklámoztak poénból. Ha tudnák, hogy Ausztriában a sílift ülésfűtés realitás! Pont ettől a fapadosságtól és drágadásgtól van egy bája is, ugyanis nagy tömeg soha nincs, nyomakodni, sorbaállni nem kell, a hegyek meg, hát azok persze, hogy szépek. Hütte is kevesebb van, így nem ritka, hogy a síterepen asztalt kell foglalni egy gyors ebédre is.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Milyen svájciságok vannak még hátra? A családi bázis Lausanne-hoz közeli, napi utakkal bejárható célpontok után most már muszáj lesz messzebb kalandoznunk. Ezek vannak a közeljövő bakancslistáján: Genf, Bern, Luzern, Schaffhausen vízesés, Aletsch gleccser, Rhone gleccser, Gotthard hágó, Szent Bernát hágó, és a bernáthegyi kutyák, Glacier Expressz. Neked van ötleted, kedvenc helyed Svájcban? Köszönöm ha kommentben megosztod!

Swinging in Switzerland

Svájc a bokréta a jóisten kalapján. Hegyek, gleccserek, tehenek, havasi gyopár, (kakukkos) óra, csokoládé, sajt, bicska , bankok, fondü, Heidi, pontosság, semlegesség, Vöröskereszt..... Svájc, avagy Helvetia elég jól áll országimázs hívószavakkal. Európa egyik hallucinogén szépségű, az életminőséget elsődleges szempontnak tekintő országa. De az országot nem az égiek, hanem az emberek passzították össze 1848-ban 26, addig önálló államként működő kantonból. Különböző népek békés, prosperáló együttélését jól szimbolizáló négy nyelvű közösség: olasz, német, francia, rétoromán.

Nekünk magyaroknak Svájccal kapcsolatban főleg – a CHF alapú hitelek után különösen - a drágaság villog pirosan, ezért nem sokan tűzik ki úticélul. Nem olcsó, de egy horvát nyaralás sem az, csak a fejekbe beégett hiperdrágaság miatt Svájcba nem szokás menni. Pedig Svájcban sem mindenki Rockefeller. Aki utálja a tömeget, a hőséget, unja magát egész nap a srandon, de szereti a hegyeket, tavakat, a képeslap tökéletességű természetet, annak tökéletes úticél. (Még közelebb Ausztria.) Rokonaink laknak Lausanne környékén, egy-két évente megyünk a gyerekekkel családlátogatásra. Az évek során főleg az ország francia ajkú részét, Vaud, Neuchâtel, Fribourg, Valais kantonokat jártuk be, valamint az ős Svájc Graubünden tartományban jártunk még. Folytatjuk!

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A családi szál miatt némileg könnyebb a helyzetünk, de aki az extém drága Londonba, Nyugat-Európába elmerészkedik, nyáron hajlandó kempingezni, megfelel neki egy farm szállás is, az nyugodtan jöhet ide is. Nem lesz feltétlenül drágább, a visszavágy viszont borítékolható. (Bővebben az árakról a praktikumok részben.) Következzék egy alapos best of válogatás az eddigi maradandó élményekből, látnivalókból és svájcikumokból elsősorban francia Svájcból. A Bernina Expressz kivételével egy napos túrákkal Lausanne környékéről megcsinálható túratippek. (A képek minősége nem mindenhol jó, mivel több fotó is még a blog előtti, csak telefon fotós korszakból származik. De talán jobb, mint a semmi.) A poszt második része ITT olvasható.

Európa függőhíd - Randa

Ilyen átkelni a világ leghosszabb függőhídján. A 494 m-es rekorder Európa hidat még nem sok bakancs koptatta, pár héttel ott jártunk előtt, 2017 júliusában adták át. A Zermatt és Grächen falvak közti túraút ékességét korántsem kivagyiságból építették, hanem elsősorban azért, mert a két hegy között menő gyalogutat rendszeresen elvitte egy kőomlás. És még így sem közpénzből épült, a minden bizonnyal tetemes összegbe kerülő híd minden egyes méterét szponzorok állták. Nekünk ottjártunkkor épp a szürke árnyalatait dobta az időjárás, de a híd, mögötte a képeslap háttér négyezresek bámulatos gleccsereivel így is páratlan látvány volt. Bár sokan a fotók alapján azt mondják nem mernének rajta átmenni, de ha valaki nem tériszonyos akkor nem különösebben nagy mutatvány. Kicsit imbolyog, de magasak a korlátok, végig drótháló van, véletlenül kiesni nem lehet.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Egy Randa nevű, rondának semmi esetre sem nevezhető faluból kb 2 óra meredek felgyaloglás a kivételes panoráma ára. Jutalmul a látványon és hídon imbolygáson kívül a híd feletti Európa hütte minden földi jóval szolgál, úgyis mint hideg sör, röszti és barackos pite. A lecsorgásra kb 1 órát lehet számolni. Halandó ember által is teljesíthető fél napos túra, mi gyerekekkel, kutyával mentünk. A két darab extra lábnak számító túrabot a térdeknek is nagy segítség lemenetben. A felmászáshoz vízről ne feledkezzünk el! A hídról további fotók ITT.

Nekünk ez nem fért bele a Lausanne mellőli napi túrába, de a közeli Zermatt faluba is érdemes elmenni. A csokis dobozról is jól ismert különleges alakú Toblerone hegyet, a Matterhornt láthatjuk számtalan szögből. Zermatt Svájc egyik top látnivalója, a híres Glacier/Gleccser Expressz egyik végállomása is.

Bernina Expressz

Svájc nekem mindig egy óriási terepasztal marad, még gyerekkoromból. Azt meg nem kérdés, hogy vonattal lehet a legjobban felfedezni! Számos panoráma vonattal szelhetjük a hegyeket, nehéz a választás. Talán az Alpokon való átkelés egyik leglátványosabb útja a Bernina Expressz. Az egy irányba 3,5 órás, 122 km-es úton hegyek-völgyek-gleccserek-vízesések-tavak lélegzetelállító panorámájában zakatoltunk. Az UNESCO Világörökség vonatkaraván 55 alagúton és 196 viadukton át vitt el minket a svájci Davosból az olasz Tiranoba. További lélegzetelállító fotók a vonatozásról ITT.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Az 1900-as évek elején elkészült, Albula és Bernina vonal összekötéséből álló pálya az emberiség kiemelkedő mérnöki teljesítménye, ami a környezetbe simuló harmóniában mutatja be a tájat a svájci Alpok hegyeitől a mediterrán, pálmafás olasz Poschiavo völgyig. Az Albula vonal különlegessége a 6 db majdnem kör alakú alagút, amivel a vonat 400 m-es magasságot győz le. A 2253 méteres Bernina hágó után sokan a repülős landoláskor ismerős füldugulást érzik, a vonat ugyanis 1140! métert ereszkedik le 20 km alatt Poschiavo völgyébe.

Egyetlen percig sem unalmas, végig a tájképen csüngtünk. Gyönyörű lehet a vonatozás téli tájban is, csak akkor le kell mondani a nyári időszakban a vonat végére kapcsolt fapados, de teljesen nyitott "Aussicht" vagonról. Visszafele végig ott utaztam, a látványért elviseltem a zajt, és a kanyarokban, alagutakban fülsüketítő csikorgást is. Nagyon ajánlom a retúrjegyet, az azonnali ismétlés csak fokozza az élményt. Tiranoban pont bekaphatunk egy pizzát a visszaindulásig.  11 nappal indulás előtt ITT, online vett jobbárasított last minute jeggyel még az ára is elviselhető. (2 felnőtt, 2 gyereknek 236 CHF volt, a normál jegy 418 CHF lett volna) A Bernina abban is egyedülálló, hogy a panoráma kocsik üvegei fent íveltek, és ez bizony nagy fegyvertény, mert teljesen zavartalan a kilátás. A másik híres járat, a Chur és Zermatt között közlekedő Glacier Express panoráma kocsijainak tetején meg van törve az ablak, csak egy irányban is hét óra a menetidő, és állítólag a Bernina útvonalán változatosabb a táj is. ( Na, azért fenem a fogam a Galcier-re is. )  Ez Lausanne környékéről nem fér bele napi programba, mi Svájcba autóval menet, egy nagy ausztriai hegymászás után iktattuk be. Nagyobb gyalogtúrák után pihenőnapnak is jó ötlet.

Les Diablerets - Glacier 3000

A Diableret gleccser télen-nyáron jó program. Ide is egy  mega méretű függő lifttel (Glacier 3000, info ITT ) lehet feljutni. A lift egy elismert svájci építész, Mario Botta által tervezett fogadó épülethez visz. Nyáron is nagy élmény igazi gleccseren járni (persze, csak az alján lehet hegymászó cuccok nélkül) , itt is van via ferrata út, kevéssé hegyi kalandoroknak talán elég Európa legmagasabban levő nyári bob pályája is. A gyerekek méreteiből ítélve a lenti képek jópár évvel ezelőttiek, azóta a Glacier 3000 népszerű attrakciója lett a két hegycsúcs közötti Peak Walk, egy 100 m hosszú függőhíd, ami szép időben mintegy 24 hegycsúcsra ad panorámát. Ezt vissza kell mennünk megnézni! Télen természetesen menő síterep van itt, mi más?

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Rolex Learning Center

Egyike a leglenyűgözőbb, kevéssé ismert kortárs épületeknek, ahol jártam. (A másik a portói Casa Música, bővebben ITT. ) A Lausanne-i Egyetem része az organikusan futurikus épület. Nyitva áll  a nem egyetemi publikum előtt is, bár, keveseknek jut eszébe megnézni. Különösen érdekes ahogy a hullámzó, nagy, egybenyitott tereken lépcsők nélkül lehet közlekedni. A Pritzker díjas japán építészek, Kazuyo Sejima és Ryue Nishizawa által tervezett épületet 2010-ben adták át. Infó ITT.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Fürdőzés a svájci tavakban

Kisebb-nagyobb tavak tömkelege van az országban, és a helyiek nyáron előszeretettel fürdenek is bennük. Szinte mindegy melyik tó partján járunk, kis utánakérdezéssel tuti, hogy találunk szabad strandot. Sok helyen egy kis büfé is üzemel, de egyéb mesterséges facilitásokra ne számítsunk. A svájciakat az sem feltétlenül riasztja el ha jön egy kisebb eső, ennek többször tanúi voltunk. A képeken nagyobb részt a Neuchâteli-tó partján levő Yvonand (Térkép ITT ) szabad strandja látható, a hattyúk pedig a Genfi-tónál támadták be a gyanútlan strandolókat, pedig csak egy kis fürdőzéssel fokozott naplementéről volt szó.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Habzsi-dőzsi Svájcban

Nyáron az erdőkben rengeteg az erdei szamóca, és kevesen tudják, hogy vannak finom svájci borok is (lásd a Lavaux borteraszok résznél ITT). A csoki, és a sajt igazi svájcikum. Míg jó csokihoz már nálunk is könnyebb jutni, az ínyenc svájci sajtok talán inkább igényelnek egy kis ajnározást. A szupermarketek sajtválasztéka is ínycsiklandó, de szinte minden faluban van külön sajtbolt, ahol a különféle titkos receptek szerint összerakott konyhakész fondü sajtkeveréket is lehet kapni. Számos farm is hirdeti a házi sajt árusítást. A svájci sajtfélék tárháza gyakorlatilag végtelen, az én kedvenceim a Gruyeres, az Appenzeller és a Vacherin Mont d'Or.

Utóbbiért október és március között kell Svájcba menni, mert csak télen készítik. A Mont d'Or egy speciális fadobozban árult sajt, amibe fokhagymát szúrva és egy kis fehérbort öntve sütés után lehet tunkolni, akár a sajtfondüt. A sajtfondü és a raklett nemzeti eledel, kiváló fogás társas összejövetelekre. Lausanne bolhapiacán olyan legénybúcsúba is botlottunk, ahol a férj jelölt feladata az volt, hogy hiányos öltözetben osztogasson ingyen raklettet a járókelőknek. Fotók róla ITT. A fondü készítés rendkívül egyszerű. A kis kukoricakeményítővel megküldött sajtkeveréket fokhagymával, pár deci fehérborral és az elengedhetetlen kupicányi Kirsch, azaz cseresznye pálinkával (csakis cseresznye lehet, más nem!) tűzhelyen összefőzzük, majd az asztalon kis alágyújtással melegen tartva fehérkenyérrel, esetleg főtt krumplival tunkoljuk. A fondü szett része az ehhez való hosszú villa. A népi legenda szerint a fondü mellé tilos vizet inni, mert gombóccá áll össze a gyomrunkban a sajt! A fehérbor és a cserkó pálesz jóváhagyott kísérő. Egy svájci zászlós fondüszett hozzá előkészített sajtkeverékkel szuper szuvenírötlet.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Éttermezni sem feltétlenül drágább mint máshol Nyugat-Európában. Az alábbi helyek közül az első kettőben voltunk, a többit helyi kapcsolataink ajánlották Lausanne környékén.

La tour de Gourze

Bár szinte minden hegyen találhatunk kisebb éttermet, de a Lausanne környékének nagybetűs Családi Étterme egyértelműen az 1922 óta létező Tour de Gourze. Márpedig, ha egy étterem majd 100 éve tolja az ipart, az tud valamit. Igazi intézmény. A helyszínen egy torony a látványosság,  a teraszról elmaradhatatlan hegyi, és Genfi-tó kilátás mellett. Naplementekor különösen ajánlott. Természetesen szinte mindenki fondüzni és raklettezni jön, de van azért más fogravaló is

Buvette de la Dent de Vaulion

Bennfentes helyekre vadászóknak igazi csemege a Dent de Vaulion kis étterme. Nálunk kockásterítősként jellemeznék, itt kolomperdő borítja a mennyezetet, és tömény sajt szag csap meg az ajtón belépve. Jó időben a terasz hálás alternatíva! Végtelenül egyszerű hely, csak néhány féle étellel, természetesen sajtfondü és még egy kis sajt, sonkatál, saláta és a képeken is látható nyami vargányaszószos pirítós. Útikönyvekben ne keressétek! Naplemente környékén a legjobb érkezni, hogymegcsodálhassuk a Genfi-tó túlpartján a mintegy mennyországban lebegő Mont Blanc-t, és a másik oldalon a Joux tavat. Az étterem tulajdonostól azt is megtudtuk, hogy az általunk csak dekorációnak gondolt gigantikus méretű kolompokat bizony hordják a tehenek, igaz, csak ünnepi alkalmakkor. Tavasszal, mikor nagy csinnadrattával felhajtják őket a legelőre, és ősszel, mikor lemennek telelni.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Brasserie de Montbenon
Gyönyörű környezetben szép tavi kilátás mellett helyi, svájci, francia konyha. Infó ITT.

La Baie du Lac
Kedvelt hotel-étterem szintén szuper tavi kilátással a Lac de Joux-ra. Infó ITT.

La Piscine de la Venoge
Egyszerű, de nagyszerű, helyi ételek, és gyerekekkel a medence szuper! Infó ITT.

Restaurant Du Tennis
Egy másik helyiek által preferált egyszerű tóparti hely, olasz, francia ételek, a pizzája különösen kedvelt. Infó ITT.

Praktikumok, spórolási tippek Svájcban

Svájc nem olcsó, de nem is feltélenül kell, hogy többe kerüljön mint bármely más nyugat-európai ország. Az átlag árakról ITT egy jó „Cost of living in Switzerland” összehasonlító táblázat. Olcsó étteremben átlag 22 CHF/fő az étkezés, kicsit menőbb helyen 2 fő kb 100 CHF-ből kijöhet. A szupermarketek közül a Coop és a svájcikumnak számító, csak saját márkás termékeket áruló Migros kézenfekvő, olcsó, és mindenhol jelen van.

Közlekedés

Fapados repülő ugyan van Svájcba, de a tömegközlekedés és az autóbérlés is drága. Mi mindig saját autóval megyünk. Úgy olcsóbb, vihetjük a kutyát is (Svájc nagyon kutyabarát ország), és a legszebb hegyi helyekre nagyon elkel a saját járgány. Az éves autópálya matrica (csak éves van!) csak 40CHF, a benzin pedig csak kicsit drágább mint nálunk. Odafelé gyakran megszavazzuk a Bécs-Feldkirch között közlekedő, késő este induló kabinos, alvós vonatot, ami autókat is szállít. A 4 fős családnak így egy picit többe kerül mint a benzin és egy autópálya motel, de az idő pénz, a gyerekeknek is nagy kedvence a ringatós vonat, és így kora reggel a svájci határnál ébredünk. Hazafelé egyben le szoktuk tolni egy nap alatt az 1200 km-t.

A tömegközlekedés Svájcban drága, ha sokat akarunk buszozni, vonatozni, (családdal, gyerekekkel különösen!) ajánlom megfontolásra a különféle, online előre ITT megvásárolható passzokat. A Swiss Half Fare Card például 120 CHF/fő ellenében 1 hónapig jogosít szinte minden vonatra, buszra és hajóra is félárú jegy vásárlására, és mellé ingyen lehet kérni a Family Cardot, ami 6-tól 16 éves korig ingyen utazásra jogosít.

Szállás

Mi eddig rokonainknál aludtunk, ezért konkrét szállás tapasztalataim nincsenek, de a Bernina Expresszre készülődve kinéztünk Davosban egy kempinget, ahol aludni terveztünk. Végül máshogy alakult, és egy határ közeli osztrák panzióban szálltunk meg, de az biztos, hogy Svájc – nyáron legalábbis - tömve van kempingekkel. A vadkempingezést a legtöbb helyen tiltják, de nagyon gyakoriak, és táblával jól jelzettek a kempingek. A kemping rengetegről ITT lehet tájékozódni, 4 fővel kocsival, sátorral 30-50 CHF között már lehet táborozni.

A farm szállások is nagyon népszerűek, még szalmában is alhatunk, és ezek nem is feltétlenül drágábbak mint máshol, 90-120 CHF között már jó, 4-6 személyes apartmant is kaphatunk páratlan hegyi környezetben. A hotelekben és B & B szállásokon 2 fős szoba kerül minimum 120 CHF-be. A Myswitzerland oldalon ITT érdemes nézelődni.

 

Lakáscserés vakáció a sivatagi strandok szigetén

2017 júl. 4-14.

Szardínia egy óriási strand, igazi elemtöltő, ránc-kisimító, feszültség elpárologtató hangulattal. Vannak ugyan bronzkori romok is (ún. nurágik, a Su Nuraxi Barumini Világörökség listás), lehet kószálni hatalmas, régi, elhagyott bányákban, de ezeket az ember nem négy gyerekkel, igazi 40 fokban teszi. Jártunk egy érdekes, politikai graffitikkel teli faluban, vannak cuki városkák, Cagliariban az Il Castello faláról naplementézni feledhetetlen, de kiemelkedő építészeti csodák nincsenek. Szardínia fő erősségei a természeti látnivalók és a relax. A sziget jó kis gyalogtúra útvonalainak sem nyáron van szezonja.  De az állandó vízirevü még seregnyi gyerekkel sem tolható nonstop, így egy kanyontúrát, erdei sétát is csináltunk, és megkerestük Cagliari rózsaszín flamingóit is.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Tíz napot töltöttünk Szardínián az évi rendes két családos vakációnk részeként. (Az olasz autós roadtrip-ben volt még pár nap Velencében és Toszkánában. ) Egy hétig Cagliari, a sziget kevésbé turistás déli végén levő fővárosa volt a bázisunk, onnan csillagtúrázva jártuk be a város 150 km-es körzetét. A turisták többsége északra megy, a legtöbb komp is oda érkezik. Egy HomeExchange cserelakásban laktunk, ITT. Már többször cseréltem így lakást, nagyon ajánlom. Azon felül, hogy lenullázza a szállásköltséget, sokkal kellemesebb valaki otthonából elindulni mint egy sokszor drága és szűkös hotelszobából. Giuliával, a házigazdánkkal sok jó helyi tippet is adtunk egymásnak. Az utolsó három nap a Szardínia észak-keleti részén levő Golfo di Orosei üdülőfalujában, Cala Gononében kempingeztünk, mivel az már túl messze volt Cagliaritól. Onnan mentünk fel Orgosolo graffiti falujába is. Az egyes helyekről szóló szövegrészekben az ott készült saját képek láthatók. Az útról további fotók ITT.

Variációk kékre és homokszínre

Érkezésünkkor az első feltűnő dolog a sziget strand térképe volt. Bármelyik irányba indulunk, Szardínia jobbnál szebb strandokban, spiaggia-kban végződik. Ha mégsem fogunkra való partra tévedünk rendszerint csak kicsit kell továbbmenni. Egész Dél-Szardínián kicsit 2in1 érzés strandolni, mintha egyúttal sivatagban is lennénk. Kisebb-nagyobb, sőt van ahol a 60 m magasságot is elérő homokdűnék vigyázzák a partokat. Sajnos ezek leghíresebbjére, a Cagliaritól már messze levő, nehezen megközelíthető Spiaggia Piscinára nem tudtunk elmenni.

Strand kedvencek

Chia beach

Szardínia kismillió beach-e közül rögtön belepancsoltunk az egyik legszebbe. Cserelakás házigazdánk ajánlotta az egyik legjobbnak megszavazott Chia strandot. A Caglaritól jó 80 km iramodásra levő spiaggia-n kellemesen szellős lézengés, kristálytiszta víz és sárkányeregetők fogadtak. Egész különlegessé attól vált, hogy a parti homok is makulátlan volt. Egyetlen cigarettacsikket sem találtunk, ugyanis a dohányosok is megtisztelték a helyet, és kis mobil hamutartót cipeltek magukkal. Kisbabákkal is ajánlott. Az egyetlen furcsaság az volt, hogy nincs a más tengerpartokon megszokott tengeri herkenytűs habzsi-dőzsi. Nincs vezetékes áram a strandon, így konyhát nem működtetnek. Csak előre csomagolt dobozos salátákat, paniniket és italokat lehetett a parti bárokban kapni. Ez Szardínia településektől távoli strandjai esetében  így van, főleg dobozolt junkfood van drágán, és sokszor csak készpénzért. Itt igazán jó ötlet hűtőtáskás ellátmányt vinni, ahogy a legtöbb helyi tette.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Spiaggia Torre delle Saline

A Monte dei Sette Fratelli szarvasos erdei sétáról délutánra értünk le a Costa Rei-en levő Torre Salinas nevű strandra. A még nem felkapott, szintén homokdűnés part olyannyira elhagyatott volt, hogy fagyin meg italon kívül mást nem árultak rajta. A jellegzetes spanyol őrtorony vigyázta homokpálya szinte üres volt. Deserted, ha értitek hogy mondom... A spiaggia nehéz élet itt is csak étkezés terén volt akadályozott. A közeli kempingben szerencsére délután, szieszta időben is fincsi pizzát és culurgiones-t, tipikus szárd töltött tésztát rittyentettek nekünk. A remek hullámokról, és a egy jó strandfociról is emlékezetes marad.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Iglesias - Pan di Zucchero - Cala Domestica

A Cala Domestica az egyik legtávolabbi túránk volt Cagliariból. Meg is szakítottuk egy sétával a kellemes Iglesias városában, ahol a mostanában népszerű városi dekorációvá vált ernyőkkel befedett sétálóutca is van. A sivatagos spiaggia kalandok véletlen fejezete volt a hegyekkel, elhagyott bányákkal, tonhalfeldolgozóval ( tonnara) és az anno azt vigyázó őrtoronnyal díszített Cala Domestica.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Eredetileg ugyanis Szardínia egyik híres természeti látványosságát, a Pan di Zucchero (cukorsüveg) tengeri sziklát szerettük volna körbekajakozni. Vasárnap és főszezon lévén ez másoknak is eszükbe jutott, már a parkolás is nehéz volt. Szardínián spiaggia-ból mindig van másik, így inkább továbbálltunk. Ugyan a Cala Domesticán is heringezés (szardíniázás?) volt, és a víz is sásos volt egy darabon, de a homokkdűnék közt vezető pallóút látványos öblöt tartogatott. Sok elfoglaltság is adódott: kormorán, és arany szikla megfigyelés tengeri kajakozás közben a sziklák között, vízi bicajozás, átkelés egy csók alagúton a másik mini strandra és drukkolás a hegyinek felcsapott mezei kecskéknek. A nap végén szárd-magyar gyerek focimeccs is volt a hirtelen kiürült homokban. Itt is csak készpénzért adtak junkfood-ot a „Nyár Mosolya”nevű parti bárban, nem véletlenül volt a helyieknél hűtőtáska. A bárban lehetett kajakot bérelni óránként 15 Euroért. A lejjebb méltatott végeláthatatlan elemű tipikus szárd menüsorral zártunk a közeli Sa Rocco agriturismoban.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Spiaggia di Porto Giunco

A Google Maps körpanorámáján néztük ki előre ezt szép, majdnem a Chiához hasonlóan tiszta vizű, tágas, valóban körpanorámára kívánkozó strandot. A homokot néhol borzas sziklák szakítják meg, amik kiváló sznorkelező hellyé teszik. Borsos áron rendes meleg ételt kínáló étterem is van szezonban. A közeli Capo Carbonara fokhoz érdemes elautózni naplementekor. A környéken kicsit balatoni volt a hangulat, sok kis nyaraló, vityilló, családi étterem van.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Golfo di Orosei mótorcsónakos túra

A legemlékezetesebb strand napunk a nagy kazal ragyogó #nofilter vízirevü fotót is eredményező Golfo di Orosei kék félhold öblének motorcsónakos túrája volt. Nincs elég magyar szavunk az égkékből a tengerzöldbe folyó türkiz és más vízfesték árnyalatok leírására, amit ott natúr töménységben kaptunk drámai sziklák és gumicsónakkal bevehető grottók kíséretében. Fehér homokért sem kell a karib partokig menni. Portugáliában Algarve  (erről élményeim ITT ) picit hasonlít, de itt a legtöbb strand csak hajóval vagy hosszú gyaloglással érhető el, ezért nincs akkora tömeg. A Cala Goloritze UNESCO védett csemege, 1962-ben egy földcsuszamlás hozta létre. Különlegessége a tűhegyes sziklaorom, alatta egy természetes vízi árkáddal, a hófehér aprókavics és a kristálytiszta fényjátékos hűsítő víz. A védettség miatt a csónakoknak is le kell horgonyozni a parttól 200 m-re, és úszva, esetleg sznorkelezve lehet landolni.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Másik festői strandunk a Cala Mariolu volt. Itt is lekerekedett sima kavicsok biztosítják a talpalávaló Kneipp terápiát. Az egyik Szardínián is erősnek számító hőgutás napot használtuk ki a motorcsónakos spiaggia hoppingra. Így ugyan a meleget nem éreztük annyira, de észrevétlenül napfény és ragyogás túladagolást kaptunk. Sapka, napszemüveg kötelező! Este jólesett egy légkondis helyiségbe betévedni. Aki ide tervez vigyen magával elemózsiát és vizet egész napra, 1-2 strandon lehet csak italhoz jutni. Cala Gonone kikkötőjében rengeteg helyen lehet motorcsónakot bérelni, a napi díja 160 Euro körül van. 40 Euro/főért van egész napos hajós öböl túra is. Nekünk a nagyobb létszám miatt jobban megérte és sokkal kötetlenebb volt a saját csónak. Vannak 1-1 strandra menő menetrend szerinti nagyobb hajók is, ezeknek is a kikötőben érdemes utánanézni.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Strada Panoramica della Costa del Sud – Cala Tuerredda

Cagliariból napi túrával elérhető a híres déli panorámaút, ami 25 km-en át kígyózik strandról strandra lenyűgöző, spanyol őrtornyokkal díszített tengeri látképpel. A Cala Tuerredda a közeli Chia strandhoz hasonlóan kristálytiszta türkiz vizet villantott, de itt szó szerint heringezés ment, vagyis inkább szardíniázás. A legkommercializáltabb strand volt, de mégsem tolakodóan. A triviális strandkendőn és gumimatracon kívül különleges ékszerekből is egész szekérnyi vonult fel.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Poetto beach

A meleg miatt csak estefelé volt Cagliari városnézéshez alkalmas idő. Egy ilyen napra választottuk a Poettót, Cagliari városi strandját, hogy könnyen be tudjunk érni a döglesztő meleg enyhülésekor. A 8 km hosszú beachet a vakációzó tinik lepték el. A hangulat kissé szeles, és nagyon kedélyes volt, de tisztaság szempontjából nem volt olyan rózsás a helyzet mint Chián. A város közelsége mellett Poetto beach másik előnye, hogy a parton vannak éttermek, ahol nemcsak dobozolt étel van. A Malibu bárban fantasztikus tonhal steaket ettünk.

San Pietro, a tonhalak szigete – Spiaggia La Bobba

• 
• 
• 

San Pietro kis szigete mellett minden májusban vörös tonhal rajok haladnak el. Ekkor engedélyezett a halászatuk, a helyiek a tonhal elkészítésének művészei. A sziget fő faluja, Carloforte számos éttermében kóstolhatunk különleges, máshol nem hozzáférhető tonhal fogásokat. Mi az Al Tonno di Corsa fine diningot célzó étteremben kaptunk teljes tonhal körképet. Júniusban San Pietro szigetén rendezik meg a Girotonno-t, amire a világ minden tájáról érkeznek a séfek, hogy tonhalban mérjék össze tudományukat. A halazás után hullámlovaglós strandolás következett a nagyon kedves, szellősen belakott apró Spiaggia La Bobbán. Innen rövid gyaloglással a Le Colonne di Carloforte tengeri sziklaoszlopot is becserkésztük egy bohóckodásra.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Amikor nem strandoltunk. Olyan is volt!

Gorropu Kanyon/Gola di Gorropu

Szardínia tele van jobbnál jobb jelzett gyalogtúra útvonalakkal. Az egyik leghíresebb túra a Su Gorropu kanyon, amit Európa grand kanyonjaként is emlegetnek a helyiek. A látványos szurdokban árnyékban is reménykedhettünk, így adtunk egyet a kicsinek látszunk innen érzésnek. A legszűkebb részén 4 m széles a Gorropu, és mintegy 500 m-re magasodnak fölénk a sziklák. Már a lemászás is gyönyörű, egy öreg, körbeölelgetős magyaltölgyekkel teli hegyoldalban ereszkedtünk a mélybe. A 1,5 órás gyaloglás végén jutalomként egy természetes kőmedence meg friss forrásvíz várt. Gyerekek is gond nélkül megcsinálják. A nem nagy túrabajnokoknak is érdemes erőt venni magukon, visszafelé egy kb 45 perces vízszintes patakparti gyaloglás után dzsipekkel (10 Euro/fő) visszaviszik a fáradt vándorokat. A tengerparti sziklás ösvények is lélegzetelállítóak, de ezekhez nyáron korán kell kelni vagy bírni kell a meleget. A Gorropu kanyonban is inkább a kora reggeli órákat ajánlom, de mi a legmelegebb időben mentünk. Az árnyék miatt lefelé bírható volt. A kanyonba 5 Euro/fő belépdíj van.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Cagliari naplemente séta

Cagliariban a hőguta miatt inkább esténként sétáltunk. A leghíresebb látnivaló az Il Castello, a kastély negyed melynek kis sikátoraiban érdemes egy fagyira és aperolra elveszni. A sétát úgy időzítettük, hogy a mágikus színekben tobzódó naplemetét a városfalról nézzük a Caffé Librarium Nostrum teraszáról. Egész Cagliari tele van tuti graffitikkel, ezeket külön élmény volt nézegetni. Nagyon kevés ember volt a városban, mindenki a spiaggiákon tömörült.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Cagliari rózsaszín flamingói – Parco Naturale Molentargius

A városszéli Monte Urpinuról bezsebelhető Cagliari panorámavizit után meglátogattuk a város rózsaszín flamingóit is. A Cagliarit övező sós vizek struccai ügyet sem vetettek ránk, nagyon lefoglalta őket a halászat. Nyári, nagy nyaraláskor nem vagyunk koránkelők, így nagyon hősiesen igazi 35 fokban, de szerencsére némi menetszél kíséretében bicajoztuk körbe a látványos madarakat. Biciklit a park jegyirodájában (jegyár 10-15 Euro) lehet bérelni. Ideális terep volt egy meleggel versenyző kora reggeli futáshoz is. A part környékén autózva is gyakran látni flamingókat, de a Molentargius parkban  jobban meg lehet figyelni őket.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Monte dei Sette Fratelli, és leander folyó

Ugyan sok kocsigyilkos földutas bolyongásunkba került megtalálni, de szép sétát tettünk a Sarrabus körzet legmagasabb pontját (1023 m) is magában foglaló erdőben. A park botanikus kertjében a ritka szárd szarvasokat is megnézhettük. A névadó hét testvér szikla séta közben iránytűként is szolgált, a hűs, árnyékos erdő jó felüdülési alternatívája a tengernek. Innen az SS125-ös út látványos kanyargós sziklás tájon vitt le a Torre Salinas strandra. Az egyik útmenti szurdokban hatalmas leanderfolyó kísért, kilométereken át burjánzott a csak a sziklák által kordában tartott mediterrán növény.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Orgosolo falfestményei

Egy másik nem vízirevü érdekesség volt Orgosolo, Szardínia graffiti faluja. Több mint 200 utcai falfestmény ékesíti a kis hegyi települést. Az egykori rosszhírű bandita faluban a projektet 1975-ben kezdte Francesco del Casino, akinek sok műve látható a házakon. A néhol graffitiszerű alkotások többsége politikai, történelmi témájú, az elnyomást, igazságtalanságokat, világtörténelmi sokkokat ábrázolja. Szaddám szobrának ledöntésétől a WTC ikertornyok összedőlésén át láthatjuk a környezetszennyezést, a menekültek kálváriáját, diktátorokat, szembesülhetünk az emberiség sokszor nyomasztó kisszerűségével, Picasso stílusban. Audio guideot érdemes bérelni, a sokszor szárd szövegek értelmezésében segít. Orgosolo napi túrával elérhető a Golfo di Orosei mellől. Ebédet érdemes betervezni mert háromkor minden bezár sziesztára. Mi persze pont akkor értünk oda, és csak pár csoffadt szendvicset kaptunk.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Szardínia gasztro

A szárd gasztronómia nem nagyon kifinomult, inkább drabális. A hal minden csodálkozásunk ellenére nem a szárd cucina tipica alapköve, de lehet azért tengerit habzsizni. Van jópár szárd finomság, melyek közül a pacal meg a szamár steak nekem biztos nem jöhet, de a helyi, mindenfélével töltött tészta, a culurgiones, és a seadas, egy ricottával töltött sült tészta mézzel nyakonöntve nagyon finom. Ha semmi más édesség nincs is épp, seadas-ra, és fagyira/jégkrémre mindig lehet számítani. Gyakori úti nasink volt a tipikus olasz édesség, a mézes-mandulás torrone szárd változata is.

Bár az egyik fotón láthatót éppen egy strand bárban kaptuk, de nem tipikus spiaggia étel a kardhal, tonhal és lazac, a bottarga-val megszórt (ez is tipikus szárd fűszer: szárított hal ikra) sült kalamári.  Az aperol spritz itt is elmaradhatatlanul sárgítja az asztalokat a helyi sör mellett. Egy Su Rocca nevű agriturismoban megkíséreltünk végigenni egy pukkadásig turbózott tipikus szárd menüt. (29 Euro/fő, gyerekeknek féláron) Lehetetlen. Volt abban minden , olivabogyó, szalámi, szalonna, csiga, sült sajt , grillezett és csípős! szuper friss zöldségek, pacal, ( na azt akkor sem ha éheznem kell ) birkapöri.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A Szardínia legrondább, és nem is finom kajája cím nyertese a szintén megörökített házi malacsült. Mire a menüben odáig elértünk nem fért belém már egy morzsa sem. Szóval a könnyű ételek nem ismertek a tipikus szárd konyhában. Az első hely ahonnét nem hoztunk haza helyi szakácskönyvet. Azért nem akarok fanyalogni, ettünk nagyon finom kagylós, halas kajákat. Kiemelendő a fent is említett Cagliari városi strandján, Poetton a Malibu bárban kapott ton- és kardhal sült, és a tonhalak szigeteként híres San Pietro, ahol a helyiek hagyományosan a tonhal elkészítésének mesterei.

Praktikumok

Az árszínvonal Szardínián nyugat-európai, 4 fős család jobb étteremben 80-100 Euro körül tud étkezni, a pizza és a tészták természetesen olcsóbbak. A strandokra belépő nincs, de borsos parkoló díjjal kell számolni, ami akár napi 10-20 Euro is meglehet. Saját napernyőt érdemes vinni, a bérelhető napágyak/ernyők napidíja 15-20 euro is lehet fejenként!

Autóval, és éjszakai komppal utaztunk. Cagliariba Tirreniával hajóztunk a Róma melletti Civitavecchiából, vissza északról, Olbiából a Moby Line-nal. Az odafele 11, vissza 8 órás éjjeli komp utakra vettünk alvó kabint, ami jelentősen megdrágította a jegyet. (4 főre kocsival, kabinnal 700 Euro oda-vissza.) A hajók közösségi tereiben sokan aludtak a földön, felfújható matracokon, olyan is volt, aki 40 cm magas franciaágyat fújt fel magának!  A kocsival utazás hátránya a sok vezetés, de nekünk ez nem akadály. Előnye, hogy így roadtripet tudtunk csinálni egy kis Velencét és Toszakánát is beiktatva. A repülőjegy így is drágább lett volna a kompnál 4 főre, és helyben nem kellett autót sem bérelnünk, ami a szállás mellett még jelentős útiköltség tényező.

Szállás

Cagliariban cserelakásban laktunk. Golfo di Oroseiben Cala Gonone kemping napi 50 Euro volt cakkpakk 4 főre. Először nagyon örültünk az árnyas, medencés kempingnek, de a tapasztalatok alapján szerintem nagy melegben erősen meggondolandó. Évente pár nap sátrazást az egész család szeret. De a pont kifogott hőhullámban nagyon erős forró szél fújt éjszaka is, egyik este szinte semmit nem aludtunk. Kb 150 Euro/ éj áron tudtunk volna jó, 4 szobás apartmant bérelni a faluban 2 családnak. Anyit pont megért volna a nyugodt alvás, de 1 napra már nem akartunk cuccolni.

3 nap, 31 km a Farcău hegyen kutyákkal és egy komplett ménessel

2017 júl 29-31.

Tiszta Vadnyugat volt a Máramarosi-havasokban tett gyalogtúránk! Medvék ugyan nem, de csaholó pásztorkutyák és szabadon nyargalászó-nyihogó szilaj lovak nagy sűrűségben szerepeltek a filmben. A tavalyi Radnai Havasok túra után (blogposzt ITT ) idén is a Máramarost választottuk az évi rendes több napos,  hátunkon a házunk és az élelmünk típusú nomád gyalogtúrára. A tavalyi túra során merült fel, hogy milyen jól éreznék magukat ott a kutyáink is. A kutyás túra fő akadálya eddig az volt, hogy nagytestű ebek lévén az ő több kg-nyi kajájukat is nekünk kellett volna cipelni, márpedig egy ilyen túránál minden deka számít. A megoldás egy speciális kutyahám/hátizsák lett, amiben ők is tudják vinni a cókmókjukat. A segédeszköz bevált, a pásztorkutyás helyzeteket jól tudtuk kezelni, a kutyáinkat eztán is vinni fogjuk. További képgaléria a túráról ITT.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A rettegett erdélyi pásztorkutyákkal rendszeres erdélyi túráinkon mindig találkoztunk, de sosem volt elrettentő tapasztalatunk. Valóban félelmetesek tudnak lenni, és igen, ugatnak (hello, hiszen kutyák!), de nem volt semmi igazán parás helyzet. Volt, amelyik ügyet sem vetett ránk, de olyan is, aki kaját kunyizott. Nagyon élveztük, ahogy a kutyáinkkal együtt kaptattunk felfelé az eszténák, rengeteg erdők, vízmosások, vadvirágos rétek, épp érő áfonyások között. A kutyákon kívül a túra főszereplője egy komplett ménes volt. Nem tudom, hogy mennyire állandó nyári biodíszletei a Vinderel tónak, de csak a szabadságillatú levegőben boldogan szaladgáló paripák látványáért is érdemes odalátogatni. Minket azért sikerült a viselkedésükkel alaposan lóvá tenniük. Medve ugyanis nem jött be a sátrunkba de ló igen! Lovas kalandjaink alapján a klasszikust úgy írnám át, hogy ‘Anyám, én ugyan akartam lovat, na de nem pont ilyet!’

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Júl. 29. Első túranap. Repedea – Vinderel tó/Lac Vinderel
Napi túrahossz: 15 km, 8 óra
Szint emelkedés: 1200 m

Részletes túraútvonal leíráshoz a prakatikumok részben javasolt túrakönyvet ajánlom, itt főleg az élményeinket ecsetelem. A túra Repedea/Oroszkő faluból indul. A legelső volt a legnehezebb túranap, a 31 km-es össz túrahossz felét ekkor rögtön megtettük, nagyon combos 1200 m-es szintemelkedéssel. A Vinderel tóig a kék jelzést kell követni. Ez a túrakönyvünk riogatása ellenére jól jelzett volt, úgy tűnt frissen festették. A túra eleje a szűk patakvölgyben húzódó végeláthatatlan hosszú Repedea poros egyutcáján átgyaloglás. Tipikus máramarosi falukép, mindenből összeeszkábált kerítések és égigérő paszulyok között egymásra centinyi távolságban épített ócska fakunyhók és a valószínűleg az EU-ban dolgozók hazautalásaiból épülő csilivili házak. Közöttük kendős, sokszoknyás nénik, kalapos bácsik és szünidős fiatalok.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Bár láttak már erre hátizsákosokat, minket nagyon megbámultak a megpakolt, boldogan csóváló kutyáinkkal. Inkább tiszteletet és mosolyt váltottak ki a felmálházott kutyák a szembejövőkben. Egyik pásztor be is hívott a táborhelyére mikor estefelé sátorhelyet kerestünk. A bemelegítő 3,5 km alatt a kutyákkal együtt belerázódtunk a málha cipelésbe. Az igazi teherhordás a falu utáni fahídon átkelve kezdődött. Meredeken emelkedő, a lezúduló víz által kimosott árkos, köves, patakok által szabdalt, de a melegben jó árnyékot adó erdei úton kaptattunk fel a Repedea-völgy oldalán.

Medve para és pásztor terasz

A rettegett kárpáti medvék nem jöttek, pedig a hírek alapján be voltunk kicsit tojva. Az erdős részeken a szembejövő áfonyaszedő helyiekhez hasonlóan sípolással és kurjongatva haladtunk, hogy elkerüljük a nagy, ámde nem kívánt találkozást. 1150 m körül egy épp nem használt pásztortanyán könnyítettünk kicsit a terheken a magunkkal hozott földi javakból. Pöpec kis árnyas ebédelő teraszt hagytak nekünk a pásztorok asztallal, padokkal. Vízigényünk a két kutyával és 3 fővel tekintélyes volt, napi 10 liter. Ezt útközben a forrásokból vételeztük, és forralással illetve szűréssel, fertőtlenítőszerrel kezeltük.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A pásztorszállás után egy erős köves emelkedő vitt ki az erdőből a nagy irtásrétekre. A nem túl magas hegyeken az erdőhatárt évszázadok alatt mesterségesen, erdőirtással vitték lejjebb. A hangulat így kb 1200 m-es magasságtól egész alpesivé vált, csak épp tehenek helyett lovakkal. Hatalmas füves legelőkkel borított, alattomosan emelkedő zöld lankák izzasztottak meg minket alaposan. Bár ez a vidék a Kárpátok egyik legcsapadékosabb része, a porzó utak nem mostanában láttak esőt. A lenti vagy az épp tomboló budapesti hőséghez képest természetesen kellemes idő volt.

Itt én is lennék ló!

Az 1600 méteren levő első táborhelyünk, a Vinderel tó körül egyetlen zöld sátor árválkodott. A színnek később még jelentősége lesz! A tó körül többszáz felettébb barátságos, kíváncsi ló legelészett és nyargalászott szabadon. Nem teljesen vadak mert patkónyomokat hagytak és jelöléseket, kolompot láttunk rajtuk. Látványosan nem féltek az embertől, de csikós nem volt sehol. Egyáltalán nem zavartatták magukat ahogy a kutyákkal bemasíroztunk közéjük, inkább érdeklődően néztek. A drámai sötét felhős háttérrel és a Farcău hegy sima, szelíd, zöld piramisával a tó mögött lenyűgöző látványt nyújtottak. Ha egy tökéletesen idilli tájképet kellene választanom az eddigi útjaimból, azt hiszem ez lenne az. De legalábbis az egyik. :-) Na és mennyivel festőibb és romantikusabb egy hegy rohangászó, nyihogó, csengő-bongó ménessel mint a szokásos tehenekkel! Egyetlen 5csillagos szálloda sem tudja produkálni azt a látványt ahogy egy komplett ménes levonul a sátrunk előtt inni a tóhoz.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Idillgyilkos terepjárók

Nekem az egyik legnagyobb élmény a nomád hegyi túrázásban, hogy napokig nem jön szembe motorizált jármű, leginkább a csend, és a természet hangjait hallgatom. Ez a túra azonban nem a Radnai Havasok gerinctúrán megtapasztalt végtelen, meditációs állapotba keringtető csendjéről marad emlékezetes. A túrakönyv szerint ugyan ez az egyik legkevésbé látogatott túravidék, az idilli táj- és kolompoló hangképbe erősen belerandítottak a Vinderel tóhoz feljáró terepjárós turisták/helyiek és crossmotorosok. A többség ugyan csak pár perc szelfizésre vagy rövid piknikre jön és továbbáll, de vasárnap igencsak megnőtt a forgalom. Valószínűleg taxi szerviz van Repedeából, ugyanazokat a rendszám nélküli kocsikat láttuk ingázni. Ez rögtön megmagyarázta a viszonylag tetemes menyiségű otthagyott szemetet is. Pedig kocsival igazán könnyű lenne levinni a piknik maradékot! Sajnos a járművek általi megközelíthetőség miatt az egész túraútvonalon bőven volt szemét.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A nap utolsó sugaraiban még megmosakodtunk a tóban. Egy tengerparton is levetíthető grapefruit-pink-narancs naplemente után erősen lehűlt és feltámadt a szél. A zacskóban megfőzhető űrkajáink és némi tea bevitele után 10-kor már aludtunk. Hajnali negyed6-kor ébredtünk egy kvados társaságra, vagy 20 percig túráztatták a motort és ordibáltak. Ekkora tahóságot inkább nem mentünk ki megnézni, minek. Szerencsére vissza tudtunk azért aludni a váratlan horror ébresztő után. Bár nem zavartalan, de 10 órányi alvás összejött. Otthon sosem alszom ennyit, de egy ilyen túrán elkel, és nagyon pihentető a hosszú elemtöltés.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Júl. 30. Második túranap. Vinderel tó/Lac Vinderel – Farcău csúcs (1957 m) – Mihailecu csúcs (1918 m) – Runea pásztortanyák
Napi túrahossz: 8 km, 6 óra
Szint emelkedés: 650 m

Szatírikus kalandjaink a vadlovakkal

Reggel - mármint a rendes reggel - a szilaj lovak is érkeztek ébreszteni egy kis patkódobogással és nyihogás koncerttel. Egészen közel jöttek, szép látványban reggelizgettünk velük együtt. Legalább 3 külön csorda volt, a völgy 3 oldaláról közelítettek. Nagyon érdekes volt megfigyelni a dinamikájukat, ahogy egymással kommunikáltak, nyargalásztak, játszadoztak, kirúgtak, nyerítettek, fetrengtek a fűben. Ahogy a völgy tetején megjelent az egyik nagy ménes az kiköpött vadnyugati filmbe illő jelenet volt. Csak a cowboyok hiányoztak a képről. Ha ló lennék, itt szívesen trappolnék én is! Minthogy eddig sem nagyon féltek tőlünk megnéztük közelebbről is ahogy ittak, szabadon szaladgáltak ki-be a vízbe. Az egyik bátor ló a szuper nyugodtan viselkedő Gogo kutyával is összeszagolt, és azt is megengedte, hogy megsimogassam.

Ló betörők

Eztán jött az üröm az örömben. A medvéktől meg a pásztorkutyáktól tartottunk, de arra nem számítottunk, hogy a szimpatikus lovak támadnak meg minket, pontosabban a cuccunkat. A lovak kíváncsisága ugyanis odáig terjedt, hogy míg reggeli után a közeli Farcău csúcsra felnéztünk egyik sátrunkat nekiálltak elfogyasztani. A jó objektíves kamerámnak köszönhető, hogy csak az egyiket sikerült szétcincálniuk. Feri visszaszaladt, és elkergette a bandát, de  sátor külseje már teljesen tropára ment. Talán azért kóstolták meg mert zöld volt!? A tegnap előttünk érkező túrapáros sátra is zöld volt és míg megmászták a Farcău-t hosszú ideig magányosan állt. Körülötte is voltak lovak, mégsem bántották. Rejtély. A sátor szétcincálás incidenssel elment 1,5 óránk. A barátunknál volt gorilla ragasztószalag (eredetileg viccből, medveellenes dárdához gondolta :-) ), így egy estére használható állapotra ragasztottuk a sátrat. Összepakoltunk, és a domboldalba, egy remélten lómentes fenyőcsemete alá raktuk a hátizsákokat míg második csúcstámadással bevettük a Farcău-t.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Lovak sormintában

Egy csúcs csoki elfogyasztása után visszaszánkáztunk a tóhoz, felvettük a hátizsákokat és félúton szintén lemálházva felmásztunk a piros jelzéssel jelölt, szemközti Mihailecura is. A csúcsok után a Rugasu lankás, füves, kopasz hátán csorogtunk lefelé állatcsapásokon. Egy adott ponton ismét megjelentek a lovak (ezek követtek! :-) ) , kiengesztelően szép sormintában vonultak egymás után a hatalmas zöld plakátháttérként szolgáló, források által szabdalt hegyoldalban. A kétszeri csúcsmászás és a lovas izgalmak rendesen elfárasztottak minket, alig vártuk, hogy a végén meredekebb ereszkedő után az 1400 méter körüli Runea- térségbe érjünk. A legjobb forrás melletti sátorhelyeket a pásztorok elhappolták. Egyikük invitált, hogy ott telepedjünk le, de a hangos zenével épp felfele induló Repedea terepjárós csapat miatt inkább a távolabb eső erdős részen vertünk tanyát. Itt sajnos forrás nem volt, így a mosakodás elmaradt, de legalább végre tökéletes csendben aludtunk.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Júl. 31. Harmadik túranap. Runea pásztortanyák - Repedea
Napi túrahossz: 8 km, 3,5 óra
Szint süllyedés: 800 m

A medvéktől tartva az elemózsiát és a kutyakaját bedobozolva, egy erős táskába téve a sátraktól kicsit távolabb eső kilógó faágra lógattuk fel éjszakára. Nekem ugyan vannak kétségeim a módszer hatékonyságát illetően, de tényleg jobb ha onnan lopja el a medve mintha a sátorba jön be érte. Reggel a kaja megvolt. A komótos reggelizgetés közben az amúgy félős kislány Mangó kutyánk minket is meglepve ösztönösen csaholva tört ki mikor egy kis csapat kóbor kutya a táborunk mellett kolbászolt. Nagyon meggyőző volt, azonnal el is párologtak.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Az utolsó napi csak meredeken lefele menő túraszakaszt 3,5 óra alatt lezavartuk. A köves, nagy figyelemmel járható, térdgyilkos út egy nagyon ritkás erdőn, szinte végig a tűző napon vitt minket. Hamar találtunk forrást, és feltankoltunk. Itt már lovak nem voltak biodíszletnek, helyett Repedea völgyének panorámáját kaptuk. Lefelé én sokkal kevésbé szeretek menni mint fel. A hátizsákunk az elpusztított ellátmánytól megkönnyebbült ugyan, de a meredek lejtmenet sokkal megerőltetőbb a térdnek. A túrabot ilyenkor a legnagyobb segítség. De aki egyszer felment, annak le is kell jönni, úgyhogy némi önsajnálat közepette inkább minél gyorsabban legurultunk.

Már az út felétől tanyák, házak, kerítések darabolták a szerencsére itt terepjáróknak is járhatatlan állagú utat, úgyhogy itt legalább a járművek porát nem kellett nyelni. Csak szekerek jöttek, háziállatok lármáztak. Ismét csókoltatott minket egy gigantikus méretű pásztorkutya. Az egyik ház mellől, teljesen egyedül jött ki acsarkodva. A bevált stratégiát követve határozottan és egy tömbben haladtunk el mellette. Onnan látszott, hogy ő már házőrző, hogy a hegyi pásztorkutyákkal ellentétben nemcsak ugatott, hanem mellé morgott is.A faluba beérve a helyi internet kávézó-fénymásoló-kocsma-bolt intézményben egy győzelmi grapefruit-os sör után kora délután indultunk haza. Minden, de minden porcikámat külön-külön éreztem, hogy van, és ez nagyon jó! Hazafelé felpolcolt lábbal ültem a kocsiban, a poros utat és a máramarosi utcai eklektikát bambulva. Lehet kapni kerti törpét és plasztik gólyát is!

A lovaktól megtépázott sátor és a meglehetős jármű forgalom dacára is a túra gyönyörű volt. Szerintem bárki által teljesíthető. De zöld sátrat ne vigyetek!

Praktikumok

Felszerelés és gyakorlati jótanács listám egy többnapos nomád sátras túrához a Radnai-havasok posztban, ITT. A túra megtervezéséhez most is Nagy Balázs – Trekkingtúrázás – Kárpátok – Románia túrakönyvét használtuk, a részletes útvonal leírást is onnan ajánlom.

A kutyáknak nélkülözhetetlen Ruffwear kutya hátizsákról bővebben ITT van infó, magyar webshopokból is beszerezhető. Nekünk nagyon bevált. Ezen kívül még két új hasznos túra gadgetünk is volt. Egy offline is használható, pontos helyzetet mutató hegyi útvonaltervező app (Terramap) száműzte a külön eszközként cipelendő GPS-t, és egy Biolite nevű mini kemping tűzhellyel főztünk. A Biolite kevés apró fával táplálva úgy főz, hogy közben energiát is termel, amit a beépített USBcsatlakozóval telefon, kamera töltéséhez használhatunk.

A kb 500 km-es kocsiutat Budapestről Repedeába, a túra kezdőfalujába megállókkal együtt kb 8 óra alatt lehet megtenni. A túrához így összesen 3,5 nap szükséges. Mi előző nap délután indultunk el, útközben kb 60 km-rel Repedea előtt aludtunk meg az útmenti Irina Panzióban. Egyszerű, egy éjre megfelelő szobák, 25 Euro/szoba/éj, és kutyákat beengedik! A bőséges,  húsnehéz házi reggeli 4 Euro.

Ha idáig eljutottál minden bizonnyal hozzám hasonlóan nem tudsz betelni a fenséges lovak látványával.  A végére csak neked itt van még egy nyargalászós-nyihogós videó. :-)

Tókerülő családi bicajtúra
2017. június 16-18.

Évente ismételt családi úti hagyományunk, hogy a körbetekerés álcája alatt körbeesszük a Fertő tavat. Közép-Európa legnagyobb sztyepptava, a Fertő-tó kultúrtáj nemcsak attól érdekes, hogy megérdemelten az UNESCO Világörökség része. Az egyedülálló természeti környezetbe finoman simuló ornitológus mennyországban bringázva jópár magas minőségű és regionális alapanyagokra építő konyhát vivő éttermet, landgasthaust, heurigert fedeztünk fel az évek során. Magyarország egyik sokáig ünnepelt étterme, a Ráspi is ezen az útvonalon található. Szürkemarha, mangalica, hidegen sajtolt olajok, sajtok, és finom borok a környékről, de amiért ide kell menni az a Fertő tavi füstölt angolna. Azt ki ne hagyja senki! További titkos tippem az Európában csak itt látható albínó szamár csorda, de őket szerencsére csak megnézni, és nem megenni kell a bringatúra egyik eldugott szegletében.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A körtúra okkal népszerű gyerekekkel is. Nincs túl sok emelkedő, és mind az osztrák, mind a magyar oldalon jó minőségű kerékpárút van, mely az autóutak fogsága helyett nádasokban, szőlődűlők között,  mezőkön, réteken siklik. Zengő madárparadicsomon, kuruttyoló láposokon és kedves, lelassulásra késztető falvakon tekerünk át. Az emelkedőkön a szenvedést gyönyörű tavi panorama enyhíti, s mindeközben nonstop rengeteg ennivaló – néha szó szerint :-) - állat cikázik a földön és a levegőben körülöttünk.
További fotók ITT:

1. nap - Fertőd – Podersdorf (kitérővel az albínó csacsikhoz kb 40 km)

Lévén fertődi lány, a túrát édesanyámtól indítjuk, és két éve már a kisebb uncsitesókat is visszük magunkkal. Idén barátok is csatlakoztak, négy felnőtt és hat 7-11 éves csimota nyergelt drótszamárra. A tó 3 nap alatt kényelmesen, minden bokorban megállogatva kisebb gyerekekkel is körbeérhető. A mi kisfiunk először 6 évesen teljesítette a mindenféle kitérőkkel együtt kb 140-150 km-es távot. Kilátásokkal, szöszmötölésekkel, megállókkal ez kb 5-6 óra napi tekerés.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Fertődön kötelező látnivaló a szépen kiglancolt Esterházy kastély, ahol nyaranta már némi koncertélettel is próbálják követni a kismartoni kastély példáját. Hogy melyik irányba érdemes megkerülni a tavat abban két iskola létezik, mi idén már negyedszerre tettük meg a kört, mindkettőt próbáltuk, és igazán különbséget nem találtunk. Nekünk az óramutatóval ellentétes irány vált be, mivel így útbaejthetjük kedvenc abrakolóinkat. A Kisalföld nagyon szeles vidék, és Murphy törvényei itt is érvényesek :-), mikor indulunk  többnyire szembeszél van.

Idén nem volt strandidő, ami biciklizéshez nem nagy baj, de nagyon megküzdöttünk az elemekkel. A szerencsére inkább éjjeli eső mellett kifejezett orkánban tekertünk az első nap. Gondolhatnánk hogy a tó másik felére fordulva ez aztán hátszéllé válik, de második napra a szél megfordította a köpönyegét, ezzel is gondoskodva róla, hogy erős sportértéke legyen a túrának. Jól megérdemelten tömhettük a burgenlandi finomságokkal a bendőnket.

A változatos útvonalon rengeteg ún. design kilátó van. A valóban stílusos, egyedi magaslatok mellett vitorla napernyővel ellátott pihenőhelyek, és sok útmenti kis fogadó szolgál frissítőpontként. A távcsövekkel felszerelt nádtetős és fa kilátók közül az Illmitz – Podersdorf közötti szakaszon található kerekesszékkel is bevehető. A hol murvás, hol aszfaltozott, de mindig kiválóan jelölt, irányító táblákkal ellátott utakon gyakran látni hatalmas teleobjektívvel és távcsövekkel, madárhatározókkal battyogó, az eget buzgón sasoló embereket. A káprázatos táj minden évszakban madárparadicsomi állapotokkal csábítja az ornitológusokat, állatmegfigyelőket. A területen többszáz védett madárfaj él.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Ha az út mellett közvetlen közelünkben és a szőlőkben totyorászó, gágogó vadlúd hordák nem lennének elegek cukiságnak, szinte minden kilométerre akad valami kukkolni való szőrös és tollas élőlény. Egyik évben láttunk a fejüket sípszerűen a földből  kidugdosó mezei ürgéket is, a nyulak állandó fimszereplők és több helyen is lehet a bicajút mellé kicsapott érdeklődő mangalicákat simogatni. Lovak, bivalyok és különféle fajtájú marhák is színesítik a látnivalók tárházát.

Az őshonos szürkemarhák legszebb gulyája Sarród után, Fertőújlak előtt van, el nem téveszthető. Sarródon érdemes betérni a Makovecz stílusban épült Kócsagvárba, a Fertő-Hanság Nemzeti Park központjába. Az ország legnagyobb náddal fedett épülete besenyő halászfalut imitál. A főépületre csigavonalban felfűződő házacskák oromfalán a fertő-táji építészet hagyományos díszítőelemei vannak. 
A díszes fa kapu a park szimbólumát, két egymás felé forduló nagy kócsagot ábrázol. A kapuszárnyak az üdvözlésre kitárt madarak szárnyait szimbolizálják. A központban kiadó szállás is van, és sokféle túrát is kínálnak.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A bringatúra egyik kihívása, hogy ne álljunk meg minden hívogató heuriger-ben, jellegzetes kis osztrák útmenti borozóban. Fertőd után az első ilyen rögtön a Kócsagvár után csábít, de mi idén kibírtuk a Pamhagen és Apetlon közötti, kissé bizarr kitömött állatokkal benépesített szőlőlugasos heurigerig. A mező közepi intézmény a bicajosok mellett a helyi bácsikák kártyabarlangja is.

A Fertő tavi bicaj kör egyik legszebb része az Apetlon - Podersdorf szakasz. A szabadon legelő állatkertből kedvenceink az albínó szamarak, akikért megéri a B10-es jelű fő csapásról tett kitérő. Most épp bébi csacsit is láttunk. Illmitz után a Sandeck nevű ficakot kell megcélozni az übercuki fehér fülesekért. Bicajos térképeken szerepel, a Weiße Esel feliratok is segítenek. A magyar parlagi szamár fehér változatát barokk vagy rokokó szamárnak is hívják. Az Osztrák Magyar Monarchiában a szokatlan szín felkeltette a főurak figyelmét, és tenyészteni kezdték az izabella fakó színnek nevezett színváltozatot.

Azért is érdemes ide bekerekezni, mert még nagyobb koncentrációban és jóval kisebb bicajforgalom mellett élvezhetjük a szinte szelíd vadludak, szürkemarhák, vízi bivalyok, nyulak, fácánok és mindenfele madarak társaságát. A fehér szamaraknál egy különleges, a vasfüggyöny időszakából származó régi katonai őrtorony szolgál panoráma pontként. Az egyetlen nehézség, hogy az ide vezető először murvás út szinte sivatagi jellegűvé alakul egy rövid szakaszon, a mély homokban csak tolni lehet a bringát. Itt láttuk az ürge hadsereget is az egyik korábbi őszi túrán.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Ha valaki Illmitzben éhezik meg és gourmélkodásra vágyik csakis a Gault Millau kulináris kalauz által is ajánlott Presshaus-ba menjen! Általunk is megelégedéssel tesztelt hely.

Azért is szeretjük minden évben körbekerekezni a tavat, mert a megszokott útvonal ellenére a minden évszakban változó időjárás, vízállás miatt mindig egy kicsit más arcát mutatja a tó. Más a növényzet,  a fények, hol zöld, hol aranysárga a mező, és szinte mindig felfedezünk valami olyan madarat amit addig nem láttunk. A távcső hasznos túra kiegészítő!

Tavaly a Podersdorfi Kempingben egy jót strandoltunk naplementében. Idén a starndolás ugyan elmaradt, de gyönyörű látványt nyújtott a hatalmas szelet kihasználó kite-ok és szörfök rengetege a vízen. A Fertő tó teljesen más mint a Balaton. Itt a nyílt vizet legtöbbször csak a kilátókról vagy hajóról látni, mivel sűrű nádas veszi körbe a tavat. Csak nagyon kevés nyílt partszakasz van, a podersdorfi az egyik leghosszabb.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Ősszel szüret környékén is voltunk egyszer túrázni, akkor néha kicsit háborús szimulációban éreztük magunkat, mert a seregélyeket folyamatos durrogtatással riasztották. Az állatparádé, a szuperlatívuszokkal leírható minőségű kerékpárutak, kilátók és a csúcs gasztronómia miatt azért is vagyok a Fertő tavi kerékpárút rajongója, mert az út mellett sok kedves műalkotás is látható. Bronz macik, gólyás graffiti, hatalmas borospohár, bicajokból összepakolt gúla. Kedvencem a mezei aktszobor, ami az azévi vetéstől függően  hol napraforgó, hol meg búzamező előtt pompázik. Csupa olyan önmagáért  való haszontalan szépség, ami élménnyé teszi a tekerést.

A podersdorfi kempingnek kiváló a péksége és a kisboltjaegy reggelihez. Vacsira és ráérős reggelire a közeli Al Faroban még nem csalódtunk, egyszerű de nagyszerű. Mindenki nagyon kedves a tó körüli vendéglátóhelyeken, az Al Faroban esti zárás előtt 10 perccel még bevállaltak nekünk 3 pizzát. Szinte mindenhol dolgoznak magyarok, így könnyű a kommunikáció.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

2. nap - Podersdorf – Rust 45 km

A Podersdorf – Ruszt szakasz szinte teljesen sík, most épp szép napraforgó mezők, nádasok, szőlők és apró falvak között cikáztunk. A tó névadó Neusiedler am See-be idén nem mentünk be, de érdemes. Egy jó kis Királyi Őrtoronyba lehet felmászni, és itt is van egy tuti gasztro tippem. A Gault Millau - Bűvös Szakács magyarul is kimerítően áradozik az itt található Nyikospark étteremről, amihez nekünk is volt párszor szerencsénk. Itt vertük el a kempingen megspórolt pénzt. A panziót nem próbáltuk, de az is van.

A Nyikospark nem a filléres kategória, de van a tó mellett ilyen is! Rögtön Neusiedler am See után a Neusiedler Csárda közvetlenül a bringaút mellett árnyas terasszal, kissé idejétmúlt berendezéssel bír, de verhetetlen 7! eurós áron szolgálják fel az aznapi 3 fogásos ebédmenüt. Itt is van szállás.

Ebéd után kicsit küzdelmes a némi emelkedővel kezdődő Jois faluba betekerni, ezért lassítottunk kecske bámulással, majd egy combosabb tekeréssel Winden és Purbach után értünk Oggauba. A fő B10-es kerékpárútról sok helyen lehet letérni mellék kerülőkre. Joistól is van egy alternatív, szőlődűlők közt menő szakasz, de mivel idén újonc kerékpárosok is csatlakoztak hozzánk megkegyelmeztünk, és maradtunk a lenti lankákon. Oggau ugyan már nagyon közel van második napi szállásunkhoz, Ruszthoz, de itt mindig muszáj megállnunk, itt van ugyanis a kedvenc füstölt angolna lelőhelyem, a Zum Herztröpferl. A lefordítva Szívcseppecske nevű vendéglőt még nem fedezték fel a híres kulináris kalauzok, pedig van rajta mit dícsérni! Idén sajnos pont esküvőt tartottak a Herztröpferlben, így angolnátlanul álltunk tovább. Felettébb szomorú voltam, mert itt mindig szuper kencékkel, pesztóval, szárított paradicsomkrémmel és más finomságokkal kiegészítve hozzák.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Az angolna fertő tavi ínyencség. Magyar oldalon sajnos nem lehet hozzájutni, pedig emlékszem, gyerekkoromban gyakran ettünk a fertőhomoki nagymamámnál rántott angolnát. Kicsit iszapos íze volt, teljesen más mint amit az ínyenc füstölt angolna nyújt. Vagy csak közben felnőttem. :-) Más formában az osztrák éttermekben sem találkoztam még vele, de nekem csak a füstölt angolna maga is megérne egy kirándulást a Fertő vidékre.

Rusztba már féllábal is átkerekeztünk 4 km-t. A városka melletti Storchencamp, azaz Gólya Kemping ugyan nem olyan fullextrás mint a podersdorfi, de nagyon kellemes nádassal körbevett vízi környezetben van. A reggeli sátorbontáskor a szelíd vadludakkal kvaterkáztunk. A gyerekeknek kibérelhetünk akár egy Winnetou indián sátrat is. Készpénzt érdemes magunknál tartani, mert több helyen, így az itteni büfében sem lehet kártyával fizetni, és elég kellemetlen csak ezért betekerni Rusztba. Ahova persze mindenképp érdemes bemenni, a barokk főtér az egyik legszebb a környéken. Kölön bájt ad neki a rengeteg gólya, jó ízléssel mind Rusztot választották költőhelyül.

A gólyalakta Rathaus platzon található Römerzeche vendéglőben akadt füstölt angolna is vacsorára. Itt különleges tejszínes tormával hozták, és maga a hal ugyan finom volt, de minden fogás kicsit rusztikus, drabális volt. Az itt is magyar pincérek itt is szívmelengetően kedvesek voltak. A gyerekek vacsi utánig eldugott cukorka dózist is kaptak.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

3. nap - Rust – Fertőd – 45 km

A harmadik napi etap a legnehezebb terep. Mörbisch- Fertőrákosig csak alattomosan emelkedik. Utána jön az igazi nemulass, de szerencsére Fertőrákoson van ok megállni. Sokan szakítják meg a túrát vagy minivonatoznak vissza Rákosról a Mithras szentélyig. Az apró római kori, és betonnal erősen rásegített látnivalónak elég nagy feneket kerítettek. Szerintem az értékes időt inkább érdemes a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínháznak szentelni. A pár éve újranyitott egykori kőbánya sok történelmet látott kőfalai között a jó akusztikájú térben opera koncerteket is tartanak, és egy nagyon érdekes témaparkot alakítottak ki.

A kőfejtő felszínén végigvezető panorámás tanösvény után a hatalmas kőcsarnokokba ereszkedtünk le. A lajtamészkő kialakulását elősegítő miocén kori őstengerről van lent egy nagyon látványos film és kiállítás a benne élt ősállatok ( megalodon, ős tengeri tehén, ősdelfin) gigantikus makettjeivel. Az évmilliók lerakódásaiból keletkezett lajta mészkőről és a belőle épült épületekről is lehet egy rövid filmet megnézni. Meglepően sok ilyen híres épület van, fél Bécs (pl az Operaház is) és Sopron ebből a kőből épült!

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Ínyenc bicajturisták következő állomása a híres Ráspi étterem Fertőrákoson. Az olcsó menüt előnyben részesítők rögtön a Kőfejtő oldalában találhatnak egy kifőzdét. Mi többször ettünk isteni finomakat a Ráspiban, de olyan is volt, hogy otthagytuk mert fél óráig senki nem jött az asztalunkhoz. Mikor sikerült ételhez jutnunk az mindig nagyon különleges élmény volt. Idén kihagytuk és Hegykő felé vettük az irányt.

A Fertőrákos - Balf szakaszon nincs bocsánat, ott támad a legtöbb emelkedő. Az összes lejtőn kurjongatva gurulásnak megvan a böjtje, nehogy azt higgyük, hogy vége, igazi hullámvasút. Balfon megálltunk a Balfi ásványvíz szép eozin szoborfejjel díszített Savanyúkút forrásánál. A sok kaptató után jól esett a kissé záptojás ízű, de frissítő hideg víz. A gyerekek, és persze mi is nagyon rá voltunk pörögve egy strandolásra. Rá is szolgáltunk, az időközben felmelegedett időben lógott a nyelvünk mire kora délutánra odaértünk a hegykői termálfürdőbe.

Ha már a tóban nem tudtunk pancsolni a fáradt végtagoknak nagyon jólesett egy kis termálvíz. Innen a kerékpáros újonc csapat már kocsival ment haza Fertődre, mi meg körtúra edzett családként szépen letekertük az utolsó 5 km-t, ahogy azt kell. Milyen szerencse, hogy anyukám fertődi! Kevés jobb dolog van a mama főztjénél. Szokásához híven egy komplett lakomával várt minket, melynek fénypontja egy isteni cseresznyés rétes volt. Remélem, hogy jövőre, veletek, ugyanitt!

• 
• 
• 
• 
• 
• 

PRAKTIKUMOK

A tó körül a fő B10-es kerékpárút megy, de ha mobilnetünk van akár térkép nélkül is nekivághatunk. Használható áttekintő, ingyenes reklám térképet a legtöbb osztrák bicajkölcsönzőben, kempingben, sportboltban is kapunk. A fő csapáson kívül jelzett kitérőket tehetünk környékbeli falvakba. Ha van időnk akár hetekig is bicajozhatunk, közben megnézhetjük az Esteházy kastélyokat, kompozhatunk a tó két partja között, lehet vezetett kenus és madár megfigyelő túrákra is menni. A Fertő-Hanság Nemzeti Park is kínál érdekes vezetett programokat ITT.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A bulifaktor fokozására mi szinte mindig sátrazunk a tó körüli kempingekben, alkalmas idő esetén a tavi csobbanással tovább emelve a bringatúra népszerűségét a fiatalságnál. Általában Podersdorfban és Ruszton szállunk meg. A podersdorfi kempingnek strandolásra alkalmas partja is van, nyáron gyönyörű onnan a naplemente. A sátrazás itt is jóárasított szállás megoldás, 2 felnőtt 4 gyerekre 50 Euro körül van. Ezért ingyenes strandbelépőként is szolgáló Neusiedler See napi kártyát is kapunk. Cipekedésileg a helyzetünk annyiban könnyített, hogy a sátras felszerelést mindig az öcsémék hozzák utánunk kocsival, így mi habkönnyen bicajozhatunk. A tó körül rengeteg szállás akad mind az osztrák, mind a magyar oldalon. Ezekről a falvak weboldalain (pl.: Fertőd ,  Fertőrákos ) vagy az osztrák Neusiedler See oldalakon, és persze az AirBnb-n és a Booking.com-on érdemes tájékozódni. Szezonban ajánlott előre szobát foglalni. Mi a kempinget nem szoktuk előre, és idén majdnem hoppon maradtunk. Épp hosszú hétvége volt Ausztriában, Podersdorfban ráadásul kite-, szörfös fesztivállal. Épphogy csak tudtak helyet szorítani nekünk a kempingben.

Ahogy szinte minden más, a kerékpáros élet is az osztrák térfélen sokkal fejlettebb. A magyar oldalon pár helyen (pl Fertőendréden a Patent Kerékpár és Fertőrákoson ) próbálkozhatunk bicaj bérléssel. Az osztrák oldalon minden faluban van igen magas színvonalú és hosszú, szezonban sokszor mindennapos nyitvatartású kerékpár kölcsönző és szerviz. Egyik évben a kisfiam akkorát esett, hogy használhatatlanná vált a nem túl acélos bicaja (neki kutya baja sem lett), de nem kellett feladnia, 3 napra 20 euroért béreltünk neki csúcs gyerekbicajt a legközelebbi apetloni szervizben. A podersdorfi Radsport Waldherrben idén 3 euróért, 10 perc alatt gyorsszervizelték a bekrepált váltómat. Szolgáltatás van, kérem.

2017. június 3 – 13.

2016 októberében jártam először Grúziában életem első low budget társasútján. Az egy hét arra volt elég, hogy ne legyen elég. Ugyanazzal a szervezéssel visszamentem, és megnéztem a másik felét is. Az első találkozás dokumentációja ITT olvasható. Ezúttal is jó kis vegyes társaság jött össze,  25-től 50-es korosztály, sőt, még egy blog olvasóm is jött a túrára! Mestia és Batumi ugyan az előző körben is szerepelt, de pár apró ismétlés belefért, és olyan helyeket is megnéztem ahol akkor nem jártunk.

Az ezúttal 10 napos túra csúcspontjai most is a hegymenetek voltak akár lábon, akár 4 keréken. Grúziába elsősorban a vadregényért, a hegyekért, na meg a nem kifejezetten Michelin csillagos, de túlméretezettségében is nagyon meggyőző kulináris élvezetekért érdemes menni. Aki nem szeret gyalogtúrázni, legfeljebb kocsiból bámulja a hegyeket az is sok szépet láthat, de a killer view mindig a járatlan utakon talál be. Van jópár szép templom és rom- barlangváros is, de ezektől én hamar megcsömörlök. Általánosságban Grúziában nem az épített környezet a fő vonzerő.

(Augusztusban indul egy rövidebb túra, ami inkább a tavalyi útvonalat érinti. Info ITT.)

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Enguri gát, Chaladi gleccser

3 óra éjjeli repcsi és vagy 5 órai buszozás, na meg jópár hacsapuri - a híres grúz sajtos lepány - elfogyasztása után Mestia, a szvánok hegyei volt az első célpontunk. Útközben most is megálltunk a gigantikus Enguri gátnál, ahol rögtön bemutatkoztak a szelíd grúz kóbor kutyák. Az alacsony vízállás miatt a tavalyi türkizzel ellentétben most szürke, sáros víztükör előtt kicsit tarr-bélás miliőben poroszkáltak szegény párák.

Hogy a klímaváltozás mennyire létezik arra jó példa a Mestiából rövid marsrutkás és gyalogos túrával elérhető Chaladi gleccser. Tavaly is jártam ott. Ahol most az egyik képen az ember magasságú kőhalmok között állok ott még a gleccser egy kis jégbarlangja volt. A kék pulcsis tavalyi fotón látható. Szívbemarkoló. Hello Trump!

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Ushguli, a kedvenc szván falum

Az egész út egyik csúcspontja számomra Ushguli falu volt. Míg a csoport fellovagolt a Koruldi tavakhoz én egy marsrutkával (40 lari oda-vissza) elzarándokoltam Európa legmagasabban fekvő (2100 m), évszázadok óta lakott településére. A fotók a túrát szervező Bencét is meggyőzték, a következő csapat már Ushguliba is megy.

Mestiából naponta indulnak terepképes, jobbkormányos! japán kisbuszok a télen most is sokszor megközelíthetetlen faluba. Grúziában egyébként jobbos a közlekedés, hajmeresztő élmény volt a sofőr mellett ülni. Hol a porban, hol a sárban csapattunk oda-vissza 4 órát a földúton, nem kis sebességgel. Vízmosások, kőgörgetegek, hó, latyak, nehezítve a szokásos grúz útmenti terepállatokkal, a lomha tehenekkel. Kapaszkodás közben erősen reméltem, hogy megéri.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Azt a szemöldök felkanyarintó hegyi legendát szerencsére csak később hallottam, hogy a jobbkormányos japán terep buszokat az atom katasztrófa sújtotta Fukushimából hozzák Grúziába, ott egyszerűen elhagyták őket. Útitársunk, Reni perfekt orosz tudással jutott ehhez a kétes információhoz. Sokszor lett ő a csoport megbízott ‘hiszti királynője’ az éttermekben is, ezúton is köszi!

Nem mondhatom, hogy anyám, én nem ilyen lovat akartam.

A festői nem elég erős kifejezés. Ushguli mágikusan gyönyörű hely. Megérdemelt az UNESCO Világörökség cím, bár ezt helyben sehol nem hangsúlyozzák. Első látásra a jellegzetes szván őrtornyokkal, a koshkebikkel tűzdelt átlagos falunak tűnt. Ahogy kicsit eltávolodtam a falu határában tolongó marsrutkáktól, és felmásztam a tökéletes panorámát nyújtó szembe dombra szép lassan be tudtam fogadni a falu minden műségtől mentes, szinte középkori érintetlenségét, földöntúli szépségét. Ezért a látványért 11 órát utaztam, de megérte. A lovasok tökéletesen illettek a tájba, csak a csámborgó, szelfiző turisták és a néha lent elaraszoló dzsipek jelezték, hogy a 21. században vagyok.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A háttérbe mintha odavetítették volna a napsütésben ragyogó, hófedte Kaukázus hegyeit és zöld mezőit. Vagy egy órát ültem ebben a tökéletes festményben míg falu túrára keltem. Sokat nem kellett a közelről már kevésbé festői sárral és trágyával megpakolt földutakon kutyagolnom. Ushguliban is a lovacskás falunézés a fő tevékenység, hamar akadt ajánlkozó túravezető. Először csak poroszkáltam a festményben, de a végén már vágtáztam is Leonnal, aki 5gyerekének keresi a kenyeret bérlovagoltatással. A végére egy panormás sör-kávé és főtt sulguni is jutott. A szván fűszersó keverékkel és mentával ízesített sajtot egy 3 hete nem ettem nézésű kutyával közösen falatoztuk.

A többiek is túlélték a lovaglást, bár a tavalyi grúz túra poszt címlap fotójáig, a Koruldi tavakig nem értek fel. A lovak kissé szét voltak hajtva, több is kidőlt, és a tavak sem látszottak ki még a hó alól.

Batumi eklektika

Következő állomásunkról ezzel két a szóval mindent elmondtam. Jó, de nem ezért jövök Grúziába. A lepukkant házak között lógó soha véget nem érő mosás, a betonból burjánzó szőlőlugasok, kaszinók, szovjet időkből maradt szobrok, mindent ügyintéző automaták, a mediterrán, pálmafás környezetbe oltott wannabe Dubai kétségtelenül hoz egy leginkább az érdekes jelzőt érdemlő buli hangulatot. Ha kevés az idő szerintem kihagyható. A csapatot összerázó éjjeli kihajókázós, elhajlós bulihoz mindenesetre Batumi ideális hely. A végtelenítve játszott szürreális szövegű Albatros című slágerrel megalapoztuk a Grúzia tracklistet is, és egy teátrálisan vicces csoport pohárköszöntőnk is lett: "Békesség a szívetekben!"

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Bár a város egyáltalán nem mai képződmény, nekem mégis inkább patyomkin. Minden olyan mintha, minden valaminek az utánzata. A kaszinók között elszórt csekély művészeti értékkel bíró szerelmi szobrok, mű Akropolisz, mű Colosseum, különféle sztálin- és tüzépbarokk, meg sok más ízlésterrorista épület sora másodszorra már több mint elég volt.

A közelgő beach szezonra készülő kavicsos partmenti sétány egy kora reggeli futásra jó volt. A beton helyett a pálmák alatt, az anyaföldön futottam, amitől olyan érzésem volt mintha gigantikus ananászok mellett szaladnék. A Botanikus Kert nekem is újdonság volt. Rózsa kollekciójával és a bambusz rengetegével villantott, a bambuszokról már tényleg csak a pandák hiányoztak. Egy kánon békakurutty koncerttel és tengeri panorámával is gazdagabbak lettünk.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Kanyon maximalizálás

A Kutaisi közelében levő híres Martvili kanyonnál csak a hegyi túrák hatottak meg jobban. A netes fotókon ugyan mindig türkiz színben pompázik, de a borús, esős időben nekünk inkább a mély zöld ezer árnyalatát mutatta. Egy rövid kanyon hajókázás után egy kiépített, hidakkal és lelátókkal tűzdelt tündérkertes sétaútvonalon lehet a hasadékokban magának utat törő vízzuhatagot és moha rengeteget felülről is szemrevételezni.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A Martvili után az Okatse következett. Tériszonyosoknak kicsit necces, pár km gyaloglás után egy 700 méter hosszú, szikla oldalfalba épített palló visz be, a végén egy kanyon fölé lógó lelátóval. Korlát van, de nagyon ne ugráljunk mert könnyen a 'híres utolsó mondatok' gyűjtést gyarapíthatjuk. Vissza szelfigyanús és karfa markolászós, napfénytetőből kilógva fasort csodáló helyzeteket prezentáló terepjáró vitt minket.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Diktátorból hűtőmágnes

Kutaisiből Kazbegi hegyei közé egész napos buszúttal jutottunk el. A Sztálin múzeum ideális úti pihenő volt. A leghírhedtebb grúz szülővárosában, Gori-ban berendezett méretes múzeumban a dicstelen történelem egy darabkáját lehet megnézni. Sztálin a város, és Grúzia gyűlölt büszkesége. Van benne egy jó adag irónia, ahogy a világ egyik leggátlástalanabb, milliók halálát okozó paranoiás diktátorából turista árucikk, hűtőmágnes, póló és borosüveg lett. A Sztálin kultusz ma már csak megélhetés az ittenieknek. Impresszív múzeumot raktak össze sztálinos relikviákból, fotók, festmények, intarziák, sztálin szobor- és szőnyeg kollekció az elmaradhatatlan szovjet kristálycsillárok között.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A puritán, apró szülőházat egy fölé emelt, stílusosan sztálinbarokk, üvegplafonú sarló-kalapácsos épület kebelezi be. A kertben a rózsák között a kackiás bajszú vezér szobra áll. A többit már itt is ledöntötték, habár a sarki bolt is felült a Sztálin árucikk vonatra, hatalmas Sztálin portréval hirdeti magát.

Jártunk a repülés fóbiás vezér páncélvonatában is. Jó ötlet volt angol idegenvezetést kérni. A stílusosan posztszovjet megjelenésű hölgy tanárnős pálcájával mutogatva hatalmas mennyiségű adattal és sztorival helyezte történelmi kontextusba a tárgyi emlékeket. Nélküle csak egy halom megfakult kacatot láttunk volna, de így Sztálin és családtagjai életéről is megtudtunk leginkább horrorisztikus anekdotákat. A korabeli, nem túl kiforrott retus technikát is láttuk egyik festményen. Sztálin egyik meggyilkolt utódjelöltje, Berija kiradírozott helyén egy szellemkép utalt a vérfagysztó korra, mikor bárkit azonnal likvidálhattak.

Uplitsikhe

A hosszú Kazbegi utat Uplitsikhe barlangvárosában szakítottuk még meg. Megállónak jó volt, de ebben a műfajban a tavalyi túrán látott Vardzia sokkal ütősebb. A legérdekesebbek a napozó, kíváncsi pozőr gyíkok voltak.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Kazbegi

Grúzia bőven kínál drámai hegyi utakat. Ha csak egyet választhatunk az a Stepantsmindába, avagy közismert nevén Kazbegibe vezető, Tbiliszi és Vlagyikavkaz között húzódó grúz hadiút legyen. Szvaneti tartomány mellett ide jönnek talán a legtöbben túrázni. A jórészt a Terek folyó völgyében húzódó 200 km hosszú hajtű-kanyaros utat évezredek óta koptatják a kereskedők és a hadseregek. A körben meredező ötezres hegyek között kígyózó szerpentinút már a Kazbegibe jutást is páratlan élménnyé teszi.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Kazbegiben egy kis dzsipes bevezetés után egy 20 km-es völgy gyalog túrát csináltunk az orosz/dél-oszét határ felé. Nekem Ushguli mellett holtversenyben ez a túra volt az első helyzett élmény. Mint a körünkben levő szakértők tájékoztattak, a tibeti hagyomány szerint 10milliószoros nap volt épp, amikor minden aznapi tettünk sokszoros erővel hat. Mindenesetre - kis képzavarral :-) - igazi zen volt a gyönyörű napsütéses napon a harsogó zöldből a hófehér meg barna csíkos, itt is vetítettnek tűnő kopár ötezresek között gyalogolni. Egész a határőr posztos katonákig mentünk. A végén egy várrom tövében fogyasztottuk el a mindenki derültségére Google Marketnek hívott stepantsmindai kisboltból beszerzett úti elemózsiát.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Útközben nemcsak a mi lányaink dobtak be jóga pózokat, az egyik kanyarban akaratlanul is megzavartunk jelenlétünkkel egy német rendszámos lakóautó mellett gyanútlanul jógázó embert. Hosszú, de bárki által teljesíthető túrát tettünk. Nagyon sok mászás nem volt benne, inkább a változó vízállású patakokon átkelés adott ugrálnivalót. Útközben a nem is olyan régen, 2008-ban volt grúz-orosz háború alatt elhagyott, az enyészet szépségét ontó falvakon mentünk át. Még töltényhüvelyeket is találtunk. Csak néhány házban élnek főleg helyi pásztorok.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Több kisborjú méretű juhászkutya volt jutalomfalat reményében a kísérőnk. Az erdélyi pásztorkutyákkal ellentétben szerencsére ők szelídek. Érdekes hidegvizes gejzírek és bányászatból ottmaradt oszló munkagép hullák is útba akadtak. Vadállatokat nem láttunk, de itt is rengeteg tehén és szamarak, lovak keresztezték az utunkat. Este 15 laris igazi grúz terüljasztalkámmal várt minket szállásadónk. Énekesekkel vagy táncosokkal már simán eladhatná supra-nak, tradícionális grúz mulatós lakomának is. Én a chachá-tól, a grúz törkölypálinkától végig távoltartottam magam, de remélem a vacsihoz mellékelt bűnrossz házibor sem ér a tízmilliószoros napon.

Offroad trip a Gergeti katedrálishoz

Stepantsmindai családi panziónk erkélyéről a 2200 m magas kietlen hegyoromra felküzdött Gergeti katedrális panorámájában gyönyörködhettünk. A templom Kazbeg hegyével a háttérben a napszakok és az időjárás gyakori változásával mindig más természetes filtert kap.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A 14. században épült grúz jelképpé vált templomhoz egy 6 km-es, méretes gödrökkel teli földúton gyalog mintegy 2-2,5 óra alatt lehet felmászni. Nem kihagyható program! Mi a 20 km-es napi gyalogtúránk végén a naplementét céloztuk meg itt. Csak úgy volt esélyünk rá, hogy befizettünk a 60 lariért közlekedő jobbkormányos terep kisbuszokra. Az extrém lyukakkal teli meredek szerpentinen az Unimog lenne az ideális járgány. Az anyósülést csak erős lélekjeneléttel bírók válasszák, mert a grúz sofőrök vezetés közben ezeken az utakon is zenét keresnek, telefonálnak, meg ami még felmerül. Még jó, hogy nem sminkelnek. Nem egy szembejövő kocsiban hányták az utasok a kereszteket, okkal. Egy defektet mi is kikaptunk. Ezért közlekednek kombóban, így tudnak egymásnak segíteni. Volt fent tengelytörött kocsi is a szokásos, 1 ember szerel, a többi támogatólag nézi életképpel.

A fenti látvány kárpótol minden kék-zöld foltért. A Gergeti azon kivételes orthodox templomok közé tartozik ahová érdemes bemenni is. Gyönyörű régi ikonok borítják a falakat, nagyon beszippantós az atmoszférája. Egy pap állandó felügyelete mellett csak teljesen felöltözve, nők fejfedőben mehetnek be, így Évivel gyakoroltuk a bábuska stílust. Valahogy Grúziában ez hamar megy a nőknek, már huszonévesen sokan fekete öregasszony zsákruha szerkókban járnak. Grúzia nem a design fellegvára, na.

• 
• 
• 

Grúz-Orosz Barátság Emlékműve

Tbiliszibe menet kötelező megálló a gyerekkoromból ismerősen hangzó, ma már itt sem nagyon népszerű idea, a Grúz-Orosz Barátság Emlékműve a 80-as évekből. Omladozásában is monumentális alkotmány a népies és osztályharcos jeleneteket ábrázoló, színes kerámiákkal borított kilátó.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A grúz tüzépbarokk jegyében művészien elrondították a bejáratát néhány üresen szomorkodó koszlott kioszkkal. Az utak mentén sokfele árulnak úti porciókban friss gyümölcsöt, fűszereket és a csurcskela nevű, ronda de finom kategóriás, gumicukorszerű rudacskákat. A kocsonyás szőlőszirupba mártott aszalt gyümölcsöket és diót, fügét rejtő energiabombák helyi beceneve a grúz snickers, ezt vitték régen a háborúkba is. Az Ananuri erőd szintén népszerű megálló, ezt visszafele menet a zuhogó esőben, és az előző napi határtalan hegyi élményektől még telítve, az árus hadaktól visszarettenve inkább kihagytam.

Tbilisi

Tbilisiben csak 3 fél napot töltöttünk, ez arra elég, hogy az ember sok sétával beszívja a régi és az új Tbiliszi városkép sajátos remixét. Lepukkant és kikupált házak egymással szimbiózisban, mediterrán hangulat. Üvegkupolás elnöki palota mellette kóbor kutyákkal és düledező házakkal, oszlopok, vezetékek gordiuszi csomója, szőlőlugasokkal fedett málló vakolatok. Uramisten hol a járda? Na, az a legfrekventáltabb helyeken sem mindig van.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Az óváros itt a bulinegyed, a düledező házakból a turista boomnak köszönhetően pillanatok alatt válik csilivili, gyönyörű új fafaragásos teraszos szállás vagy étterem. Mindehhez adjuk hozzá a Michele de Lucchi olasz sztár designer alkotta avantgárd acél-üveg Béke hidat. A szintén übermodern, de már most üresen rohadó, földi űrállomásnak tűnő cső szerű koncert központ is jócskán belehasít a város panorámájába. Nekem mégis valahogy erősebb Tbiliszi hangulata mint a kicsit replikáns kaszinóváros Batuminak.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Itt egy nagyon stílusos, artisztikus szállásunk volt az óvárosban, remek panormával. A Checkpoint Hotel a booking-on 60 Euro körül foglalható. Egy helyi javaslatra megtaláltuk a legjobbnak megszavazott grúz éttermet is. A Chasnagirit bátran ajánlom, olcsó, finom és a kiszolgálás is itt volt a legflottabb.

A látnivalók közül a legfontosabb a Tbilisi skyline-t meghatározó Tsminda Sameba templom, a városi killer view pedig a Narikala erődtől tárul elénk. Mindegyikhez érdemes naplemente környékén az arany órákban elbandukolni. A Tsminda Sameba elsősorban kívülről impresszív látvány. A grúz orthodox vallás központja, itt lakik a pátriárka is, de belül korántsem volt olyan istenközelinek tűnő hangulata mint amit a kazbegi Gergeti katedrálisban éreztem.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Az erődhöz az óvárosból lépcsőzve és egy sílifttel is fel lehet menni. A város fölé magasodó elszánt Grúzia Anyácska szobor is itt szemrevételezhető közelebbről. Belvárosi sétáinkon számos szelfizésre ingerlő, valamilyen tevékeny pillanatot a valós környezetében ábrázoló szoborba botlottunk, volt a hídról a folyóba ugró, lámpagyújtó, padon beszélgető.

Sajnos a folyópartot itt is az autók birtokolják. A beljebb eső hangulatos utcákon erős az art szcéna, így a csurcskelán és a chacán kívül eredeti, igaz, borsos árú grúz képeket is vihetünk haza. Tbilisi egyik legnépszerűbb látnivalója egyben a legújabb, a felnőtteknek szóló Bábszínház kirakata egy mesebeli óratorony, óránként harangkongató angyallal, ahogy kell.

Tbiliszit illetően maradt némi hiányérzetem, bőven maradt még besétálni való része. Kipróbáltam volna a melegvizes fürdőiből is egyet, igaz, abban Budapestet nehéz überelni.

Grúz lakoma, supra Kakheti-ben

Tbilisiből napi túrát tettünk a Kakheti bor régióba. Egy ismétcsak soha véget nem érőnek tűnő zenés lakomán, suprán vettünk részt. Útközben a kellemes panorámájú Signagiban álltunk meg, ahol 1 óra alatt bejártam a városfalat és sikerült egy grúz kucsmát is felpróbálnom. Ha már szelfi, legalább autentikus viseletben legyen, de sajnos nem volt eléggé jó minőségű a vásárláshoz, így maradtam az elfogyasztható szuveníreknél. Az mindenesetre kiderült az árus bábuskától, hogy grúzul a baran bárányt jelent.

• 
• 
• 

Tavaly is voltunk egy suprán az Adjara régióban, így erősen gondolkodtam rajta, hogy a suprát beáldozom inkább több Tbilisire. Végül nem bántam meg, hogy a csoporttal tartottam. Pár embernek nem csinálnak ilyen lakomát, és kíváncsi voltam rá, hogy a tavalyi táncos supra után milyen lesz az éneklős változat. Akinek van alkalma egy grúz suprán részt venni ne hagyja ki! A Gurjaani Borászatban azt is bemutatták hogyan készül a grúz nemzeti eledel, a házi khinkali. A fűszeres hússal töltött tésztabatyut természetesen fel is szolgálták.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Az út végére szerintem mindenki hízott 1-2 kilót. Már nem lepődtünk meg a szó szerint roskadozó asztalok láttán. Minden centimétert kaja borított. Az egyetlen negatívum az volt, hogy a végre egyszer finom vörösborból a suprához nem adtak, csak külön pénzért. A népviseletes grúz férfiak szépen daloltak, de mi is kitettünk magunkért mikor megkérdezték énekelnénk-e mi is magyar dalokat. Ez aztán dal párbajba ment át, a Csitári hegyek alattól az Ég a városon át - kánonban! - a Ha én rózsa volnékig volt minden, csak a szövegekkel voltunk bajban. Bence csinált róla videót, de valószínűleg jobb azt megtartani magunknak. :-)

Ahogy pohárköszöntőnk is mondja, a békesség a szívünkben megvolt.

Gasztrofitnesz Grúziában

Grúziában csoportban utazni egy végtelenített eszem-iszom, és hát nem a fine dining mikro hanem inkább makro méretekben. Olyan nincs, hogy csak csipegetünk, ha egyszer nekiállunk akkor jön a bőségszaru. Társaságban érdemes a hatalmas adagokat felezve rendelni. Az állandósult trakta mellé kell is a sok hegyi túra.

A grúzok rengeteg húst esznek. A saslik mesterei, sok tészta, kenyér, sajt, és mellé változatos, pl diós öntettel megsépkelt saláták szerepelnek a leggyaktabban az étlapokon. A padlizsán, spenót, kukoricalepény és a gránátalma vallás errefelé.   Túrák ide vagy oda, könnyű pár kilót felszedni. A sajttal töltött legendás grúz lepény, a hacsapuri néhol találóan chachapurivá alakult, utalván a másik grúz nemzeti kulináris passzióra a chacha nevű törkölypálinkára. A grúz borokat nagyon sztárolják, kóstoltunk sokat, de nem nyitok grúz vinotékát…

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Az éttermekben szinte mindenhol nagyon kedves, de bicegő kiszolgálás volt, egyetlen hely sem volt probléma mentes. Vagy lemaradt valami vagy számla problémák voltak. Előfordult, hogy 1-2 extra üveg bor és soha ki nem hozott étel is felugrott a számlára, csoport rendelést különösen ajánlott ellenőrizni. Hogy mennyi volt a szándékos lehúzás és mennyi a szimpla, fejlődő gazdaságokra jellemző bénázás azt nehéz eldönteni.

Úti praktikumok

A 10 napos túra az önszerveződő csoporttal 125ezer Ft volt + a fapados repjegy és helyben a főleg étkezésre költött pénz. Az Ushguli magán túrám 80 lari volt marsrutkával és lovaglással együtt. Grúzia olcsó ország, ez nekem kb napi 30-40 lari (1 lari vagy GEL kb 115 Ft) volt. Biztonságos ország, egyedül, nőknek is. Független, és nem gyakorlott utazók, és gyerekes családok is mehetnek bátran.

Angolul ugyan alig beszél valaki, de a grúzok alapvetően segítőkészek. Pár orosz szóval jól lehet boldogulni, és az univerzálisn kézzel-lábbal mutogatás is mindig működik.

Ha nagyon low budget a cél a helyi buszokkal és főleg a mikor megtelik indul típusú kisbuszokkal, a marsrutkákkal beutazható, de ez sokkal több időt igényel. Nagy nemzetközi és kis helyi autókölcsönzők is vannak. Csak terepképes 4WD autót ajánlok, hiszen Grúzia legszebb helyei csak úttalan utakon érhetőek el. Bármilyen szuper autónk van, akkor is max 50 km/h átlagsebességgel lehet számolni. A vezetési stílus inkább a hajmeresztő, az utakon a Grúzia ikonjává vált kóbor kutyák és tehenek tömeges jelenlétével. A helyi menő csávók sportot űznek belőle, hogy kicentizzék a lomha teheneket.

Mivel csoporttal voltam kocsibérlés és szállás árakról részletesen nem tájékozódtam, de bőven van minden kategóriában.

Grúz internetes SIM kártyát a Kutaisi reptéren azonnal lehet venni kártyafüggetlen telóba, hasznos úti eszköz. Tavaly ezzel minden ok volt, de most többünket becsaptak. A kifizetett 25 laris 10 gigás netcsomag helyett 1-et kaptunk. A hajnali kábulatban ezt nem ellenőriztük, csekoljátok az érkező SMS-eket! A wifi általános minden étteremben és szálláshelyen.

Az időjárás hegyek között gyorsan változik. Alap ruházat a túrabakancs, félcipő, könnyen száradó polar pulcsi és esőkabát. Városokban melegben esetleg túraszandál jön jól.

Avagy hogyan nem másztuk meg a Wildspitzét

2017. május 27-28.

Ember tervez, Isten végez - tartja a mondás. Ezúttal inkább a túrabakancs.

Minden utazóval előfodul, hogy elindul valahova de végül különféle fennforgások miatt teljesen máshol köt ki. A kezdeti bosszúság után a véletlen turizmus örvendetes is tud lenni. Így történt velünk is. A Wildspitze megmászása helyett a kevéssé ismert Timmelsjoch hágón át Dél-Tirol egykori központjában, Meranoban tettünk villámtúrát. A gyönyörű hágó és Merano kezdődő nyári hangulatú kisvárosa annyira megtetszett, hogy szívesen ajánlom a célzott látogatást is.

Merano eddig nem szerepelt a bakancslistámon. Ausztria második legnagyobb hegyét, a 3770 m magas Wildspitzét viszont már másodszor kíséreltük meg bevenni kettesben Ferivel, de most sem adta magát. A nevezetes hegyre számos magyar túracég is vezet mászást amatőröknek. Tavaly még mi is vezetéssel mentünk volna, de időközben Feri vizsgázott sziklamászó lett. Külön téli gleccseres tanfolyamon is részt vett, most már ő lett volna a hegyi vezetőnk.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Tavaly az időjárás tett keresztbe a Wildspitzénknek, most meg Feri magashegyi Hanwag cipője, pontosabban a talpa okozta a vis maiort. Az ismerős anyag fáradás. Szerencsére nem a csúcstámadáskor, vagy mintegy 3 órai gyaloglás után nyugdíjazta magát a bakancs hanem rögtön indulás után. A gleccseren ugyanez elég necces lett volna. Februárban még ebben a cipellőben mászott Feri a Tátrában jéghegyet. A felső rész 13 év után is szinte újnak néz ki, de ezek a gumi/műanyag talpak eddig bírják. ( Az én Meindl túracipőm talpa is pont 13 évig bírta, és egyik napról a másikra elköszönt. Szerencsére a cég kicserélte a talpat, így lett egy szuper új cipőm. )

Először nagyon lekonyultunk. Biztos mindenkinek megvan az érzés mikor valamire nagyon rákészül, mindent előkészít, és utolsó pillanatban beüt a krach. Rövid tanakodás után az egyetlen reményünk a mászásra az maradt, hogy az olasz oldalon, Meranoban veszünk egy cipőt vasárnap. Így a hétfőt beáldozva mégiscsak meghódíthattuk volna a Vad Csúcsot. (A nagymamánál sínylődő gyerekek biztosna nagyon örültek volna. ) Merano ugyan valóban tömve van kis túracipős sportboltokkal, de sajnos ezek sincsenek nyitva vasárnap. Az egyetlen nyitva tartó plaza hegyi topánt nem árult, így a hegymászás városnézéssé alakult.

Öröm az ürömben, hogy az osztrák Vent-ből az olasz területen levő Meranoba menet átkeltünk a gyönyörű, (2509 m) Timmelsjoch hágón. Amit egy hágóból ki lehet hozni mindenféle tereptárgyakkal és ki-beülőkkel azt itt megcsinálták. A sokáig csempészek által használt útvonal évszázadok óta létezik, de csak 1954-ben kezdték el kiépíteni. Az 1959-ben átadott utat sokszor csak a titkos, eldugott passzázsként emlegetik, a forgalom ugyanis a közeli negytestvér Brenner hágón folyik inkább. A Timmelsjoch így megmaradhatott igazi joyride hágónak. Csak az jön erre, aki nem siet. A keskeny hajtűkanyaros út a cabriók, motorosok és bicajosok kedvelt útvonala.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A hágók természetéből fakadóan a lélegzetelállító panoráma nem nagy különlegesség. Ehhez itt hozzáadták Európa legmagasabban fekvő motoros múzeumát is. Lehet gurmélkodni az egyszerű büfén túlmutató étteremben, és a kanyarulatok tele vannak tűzdelve megállásra késztető kilátópontokkal, látványos kortárs építészeti objektumokkal. A hegyormokra épített minimalista betondobozokban a panoráma mellett egy teleszkóp, a hágó heroikus építését és a környező természetet bemutató kiállítások élvezhetők.

Az egykori csempész útvonalon létesült hágó legkülönlegesebb építménye a csempészek kemény életének állít emléket. A kopár hegyek között különös látvány a betonkockából kiváló cilinderkalapos csempész körvonala, amibe a betonon átsétálva magunkat is belekomponálhatjuk. A tetőn némi hófal tapogatás után egy hollárihós, jódlis, sörözős, záróra utáni tiroli kocsma buliba is bele cseppentünk.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Ahogy leértünk a Passeier völgybe a hűvösből hirtelen 27 fok melegbe és strandpapucsra váltottunk. A hegyi kalandból dolce vita lett. A fenyők mellett megjelentek a pálmafák, manikűrözött almaültetvények, jó kis mediterrán fíling. Trianon itt Dél-Tirol, mint az irredenta “Dél-Tirol nem Olaszország” felirattal telezászlózott házak közölték velünk. Több a német beszéd mint az olasz. Meranoban még a kávé is láthatóan nemzeti kérdés, a legtöbb helyen az osztrák Meinl kávéval is hangsúlyozzák az osztrák szívet.

Mi csak egy villámlátogatást tettünk Merano kellemes kis városában, de érdemes egy hosszú hétvégét is rászánni. Régen Dél-Tirol központja volt, ma csendes és rendkívül stílusos nyári üdülő- és fürdőhely monarchiás hangulattal, gyönyörű villákkal és irigylésre méltó növénytakaróval. Én még ennyi méltóságos öreg cédrust egy kupacban sehol sem láttam. A város közepén vág át a Passer folyó, kétoldalt régi villákkal, kiülős kávézókkal teli korzóval szegélyezve. Kicsit olyan volt az elrendezése mint Erdélyben az enyészetnek szinte teljesen átadott, de még úgy is lenyűgöző Herkulesfürdő. ( Bővebben ITT)

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Szállást is a város szélén levő elegáns villanegyedben kerestünk. Jellemzően kis családi panziók, hotelek bújnak meg itt a hatalmas ősfák alatt, a medence kötelező. A szezon olyannyira beindult, hogy csak a negyedik helyen, a Weingut Panzióban akadt szabad szoba (92 Euro kiadós reggelivel). Osztrákság ide vagy oda az echte olasz kaját és a tipikus esti mediterrán szokást, a korzózást azért nem kifogásoltuk. Este egy hatalmas öreg cédrus alatt Spritz Aperolba, bruschettába és grillezett tálba folytottuk az elpárolgó bánatunk. Meranonak jó kertésze van, az utcákat mindenféle burjánzó és színpompás, egymással szépen összepasszított növények borítják. Sajnos a hegyre fürdőruhát nem pakoltunk, pedig Meranonak nagyon gusztusos termélfüdője van, bekukkoltunk az előtérbe.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Másnap délelőtt a Trauttmansdorf Kastély kertjében pár éve kialakított botanikus kertet néztük meg, ahol az illy ikonikus kávéscsészéit is elkövető Matteo Thun sztár építész tervezte függő kilátóból fentről is lehet szemrevételezni a kert és a környező völgy panorámáját. A növények mellett itt is burjánzik a Sissi kultusz. A számos attrakció közül érdekes a kertek földalatti életét stílszerűen a föld alatt bemutató show. Idén az International Garden Photographer of the Year szabadtéri fotókiállítása is megnézhető, amit egyébként mindig az általam ITT »»»  is ajnározott londoni Kew Garden-ben nyitnak meg.  Nyaranta a vízirózsákkal teli tó mellett koncerteket is tartanak.

A Wildsitzét pedig nem hagyjuk, ahogy a Terminator mondaná, We'll be back!

 

UltraBalaton 2017 - 8 nő, 220 km, 24 óra 11 perc

Hát itt az UltraBalaton vége, elfutottunk véle! Egy hétig emésztettem, pedig az idei UltraBalaton csapatnevünk, az UrlaUB nagyon találó volt. A komfortzóna elhagyás ugyanis idén némileg meglepő módon, de elmaradt. Érdeklődés részemről ugyan lett volna rá, de nekem most több volt benne a nyaralás és buli rész mint az igazi megküzdés. Pedig emeltük a tétet. Tavaly 10, idén 8 Almodóvar Futó Egyletes nővel álltunk rajthoz amatőr futóként, sima teljesítés a cél jeligére. Ez a bulizós jelleg is jó volt, perszehogy. A végére meg egészen felpiszkálta bennem a telhetetlenkét, hogy jövőre többet, és/vagy gyorsabban akarok futni.

#cantstopthefeeling

Annak ellenére, hogy kissé kilométerhiányos maradtam a rongyosra hallgatott, csapatindulóvá vált #cantstopthefeeling azóta is kitart. A balatoni naplementéktől megbabonázva már itthon is futottam egy sunsetben végződő félmaratont meg több normál 10-est, 15-öst. Már két csapatnevünk is van jövőre, és már féltávon záporoztak a kacsintgatós viccek,  hogy ki melyik szakaszt szeretné lefoglalni magának 'Jövőre, amikor nem jövünk'.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Tavaly részletes termelési regény írtam életem első UltraBalatonjáról ITT »»»». Ott lamentálgatok rajta miért jó néha csapatsportot csinálni egy olyan alapvetően énsportból mint a futás. Azért is kezdtem el futni, mert azt egyedül lehet, erre tessék, csomó barátot szereztem a futásnak köszönhetően. A megváltozott UltraBalaton tudatállapot felemelő: a csapattal együtt rezdülni, figyelni, izgulni, humorizálni, elviselni, logisztikázni, felülemelkedni, megoldani, figyelni, bíztatni, bízni és örülni. Csapatszellem.

Már nem tudom melyik lány mesélte, hogy egy profi ultrafutó szerint tulajdonképpen nekünk amatőröknek lehet úgy istenigazándiból jó élmény az UltraBalaton. Hiszen nekünk a fájdalom-verejték mellett inkább lehet móka-kacagás, a profikon viszont ott a nyomás, teljesítménykényszer, hogy hozni kell az eredményt.

Már nem egy futó kaland

A bevállalt 36 km három részletben nekem már könnyed suhanás volt. Évek óta futok, 15-20 km-t egyben már bármikor. Jó ezt leírni. Hát még milyen jó lefutni! De mit tegyünk ha a Balaton csak 220 km körben, mi meg 8-an együtt akartunk futni? Az UltraBalatonból ezennel hagyomány lett, amíg fizikailag megtehetem, minden évben szeretném lefutni. Fertőző ragály, jövőre már a férjem is szervezi a csapatát. Titkon remélem, hogy a gyerekeim is rákapnak majd a futásra – erőltetni természetesen nem fogom - és ha felnőnek egyszer mi is körbeszaladjuk a Balcsit családilag, ahogy Emőék.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A tókerülés mulatság jellege ellenére

mind a nyolcan nagyon elégedetten nyugtáztuk a futásainkat. Mindenki fejlődött az egy év alatt, pedig csak normál halandóknak teljesíthető mennyiségeket futunk. Míg tavaly 10-en 25 óra 40 perc alatt értünk be, idén 8-an 24 óra 11 perc alatt. Szinte percre pontosan a szakasz kalkulátorban leadott tempónk szerint futottunk, csak az éjszakai armageddonban eltévedés miatt léptük túl 11 perccel a 24 órát. Míg tavaly voltak fogcsikorgatós küzdelmek is most mindenki többnyire jól érezte magát futás közben. Bírta szusszal, nem futotta el, olyan tempót tartott amit végig tudott vinni, ott volt fejben, volt érkezése a környezetét is befogadni, szurkolni a többi futónak, tudta, akarta és kihozta a testéből, ami lehetséges volt.

Az indulás előtti pár hétben pedig totális trabant hycomat-ba mentünk át, sorra számoltak be a csajok enyhe sérülésekről, kinek a térde, kinek a háta, kétségek, félelmek, mi lesz ha nem megy. Ment a cidri, hiszti, ventillálás. Ez is a felkészülés része volt. A szaktanácsok tömkelege, a pozitív energiacsomagok, a csapatszellem segített. Az önbizalmunk is nagyot nőtt. Mikor felmerült, hogy keressünk-e beugrót szükség esetére a többség azonnal mondta, hogy körön belül megoldjuk, átvesszük egymás távjait. A csapat egyben volt.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A rajtra olyannyira benne volt a boogie mindenki lábában,

hogy futás alatt is végig ment a km kufárkodás, cserebere. Úgy kellett megvédenem a karcsú kis 36 km-ecskémet, mert folyton csípni akartak belőle. A Balaton körbenyargalása így másodszorra már olyan simán ment, hogy az egyes szakaszokra már most nem emlékszem, de arra nagyon is, hogy buli, móka-kacagás volt végig. Késő délutánig már a vállalt futásom java, 30 km két részletben megvolt, csak a másnap reggeli befutó maradt. Már közben volt némi hiányérzetem, hogy na de én ide futni jöttem, közben meg inkább partytime van! A váltópontokra autózás közben együtt csodáltuk a csajokkal a gyönyörű balatoni tájat, még arra is volt időm, hogy stílszerűen egy Simonyi Balázs interjút olvassak az ultrafutásról, tudósítottunk a Facebookon, ettünk-ittunk, szóval nyaraltunk. Éjszaka nem aludtunk most sem, én szinte szégyelltem magam, hogy míg Szilvi, Rita és Dóri küzdöttek az elemekkel mi a kocsiban meg sátorban melegedve csak izgulni tudtunk értük.

Soha ne mondd, hogy soha

Érdekes  visszagondolni a tavalyira, mikor komoly határtologatás volt az UltraBalaton, na meg arra a pár évvel ezelőtti időszakra mikor 5 km-t lefutni is kihívás volt. Akkor is úgy kezdtem, hogy elég nekem ez az 5 km, én soha nem akarok maratont futni. Az emberi természet, a futó evolúció törvényszerű velejárója, hogy ha ember elér valamit, mindig többet akar, hajtja a kíváncsiság, hogy mennyi van még benne, meddig feszítheti a húrt. Könnyen elkap a gépszíj még úgy is, hogy most sem vagyok teljesen belepistulva a futásba, értsd, szoktam mást is csinálni. De kétségtelenül egyfajta jótékony függés ez. A csak 5 km után jött a félmaraton, maraton, majd az Ultarbalaton.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Tavaly is felmerült már bennem az UltraBalaton után, hogy 4, vagy ha nagyot merek álmodni 3 fős csapatban fussak UB-t, de most egész komolynak érzem a vonzalmat egy ultratáv lefutására. Egyik szemem sír – merthogy mi lesz a jó kis UrlaUB csapattal ? – másik nevet. Na de addig van még egy év, meglátjuk meddig tart a lelkesedés, a szufla, na meg az izmok.

És hogy milyen volt maga a futás?

Míg tavaly rettentő nyári melegben futottunk nappal és éjjel is, idén napközben ragyogó napos, de nagyon szeles idő volt, ami éjszakára orkánná, esővé, méretes balatoni armageddonná alakult. A befutót megint én kaptam ki, de jó volt, hogy idén más szakaszokat is futottam. A 6:50-es csapatrajt után Rita Keneséig, Gabi Almádiig szélvész kisasszonyokként csapatták a kitartó szembetájfunban. Én váltottam Gabit Almádiban egy ritka rusnya váltóponton, ahonnét öröm volt elstartolni. Az elején még az egész csapat együtt várta a befutókat táncikálva.

Az Almádi - Csopak 12,7 km távot a Runtastic szerint 5:06-os átlaggal repültem le. Szép sík, árnyas szakasz és még a szél is épp jólesett. Az elején lehagyott egy inkognito Pécs feliratú pólós pasi, akit kineveztem húzónyúllá, gondoltam az 5 perc körüli tempót vele tudom tartani. Sajna a közepén leeresztett, biztos a távja végén tartott, így visszakerültem. Utána már csak egy ismeretlen szürke autóból integető, harsogó Hajrá Almodóvar, a hullámzó nádas, a drukkoló bicajosok és az olyan erőltetett szóviccek szórakoztattak mint, hogy Csopakabana. Az egyetlen, igaz elég jelentős kellemetlenségem anyagcsere téren jelentkezett, de ettől azt hiszem még gyorsabban futottam. Tudom, ha ultrát akarok futni az anyagcsere kordában tartása az egyik legnagyobb kihívás lesz.

Csere-bere fogadom

A lányok közben folyamatosan cserélgettek. Dóra váltotta Ritát, rövid szakaszokat futottak, mert Ritának a sok rövid jobban bejön, ami nem hagyott nagyon időt a logisztikai tátogatásra. Fürednél a két kocsival kettéváltunk. Gabi, Mari, Nóra és Márti Dörgicsén a Levendariumban ejtőztek egy hosszabbat, és mindenféle gourmet kaják fogyasztásával és képes dokumentációjával készültek a távjaikra. Mi Szilvi kocsijával követtük az épp futót és menedzseltük a váltásokat. Szilvi szuper tempóval letolta a Pécsely - Dörgicse legendásan gyilkos hullámvasutat, amibe mindenki belegyalogol. Ez tavaly az én szakaszom volt. Szinte megsértettük, hogy az egyik váltópoton a hajrá előtt/helyett megkérdeztük biztos bírja-e... Ezúton is bocs, Szilvi! Közben azon nosztalgiáztunk, hogy tavaly hol itattak meg engem a lányok citromos sörrel a 40 fokban. Idén nekem a széllel együtt is sokkal jobb futó időjárás volt, legalábbis napközben. Kihisztiztem a szakasz kiosztáskor, hogy éjjel ne kelljen futnom, mert azt utálom, de ha jövőre neadjisten bepróbálok egy ultra távot akarok úgyis muszáj lesz. Márti Zánka – Köveskál 15,5 km-es távja is zökkenőmentesen ment, a chip átvételkor uzsgyiban ránézve még félszemmel kérdeztem, jól van-e, nagyon sprintelhetett.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A Köveskál - Salföld - Badacsonyörs/Varga Pincészet 16,4 km-es etap

volt a leghosszabb menetem egyben, már késő délután. Továbbra is gyönyörű napsütéses időben futottam át a Balatonfelvidék szép szakaszán, közben párat fotóztam is. Már-már melegem is volt, csak megint a fránya alhasi anyagcsere problémák jöttek elő, muszáj volt megállnom útközben. Így többször is kerülgettem egyéni ultrázókat, akikről valahogy már messziről látszik, hogy egyedül futnak. Nemcsak a pólójukról. Csodálom őket. Nekem még mindig ésszel felfoghatatlan, hogy lehet 220 km-t egyben lefutni. Más a mozgásuk, megfontoltabbak, kimértebbek, némelyikük sétált, közben kajált épp, beszélgetett a bicajos kísérőjével. Mindenkinek hajráztam, sokan közülük nekem, a szeleburdi szaporázó bulifutónak is viszadrukkoltak, cukik voltak. A futók egyszerűen jófejek.

Szélvész kiasasszony

is segített, először hátulról majd oldalra fordult. A csajok útközben megálltak és meglepi hajráztak egy nagyot nekem. Minden frissítőponton megálltam iso-ért és szőlőcukorért, éreztem, hogy ez kell. Rita odaadta a kulacsos futóövét, mivel a Salföld Badacsonytördemic szakaszon nem volt frissítés. Dóri gondoskodásának hála Magnesolvot pakoltam magamba futás közben 12 km-nél. Ez sokat segített, hogy az uncsi vasúti töltés melletti szakaszon ne lassítsak be. Szinte repültem, jó érzés volt ahogy ezen a távon már volt idő bemelegedni és aztán minden testrészemet úgy mozgatni ahogy én akartam. Jó volt a ritmus, egyszerűen átjárt a mozgás öröme. A Runtastic szerint 5:30-cal ment le a szakasz.

A Varga Pincészetnél Nóra váltott, én nyújtottam, pár percig gyertyába is álltam. Szeretem futás után a lábaimat fordított testhelyzetekkel tehermentesíteni. Ez még a jógából jön, érzem ahogy a vénák, az egész megdolgoztatott lábam megköszöni.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Romantikus naplemente után kezdődő armageddon

Nem volt sok időm élvezni a Varga Pincészet gyönyörű panorámáját, mentünk tovább Györökre, ahol az időközben Szigligeten hosszút pihegő, és minket ínycsiklandó haltálas fotókkal noszogató másik kocsival is összerendeződtünk egy csapatfotóra. Györök a klasszikus naplemente helyszínünk, szerintem innen van a balatoni killer view, most is nagyon romantikus volt. Berényre menet láttuk Esztit is, aki párban tolta az UltraBalatont, és így a féltávnál sem láttunk szenvedést az arcán. Berényben ejtőzve még Orsi, a másik almodóváros csapat tagja is elviharzott mellettünk mosolyogva. Ez az UltraBalaton a vigyorogva futások versenye volt. A 6 fős Caracoles Rapides villámgyors volt, előbb is indultak, nem tudtuk beérni őket, csak a közös fácse eseményoldalunkon drukkoltunk egymásnak. Mari befutója után Rita és Dóra rövideztek megint – mármint rövid szakaszokat futottak - , aztán Gabi az egyre durvuló szélben és sötétedésben futott be Balatonberényre. Márti már a kezdődő armageddonba kóstolt bele, orkánerejű szél, induló eső. Itt megint összejött a két kocsi és ismét ávariáltuk a kocsibeosztást. Kis kozmetika a kocsma WC-jében (rendes wc, yeah!), vacsora után Szilvi, Gabi, Nóra és én, a finálé csapat előre mentünk Szárszóra, ahol már rendesen zuhogott.

Szilvi sátrát is felállítottuk, aminek annyi értelme azért volt, hogy kicsit vízszintesbe helyeztük magunkat. Az alvás felejtős volt, végig izgultunk az épp viharban futó Ritáért meg Dóriért, szegény Ritát hagyták is ázni a célban mert eltévedtek. Itt jött össze az elvesztegetett 11 perc, amivel túlléptük a 24 órát! (Ezért még számolunk! :-)) Szilvinek felesleges volt bármiféle esővédő, úgy zuhogott, hogy tökmindegy volt. Ezért a teljesítményért külön UFÓ díjra terjesztem fel a lányokat az AFE-ban.

Finálé

Szárszóról Mariék kocsija előre ment a célba Aligára, mi Zamárdiban vártuk Szilvi befutóját. Szerencsére itt is volt rendes wc és még zuhanyzó is. Egy ilyen világvégi futás után nem csodálom, hogy jól esett egy nem felhőből származó zuhany és száraz ruha. Mire Zamárdiban ránk pirkadt, még az eső is elállt, csak a szél maradt kitartó. Nóra, Gabi és én megúsztuk a vihart. A pitymallatos befutó 6 km az álmosságtól ugyan kicsit lassabban ment, de már csak a szél kísért. A csodálatos hajnali, ébredező Balatont bámulhattam futás közben. Együtt ringatóztam a viharos, locsogó vízzel, a befutó meg persze most is, kilométerhiányosan is katarzis volt.

Most pedig kezdenem kell valamit azzal a felismeréssel, hogy szívesen futnék ultra távot. Meglesz-e az idő, lekesedés, kitartás a felkészülésre? De akár maradok a 8-as csapatban, akár elhúzok ultrába az UltraBalaton már nem egy futó kaland!

Jövőre, veletek, ugyanitt! Legfeljebb 2 csapatban. Köszönöm Forgács Rita, Orbán Marianna, Fejes Márta, Antal-Péteri Dóra, Hegedűs Nóra, Tatár-Szlama Szilvia, Móra Gabi.

UltraBalaton Epilógus - "Jövőre, amikor nem jövünk"